Az én hetem: Didergő bengáli fiúk, lomizó asszonyok – decemberi tájkép Krusovszky Dénessel
5 perc
2024.12.15. 16:30
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Krusovszky Dénesnek most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: ingajárat, nagybani, lomtalanítástalan, férfiszorongás, sintérhorror.
Nagybani – A kormány kiemelt nemzetgazdasági érdekre hivatkozva 99 évre magánkézbe adná a főbb budapesti pályaudvarok ingatlanhasznosítását. A MÁV szerint minden rendben lesz, és az önkormányzatok részt vesznek majd a fejlesztésben. Vitézy Dávid fővárosi képviselő egységes fellépésre kérte a Fővárosi Közgyűlést a Lázár János vezette minisztérium tervezete ellen.
Lomtalanítástalan – Megszüntetni tervezi a MOHU a lomtalanítás mai rendszerét, az az elképzelése, hogy jövőre nem mennének házhoz elvinni a lomot, hanem kerületenként néhány gyűjtőponton, az év néhány napján vennék át a lakosságtól a használhatatlanná vagy feleslegessé vált tárgyakat.
Férfiszorongás – A hvg360-on cikksorozatban foglalkozunk azzal, hogy mi minden miatt érezhetik rosszul magukat lelkileg otthon és a munkahelyükön a férfiak, akik ezt talán maguknak sem vallják be.
Sintérhorror – Lapunk tényfeltáró cikkben mutatta be, milyen borzalmas állapotok vannak egy gyömrői állatmenhelyen. Ennek nyomán az állatvédelemért felelős kormánybiztos, Ovádi Péter jogszabály-módosítást kezdeményezett, sőt, már a rendőrséggel is egyeztetett a konkrét ügyről. Cikkünk megjelenése előtt hiába kerestük, pedig több mint egy éve tudott arról, hogy mi folyik a Pest megyei település menhelyén.
Ha jól emlékszem, régebben volt bennem valamiféle sajnálkozás minden decemberben. Nem akartam elengedni az éveket, ragaszkodtam hozzájuk, még ha nem is mindet szerettem ugyanannyira. Az enyémek voltak. Az én időm. Mostanában már annak örülök inkább, ha minél hamarabb elkotródnak. Teljenek csak, múljanak, csússzanak át a feledésbe minél hamarabb. Nem utáltam meg élni, de a múló idő monotóniája inkább untat, mintsem felzaklatna. Az év végi kötelező számvetésektől meg egyenesen kiver a víz. Hiszen nem történik semmi, vagy nem így, nem ebben a ritmusban. Át kéne aludni az egészet. Nem is úgy, mint a medvék, inkább, mint a fák. Jó előre elengedni a leveleinket, és moccanatlanul, csukott szemmel kivárni, míg felszáll a szürke köd, és újra lesz mit nézni.
Mondjuk a havazást szeretem, de ugye az hiánycikk lett mostanra, s ami van, inkább csak keserű karikatúrája annak, ami lehetne, vagyis aminek lennie kellene.
Mint egy ingajárat, rovom az utam kisvilágunk helyszínei között. Iskola, óvoda, bolt, uszoda, pékség, hentes, otthon, aztán ismét iskola, óvoda, hentes. A szombati tanítási napok még kietlenebbé teszik ezt az egészet. Közben ilyen karácsonyi ünnepség egyik helyen, amolyan a másikon, Holle anyó, előadják a második osztály tanulói, adventi koncert nyugdíjaskórussal, óvodai gyertyagyújtás. Mire eljutunk a rendes karácsonyig, már nem csak engem, de a gyerekeket sem érdekli az egész. És ami jó marad benne, az mind ezen kívül van, a szünetekben, a lopott félórákban, egy lassú vasárnap délelőttben.
Ez nem panasz akar lenni, félreértés ne essék, inkább csak afféle tényszerű helyzetértékelés. A férfiszorongás lassú lecseppenése egy ünnepélyes infúziós zsákban.