A 21. században sokkal kevesebb gondunk volna az újratermelődő kasztrendszerrel és a mai propagandában hívő szinte vallásos érzülettel, ha Táncsics Mihály törekvései legalább részben megvalósulnak. Egyre kevesebben sejtjük, hogy munkássága mennyire aktuális ma is, pedig ő a magyar demokratikus baloldali hagyomány kulcsfigurája, akit büszkén vallhatunk elődünknek. Amellett, hogy a parasztok és a munkások érdekeit képviselő radikális demokrata volt, az elfeledett Táncsics igazi hős is, akinek fordulatos, lemondásokkal teli élete filmre kívánkozna.
Táncsics Mihályra általános iskolás korunkból, a törióráról és az iskolai ünnepélyekről emlékezhetünk: a lelkes forradalmárok 1848. március 15-én szabadították ki a budai várbéli börtönéből. Az esemény a magyar forradalom jelképe lett, ahogy a párizsi Bastille börtön lerombolása a francia forradalomé. Az igazi Táncsicsról, az 1848-as forradalom előkészítésében és a forradalomban játszott szerepéről, országgyűlési munkájáról, közösségi újságírásra épülő paraszt- és munkáslapjairól azonban szinte semmit sem tudunk.
Táncsics (1799. április 21.–1884. június 28.) szinte az egész hosszú 19. századot végigélte. 2024-ben két évfordulójára is emlékezhettünk (volna), hiszen 225 éve született, és 140 éve hunyt el. A Táncsics-év vége remek alkalom arra, hogy felidézzük alakját és elképzeléseit.
Táncsics Mihály életműve ma is lenyűgözően időszerű. Meggyőződéses demokrata, a feltétel nélküli sajtószabadság híve és gyakorlója, a társadalmi igazságosság szószólója és az alul lévő túlnyomó többség tanulásának, felemelkedésének elkötelezett aktivistája. Tanárember, aki még a nyelvkönyveibe is a francia forradalom értékeit, az emberi egyenlőség és szabadság példamondatait csempészte be. Paraszti polgárosodást akart, földosztást, minőségi népiskolákat és szabad, demokratikus sajtót. Dolgozói érdekvédelmet szervezett, és a közösségi újságírás mai elveit megelőlegező lapokat adott ki. Kétszer is országgyűlési képviselővé választották, de baloldali demokratikus politikai törekvéseit, fontos törvényjavaslatait 1848-49-ben és 1869-1872 között is általában félresöpörték. Pedig ha tömeges népoktatást követelő, a földesúri rendszer helyi gyakorlatait lebontó, a parasztoknak földtulajdont, tudást és önálló egzisztenciát adó reformjavaslatai akár csak részben megvalósulnak,
sokkal gyorsabban ment volna Magyarország feudalizmus utáni modernizációja és máig döcögő demokratikus átalakulása.
Táncsics az európai felvilágosodás és a francia forradalom elveinek gyermeke. Egész életében szinte vallásos hevülettel hitt a humanizmus, a racionalizmus (korabeli kifejezésével az Isten adta „józan ész”), a kritikai nyilvánosság és társadalmi haladás, az egyéni autonómia elveiben. Modern, nyugati elveket valló közszereplőként ezek terjesztésén ügyködött – sokéves börtönbüntetése és bujkálása idején is javarészt ezekről körmölte műveit.
Politikailag a baloldali republikanizmus, a minden egyes állampolgár egyenlő jogain alapuló köztársaság híve. Elvi ellenfelei a zsarnokság, a feudális földesúri rendszer, a megcsontosodott társadalmi kasztrendszer és a kiáltó egyenlőtlenségeket normálisként elfogadó és elfogadtató egyházi hierarchia. Fellép a hagyományos tekintélyelvű gondolkodás, az irracionális politikai babonák ellen. Gyakorlati ellenfelei a mindenkori magyar kormány korlátos nemesi-földesúri érdekpolitikája és a Habsburg-birodalom önkénye.
Táncsics mély, az elitkultúra kis szigetein messze túlnyúló paraszti felvilágosodást, tömeges, színvonalas állami népoktatást követelt. Felemelkedési lehetőséget adó általános iskoláztatást a nép túlnyomó többségének, a társadalom alapját képező parasztságnak. Az iparban is erős dolgozói érdekképviseletet akart, idős korában részt vett a munkavállalókat hatékonyan képviselő első munkásegylet vezetésében.
„Mindenki szabad és egyenlő” – az Európa Kiadó együttes által is megénekelt klasszikus európai politikai értékek Táncsics vezéreszméi. De a formális jogegyenlőséget valós társadalmi tartalommal is ki kívánta tölteni: konkrét életesélyeket, kitörési, felemelkedési lehetőségeket követelt a gazdaságilag kizsákmányolt és politikailag elnyomott osztályok tagjainak. Emberhez méltó életet, jobb életkörülményeket és munkalehetőségeket a mindenkori alsó többségnek. Mai szociológiai kifejezésekkel: folyamatos és tömeges társadalmi mobilitást, modernizációt és demokratikus jogokat.
Táncsics szocialista, de Marx kortársaként élete nagy részét a marxizmus hazai elterjedése előtt élte. Élete második felében, korai szociáldemokrataként jóléti reformokat követelt – amit ma gondoskodó, jóléti államnak neveznénk. Forradalmisága az 1848-as, demokratikus, polgári-plebejus forradalmat jelentette. (És persze semmi köze a Marx nevében a proletariátus diktatúrájáról kiabáló Leninhez és bőrkabátos bolsevik terroristáihoz.)
Táncsics értelmiségi pályáját tanítóként kezdte, s egész életét meghatározta a néptanítói, népnevelői, népművelői szemlélet és a törvények tisztelete. A felvilágosodás társadalmiszerződés-elméletét követte: az államhatalom csak akkor tekinthető legitimnek, ha az állampolgárok (nem pedig feudális alattvalók) és a hatalmon lévő uralkodó közötti megállapodás az állampolgárok racionális döntéshozatalának eredménye. Ha a politikai vezetők visszaélnének a rájuk ruházott hatalommal, akkor a polgároknak joguk, sőt kötelességük leváltani őket és újakat választani.
Táncsics szemléletére Voltaire és Montesquieu munkái, Rousseau természetfilozófiája és Kant neveléselmélete, az utópikus szocialisták (Fourier, Cabet és mások) és persze a francia forradalom példája tette a legnagyobb hatást. S ezek mellett, némileg meglepő módon az amerikai alkotmányon alapuló demokratikus politikai rendszer és gazdasági pezsgés. Későbbi barátja, Bölöni Farkas Sándor (1795–1842) Utazás Észak-Amerikában című népszerű útleírása (1834, 1835) olyan nagy benyomást tett Táncsicsra, hogy felmerült benne: maga is áthajózik Amerikába egy látogatásra. Erre végül nem került sor, de a dinamikus amerikai sajtóviszonyok és a cenzúra nélküli sajtószabadság liberális koncepciója élete végéig szóló pozitív hatást gyakorolt Táncsics Mihályra.
Csak néhány jelenet: a tizenéves Táncsicsot egy hajdú mogyorópálcával úgy megverte egy mezőgazdasági munka során, hogy a fiú megfogadta, soha nem dolgozik robotban máskor. A megaláztatás mély nyomot hagyott benne: egy életre meggyűlölte a kiszolgáltatottság érzését és a mögötte álló társadalmi egyenlőtlenséget. Táncsics 1846-ban, negyvenhét évesen kopott bocskorában végiggyalogolta Nyugat-Európát Lipcsétől Párizson át Londonig, hogy kiadót találjon az itthon cenzúrával sújtott művei megjelentetésére. Az 1848-as forradalom idején egy budapesti tömegtüntetésen saját kezűleg égette el egy fáklyával a kormány (már a forradalmi kormány) sajtószabadságot korlátozó – a lapalapítást nagy letéthez, kaucióhoz kötő – sajtótörvényét.
A forradalom után nyolc éven át (az 1857-es amnesztiáig) bujkált a háza alá ásott gödörben Haynau rá vadászó rendőrspiclijei elől, valamint a megtorlást folytató Bach-korszakban.
A nagy szakállú szökevény egész nap gyertyalángnál olvasott és írt, az éjszaka sötétjében feljárt feleségéhez aludni, aki annak rendje-módja szerint teherbe esett, és egészséges kislánynak adott életet.
De Táncsics biztonsága érdekében feleségének szégyenszemre hazudnia kellett az apa kilétéről.
Nézzük sorban: Táncsics Mihály szegény paraszti családba született szlovák anyától és horvát apától, egy bakonyi kis faluban, Ácsteszéren. Tudásszomjával, szorgalommal, önképzéssel és nagy szerencsével gyermekkorától Münchhausen báróként emelte fel és művelt emberré nevelte magát. Takácstanoncként dolgozott, közben autodidaktaként tanult. Budán 1822-ben végezte el a tanítóképzőt, majd több helyen a gimnáziumot. Latinul és jogot is tanult, de érdeklődése a nyelvészet felé fordult. Hogy eltartsa magát, magántanári állásokat vállalt; 1835-ben például a gyermek Teleki Sándor erdélyi arisztokrata tanítója lett.
Teleki, „a vad gróf” később kalandos életet élt – valószínűleg nem függetlenül azoktól az elvektől, amelyeket tanáraként Táncsics gyermeki elméjébe oltott. Teleki Sándor a reformkorban követelte a jobbágyfelszabadítást, majd Petőfi Sándor barátjaként meghívta a költőt és Szendey Júliát a birtokára nászútra. 1848-ban a forradalom ezredese volt Bem tábornok mellett, majd Garibaldi olasz szabadságharcos hős tábornoka.
Táncsics az 1830-as évektől aktívan részt vett a reformkori társadalmi és politikai mozgalmakban, radikális társadalmi reformokat, jobbágyfelszabadítást követelt. A negyvenes évek reformmozgalmai – Szinnyei József szavaival élve – olyannyira „elragadták amúgy is szabad tollát”, hogy sajtóvétségért börtönbüntetésre ítélték, és 1846-ban a budai helyőrségi börtönbe zárták. Írásai azonban közvetlen hatással voltak a márciusi ifjúság programjára.
Táncsicsot 1848. március 15-én szabadították ki a budai börtönből a forradalom lelkes tömegei. A hintót a hőssel maguk a forradalmi fiatalok húzták le a Várból, majd Pesten át. Lovak helyett magukat fogták be a cenzúra volt foglyának, az önkényuralom áldozatának tiszteletére. Táncsics kiszabadítása a forradalom szimbolikus eseményeként maradt meg a köztudatban.
Természetesen nagy hatással voltak Táncsicsra nemzedéktársai, a reformkor és a forradalom patrióta hősei is: Széchenyi István, Eötvös József és különösen Kossuth Lajos. (Táncsics egyik lányának szokatlan módon a Lajoska nevet adta a Kossuth iránti tiszteletből.) Táncsics osztozott velük a nemzeti haladás és polgárosodás programjában, de azt szélesebb, plebejusabb alapzaton, gyorsabban, a feudális rend gyors és törvényes meghaladásával akarta megvalósítani. Az elvi különbségből aztán számos politikai konfliktus alakult ki Táncsics és kormányra került volt szövetségesei között már 1848–49 folyamán. A szabadságharc idején „fellép az antiszemitizmus ellen, támogatja a nyomdászok sztrájkját, múzeumba tetetné a koronát”. Az egyenlő jogok érvényesítésének követelésével, mély demokratizmusával, korlátlan sajtószabadság- felfogásával, a parasztok terheinek elítélésével és a paraszti elégedetlenség dokumentálásával Táncsics irányzatát a forradalmi időszak legbaloldalibb törekvésének láthatjuk.
Táncsics szemlélete nagy hatással volt Petőfi Sándorra is. A fiatal forradalmár költő személyesen kereste meg eszmetársát március 15-e után, és bemutatkozásakor rögtön anyagilag is támogatta – szerény anyagi lehetőségeihez képest – is a börtönből szabadult írótanárt és családját.
Táncsicsot az 1848-as forradalom és szabadságharc idején országgyűlési képviselővé választották (több körzet megkeresése után) a siklósi kerületben. Képviselősége mellett írta, szerkesztette és kiadta a Munkások Újsága című hetilapot, amely a parasztokat segítette törvénymagyarázattal, jogvédelemmel, politikai információkkal és helyi hírekkel. Az írástudatlan földműveseknek nemegyszer a velük rokonszenvező helyi tanítók, plébánosok, lelkészek olvasták fel az újságot. Sőt ezek az írástudók írták meg és küldték az újsághoz a parasztok panaszait, beszámolóit arról, hogy milyen nehéz helyben végrehajtani a forradalmi intézkedéseket a falusi nemesi-földesúri ellenállás miatt.
Többet jelentett mindez egyszerű sajtólevelezésnél. A cikkek jelentős része e decentralizált helyi hírszolgáltatásból származott, a privilégiumaikhoz ragaszkodó falusi kiskirályok konkrét túlkapásairól számolt be, a forradalmi törvények végrehajtását követelte. Mindezt ma, az internet korában közösségi újságírásnak nevezzük.
Amikor pedig a felháborító helyi hírek csak szóban jutottak el a szerkesztőhöz, Táncsics alighanem álnéven írt levelekben dokumentálta lapjában a parasztok úri sanyargatását.
Mindeközben a parasztságnak katonákat kellett adnia a forradalmi, honvédő hadseregnek. A növekvő paraszti elégedetlenségre és a földműveseket érő igazságtalanságokra rámutató Táncsics tehát messze többet jelentett a helyi villongásoknál a forradalom és szabadságharc kormánya számára. Szembekerült egymással a nemesi nemzet régi felfogása és a szabadságharc katonaigénye, a nemzeti felkelés demokratikus eszménye. Röviden: a nemesi-földesúri és a nemzeti érdek.
A szabadságharc leverése után Táncsics nyolc évig kénytelen volt háza alá ásott rejtekhelyén, szűk pincéjében bujkálni a rá váló halálos ítélet elől.
Még innen is ellenállásra hívott fel röpirataiban, ezért a Bach-rendszerben távollétében jelképesen ki is végezték.
Emellett elsősorban tankönyveket írt a sötétben, gyertyafénynél. 1857-ben kegyelmet kapott, de szabadsága ismét csak rövid ideig tartott: 1860-ban egy március 15-i tüntetés szervezéséért felségsértés vádjával újabb 15 év börtönre ítélték. Ebből csak a kiegyezés után, 1867-ben szabadult, amnesztiával. Ekkorra már a börtönben nagyon leromlott a látása.
Táncsicsot az orosházi körzetben 1869-ben ismét országgyűlési képviselővé választották, mandátuma 1872-ig szólt. A parlamentben támogatta a zsellérek birtokba juttatását, az állam és az egyház szétválasztását. Követelte a választójog kiterjesztését, és szembeszállt a virilizmussal (a gazdagoknak biztosított különleges szavazati joggal). Gyakran került konfliktusba a korszak liberális politikusaival, akik ellenálltak Táncsics radikális, általuk lázadónak tartott reformjavaslatainak.
Miközben Budapest és a még birodalmi nagy-Magyarország nagyvárosai a Monarchia modern, újkapitalista gründolásának lázában égtek, a falvakban állandósultak a félfeudális viszonyok. Tragikus következményekkel járó történelmi időhúzás, csendes nemesi ellenforradalom zajlott. A függetlenségi harc álcája-máza alatt a nemesi és polgári elitek közötti hatalmi játszmák rátelepedtek a társadalomra, és nemcsak fenntartották, hanem el is mélyítették az egyenlőtlen társadalomszerkezetet.
1869-ben Táncsicsot az első szocialista munkásszervezet, az Általános Munkásszövetség elnökévé is megválasztották. Ez a későbbi modern, szociáldemokrata párt elődjeként működött. Táncsics Arany Trombita című hetilapját – az 1848-as Munkások Újsága szellemi utódját – a munkásszövetség rendelkezésére bocsátotta. Erős Habsburg-ellenes és függetlenségpárti hangvételével az Arany Trombita igazi néplapként működött, a parasztok mellett már egyre inkább az ipari, gyári munkások érdekeit is képviselte.
Termékeny szerzőként Táncsics közel harminc kötetet jelentetett meg: politikai munkái és két újságja mellett tankönyveket, szépirodalmat (és a 19. századi nacionalizmus szellemében született dilettáns nyelvészeti tanulmányokat). Összegyűjtött művei tizenkét kötetben jelentek meg. Önéletrajza Életpályám címmel, több kiadásban vár bennünket az antikváriumokban és a könyvtárakban.
Táncsics Mihály komoly mesterként, a demokratikus elvek embereként élte le egész életét. Büntetése nem is maradt el. Hosszú életének jelentős részét börtöncellákban vagy bujkálva kellett töltenie – ahol állandóan gyertya mellett írta politikai és nyelvészeti műveit, tankönyveit. Évtizedek alatt a szeme hozzászokott a sötétséghez, és a látása folyamatosan romlott. Középkorára félig, idős korára szinte teljesen megvakult.
Tragikus sorsa sajnos egybeesik reformkori és 1848-as nagyjaink sorsával, akiket kivégeztek, emigrációban vagy belső magányban vergődtek. (Batthyány Lajos miniszterelnököt és az aradi vértanúkat a bosszúálló Habsburg-császár, az ifjú Ferenc József 1849-ben akasztófára küldte vagy golyó általi halálra ítélte. Széchenyi István az osztrák titkosrendőrség üldözése nyomán 1860-ban a Bécs melletti döblingi elmegyógyintézetben vetett véget életének. Kossuth Lajos az olaszországi Torinóban hunyt el 1894-ben, több évtizedes emigráció után.
Sajnos Táncsics sorsa is szomorúan alakult. Idős korában vakon, nagy szegénységben, elfeledve élt. Egy időben saját műveit próbálta a piacon árusítani a gyümölcsök és más mezőgazdasági termények között, kevés sikerrel. Az idős, vak Táncsics megjelenéséről és pesti, Üllői úti szerény otthonáról a nagy liberális író, jogász, politikus Eötvös Károly rajzolt felejthetetlen képet. Ady Endre Emlékezés Táncsics Mihályra című versében („Kendnek ős szerepét szivesen vállaljuk”) pedig méltó módon helyezte el Táncsicsot a magyar Pantheonban.
Ha Táncsicsnak a lehető legszélesebb, milliós rétegeknek kritikai készségeket és műveltséget adó népoktatási és parasztpolgárosodási törekvései már a 19. században vagy akár a 20. században legalább részben megvalósulnak, akkor
a 21. században sokkal kevesebb gondunk volna az újratermelődő kasztrendszerrel és a mai propagandában hívő szinte vallásos érzülettel, a mai önkényuralmat támogató, tekintélyelvű gondolkodással.
Táncsics fiatalkora, a reformkor óta két évszázad telt el, de most is szembenáll egymással az egyszerre poszt- és újfeudális Magyarország és a nyugatos, demokrata Magyarország politikája. Feladatunk változatlan: a korszerű készségeket és műveltséget adó közoktatás követelése és a demokratikus köztársaság programja.
Nyitóképünkön Táncsics Mihály a börtönben (1848), Jakobey Károly festménye. Forrás: Wikipedia/Közkincs
–
A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét szeretteiddel is, és ajándékozz hvg360-előfizetést!
Ha kiskorúak szexuális bántalmazásáról van szó, a magyar rendőrség nem ismeri az „alacsony szintű” elkövetés fogalmát, és a bíróság is szigorú lehet. Szakértőket kérdeztünk az internetes kísértések kockázatairól.
Mi történhetett valójában a BTR-ekkel?
A kormánypárt támogatottsága pedig mélyponton van.
Az ő nevén lévő 188 milliárd forintnál sokkal több pénze lehet
Szombat óta újra fellángoltak a tiltakozások, vasárnap éjjel és hétő hajnalban a tüntetők több helyen barikádokat emeltek.
A hírt Havas Henrik jelentette be, mint írta, az utóbbi évtizedeket visszavonultan töltő Forró már hónapokkal ezelőtt elhunyt.
Ha a kérelem átmegy, akkor csak Mészáros vagyonkezelője nyomtathatja majd például pólóra a kifejezést.
