Kevés lehet a Tisza Párt ellen, amit Orbán Viktor kifőzött
A Fidesz, ha tehette volna, akkor kihagyja az egész október 23-i megemlékezést – mondta a HVG-nek Ranschburg Zoltán, a Republikon Intézet vezető elemzője. Szerinte ugyanis Orbán Balázs kijelentése után, valamint az elmúlt évek Oroszország-politikája miatt olyan helyzetbe került a Fidesz, hogy szinte lehetetlenné vált az 1956-os hősökről való megemlékezés. Úgy vélte, Brüsszel és Magyar Péter összemosása hatástalan lesz a Tisza Párt táborának megbontására.
hvg.hu
Több mint másfél évtizede nem volt olyan október 23-i ünnepség, aminek úgy kezdett neki Orbán Viktor, hogy a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint nem vezet a Fidesz. A kormánypártok és a Tisza Párt között ugyan minimális, 2 százalékos a különbség a 21 Kutatóközpont felmérése szerint, de a kormányfő délelőtti szavai is azt tükrözték már, hogy szorosabb lett a verseny. A miniszterelnök a mindössze 20 perces beszéd csaknem negyedében Magyar Péterről beszélt, és ugyan nem mondta ki a Tisza Párt elnökének a nevét, kemény szavakkal tette egyértelművé, hogy őt tekinti az ellenfelének.
„Az ellenzék új vezére ott ül az asztaluknál Manfred Weber mellett, ez nem összeesküvés-elmélet, ez összeesküvés a gyakorlatban ország-világ előtt. Egy új, 21. századi Love Story, a brüsszeli gazda megvakarta a kutyus fejét, a többit mindenki láthatta. Csak úgy áradt a szerelem!” – fogalmazott a kormányfő.
Akkor volt csak derültség Orbán Viktor október 23-i beszéde alatt, amikor Magyar Péterről kezdett beszélni.
„Orbán Viktor azzal támadta Magyar Pétert, hogy Brüsszel bábja, de ez a vád egyáltalán nem alkalmas arra, hogy megbontsa a Tisza Párt mögött álló tábort. A felmérések szerint ugyanis az ellenzéki szavazók, a Tisza Párt potenciális voksolói jóval Európa-pártibb attitűddel rendelkeznek, mint a fideszes voksolók” – mondta Ranschburg Zoltán, a Republikon Intézet vezető elemzője. Szerinte éppen ezért Orbán Viktor elsősorban a saját táborának címezhette gondolatait, az lehetett a fő célja, hogy összerántsa a kormánypárti szavazókat egy közös ellenséggel szemben.
Jelentősen szigorodtak a kriptokereskedelem szabályai, amire elsőként, drasztikus módon a népszerű fintechszolgáltató reagált. A többiek más stratégiát választottak, de vajon kinek van igaza?
Ha Orbán Viktor arra gondolt, hogy egyszer a távoli jövőben Varga Judit ugyanúgy képes lett volna elvezetni az országot, mint ő, akkor érdemes megjegyezni, hogy egy bankot sem lehet egymás után kirabolni...
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.