Borbély Alexandra: Bátornak lenni nem olyan rossz dolog

HVG: Olvastam valahol, hogy a szecesszió a kedvenc stílusirányzata, most épp egy Mucha-kép mellett ülünk egy kávézóban.

Borbély Alexandra: (Felnevet) Igen. Nagyon hiányzik a művészetfogyasztás, amióta anya vagyok. De el kell fogadni, ez most egy ilyen időszak. Nemrég néztem meg egy filmet a Cirko-Gejzírben. Jól esett. Habár négy órán keresztül egy egyedülálló anya életébe nézhettünk bele, mégis olyan gondolatokat indított el bennem, amelyek képesek voltak kirángatni a hétköznapjaim mókuskerekéből. Ha nem kapom meg ezt a szellemi táplálékot, elkezdek kiszáradni. Ez lehet, hogy „lilán” hangzik, miközben csak azt akarom mondani, hogy a gyerekek mellett is vágyom a mozira, színházra, és kiállításokra. De majd viszem magammal a kisbabákat is.

HVG: Említette egy interjúban, hogy nagyon türelmetlen embernek tartja magát, legfőképpen saját magával szemben. Ez változott azóta, hogy anya lett? Elnézőbb magával szemben?

B. A.: Azt gondoltam, hogy változni fog, de épp mostanában történt valami, ami sajnos legékesebb bizonyítéka az ellenkezőjének. Elmesélem. Március óta készültem a következő filmem szerepére, amelyben volgai németül kell beszélnem, amely egy nagyon nehéz, holt nyelv. Ez egy lengyel-orosz-német film, orosz a rendezője, de már nem él Oroszországban, a forgatás pedig Észtországban és Litvániában lenne és most szeptemberben kezdtük volna forgatni. Tehát arra készültem, hogy egész ősszel utazni és dolgozni fogok. Nemrég azonban sajnos kiderült, hogy a rendezőt infarktusgyanúval kórházba szállították, úgyhogy az egészet el kell halasztani, valószínűleg jövőre.

Az elmúlt időszakban rettenetesen feszült voltam, mert attól tartottam, hogy anyaként esetleg nem úgy használom az időmet, energiámat a szerepre való felkészülésre, mint azelőtt. Nem tudom, kapok-e még valaha még főszerepet külföldön egy filmben, talán ezért is görcsöltem rá a szokásosnál jobban. Én egyébként karrier tekintetében a fokozásban hiszek, és nekem ez fokozás lenne, lett volna. De időnként azt éreztem, hogy összeroppanok a teher alatt. Szóval persze nagyon sajnálom, hogy kórházba került a rendező és remélem, hogy mielőbb felépül, mégis megkönnyebbültem kicsit, amikor kiderült, hogy elnapoljuk a forgatást, mert így van még időm felkészülni. Úgyhogy igen, magammal szemben még mindig ugyanolyan türelmetlen vagyok.