„Egy ötvenes kollégának ez felfoghatatlan, felindulva magyarázza, hogy ez egyszerűen nem korrekt” – férfiszorongások a munkahelyünkön

Férfiszorongásokról szóló cikksorozatunk első részében megvizsgáltuk egyebek mellett azt, hogy sok ember számára miért tűnik szinte megoldhatatlan feladatnak, hogy megtalálja élete párját és családot alapítson, a másodikban pedig azt, hogy a családapai szerep miért jár annyi feszültséggel és szégyenérzettel, valamint hogy a férfiak gyakran miért nincsenek tisztában azzal, hogy mindez milyen feladatokat kíván tőlük, és miért vonulnak ki a család lelki háztartásából.

Ebben a harmadik cikkben arra keressük a választ, hogy miért annyira fontos a férfiak számára, hogy a karrierjükben bizonyítsanak, mire vágynak a munkában, és ehhez képest milyen frusztrációk, szégyenhelyzetek lehetőségét tartogatja nekik a munka és annak elvesztése. Arra is, hogy sok férfinak miért nem megy, ha nőket vagy náluk fiatalabbakat kell velük egyenrangúként kezelniük, miért nem csak a nőket érinti az imposztor szindróma, és hogy milyen, amikor egy ember úgy érzi, hogy túl magas polcra került, és nem tud megbirkózni a feladattal. Beszélünk arról is, hogy milyen egzisztenciális félelmekkel jár az, hogy ötvenévesen elkezdünk elfelejteni neveket, és másoktól kell segítséget kérnünk ahhoz, hogy egy szoftvert használni tudjunk.

Ahogyan a korábban bemutatott nyomasztó élményekről, úgy ezekről a mostaniakról is elmondhatjuk, hogy a nőket sem kímélik, ebben a sorozatban mégis elsősorban arra fókuszálunk, hogy a férfiak szempontjából mutassuk be őket.

„Egy férfinak ritkán az a nagy álma, hogy majd a családi életben vagy a hobbijában sikeres lesz. Nekik a legtöbbször a munka világa az a terep, ahol azt érzik, hogy naggyá válhatnak, hogy »akkor vagyok valaki, ha ott bizonyítok«. Ezért aztán iszonyat ütősek az ottani elvárások. Legalábbis idehaza, ebben az alapvetően maszkulin kultúrában ez még biztosan így van, de egyébként Amerikában is. Itt a munkában kell bizonyítanod, hogy ki vagy, hogy mi vagy: annyi, amennyit a karrierben elértél” – mondja Horváth Gábor pszichológus, coach, a Human Digital Group vállalati trénere. Ez persze nemcsak a férfiak fejében állt össze így, hanem a nőkében is:

elsősorban akkor büszkék a férjükre, ha az tekintélyes státuszt harcolt ki magának, önmagában attól még nem, hogy otthon szépen el tud legózni a gyerekkel.

Míg mondjuk a skandináv országokban teljesen elfogadott, hogy a férfiak maradnak otthon gyesen, nálunk egy férfinak nagyon nehéz megküzdenie azzal a tudattal, hogy nem ő otthon a kenyérkereső. Geert Hofstede kulturális dimenzióit tekintve a skandináv országokat feminin kultúráknak nevezzük, azaz ott a nemi szerepek nem olyan egyértelműen meghatározottak, mint hazánkban. Nálunk például a legtöbb férfiban kényelmetlen érzést kelt, ha egy randifolyamat során kiderül, hogy a nő sokkal többet keres nála.