Volt már a földön ennél idiotisztikusabb korszak? Az én hetem Krusovszky Dénessel

News fatigue. Ez van, kapkodom a fejem, igyekszem kitérni az újabb híradások elől, nem túl nagy sikerrel. Bizonyára volt már ettől borzasztóbb helyzetben is a világ, ez nem is kérdés. Abban ugyanakkor nem lennék ugyanennyire biztos, hogy idiotisztikusabb korszak volt-e már a földön. Úgy árad a hülyeség minden csatornán, mintha nem lehetne gátat szabni neki. Még az úgynevezett épelméjű lapok is abszolút kretén tartalommal vannak tele. Hiszen ha így mennek a dolgok a világban, arról kell beszámolni. Értem én, csak nem szeretem, vagy egyre kevésbé. Menekülhetnékem lesz tőle, kész szerencse, hogy még van hova. 

Persze véleményes, hogy valóban sikerülhet-e elbújni a világ idiotizmusának cunamija elől. Próbálkozni mindenesetre sose felesleges.  

Szóval nem akarok kitérni konkrétan a szemünk előtt zajló tragikomédia minden egyes elemére, egykepolitikára, szankcióakcióra. Jó volna helyette értelmes dolgokról beszélni inkább. Például hogy a házunkban a minap egy kiskamasz lány tartott búcsúbulit a barátainak. Csodálatos tízévesekkel volt tele a pecó, nevetés és sírás gomolygott a levegőben. Volt tánc, tombola, kvízjáték és végül sok-sok ölelés és elválás. Évekig nem fognak most találkozni, és ez az ő életükben még beláthatatlanul nagy idő. Milyen jó nekik. Nekünk, felnőtteknek két év olyan, mint egy szempillantás.  

Egy másik este véletlenül focimeccset néztem. Nem volt egy jó meccs, de nézni mégsem volt rossz. És az a csapat nyert a végén, amelyik az egész mérkőzést végigszenvedte. Ilyen tényleg ritka más sportokban. Talán nem is lehetséges. Éppen ezért volt érdekes ezt végig követni. Szinte kapura sem lőttek, a labda sokszor alig volt náluk, a kulcsjátékosok mélyen az elvárt szint alatt teljesítettek (na jó, a kapus gigászit játszott), és mégis, a végén övék lett a győzelem. Van ennek valami tágabb értelemben vett jelentősége? Lehet metaforaként más helyzetekre ráolvasni? Megmutat ez a meccs valamit is az emberi nem különleges mivoltából? Kurvára nem. De ettől függetlenül iszonyú jó volt ezt látni. 

Köztes óráimban az új Vészhelyzetet nézegetem. És tetszik. Guilty pleasure alighanem. Carter doki megöregedett, és ez jól áll neki. Meg a szakáll is. Egyelőre róla szól ez az egész, a többi karakter nem olyan acélos. Mintha az eredeti sorozat ilyen értelemben több lábon állt volna. Hol van ugye az új Dr. Green, Ross, Benton satöbbi. Egyelőre sehol, de Robinavitch doki egyedül is állja a sarat. Az egész mintha kicsit sötétebb volna, kicsit nyomasztóbb, mint az elődje, de végső soron itt mindig az optimizmus győz. Ha néha egy-egy beteg belehal is menet közben. 

Ezzel szemben a Hunyadit nem láttam, de nem zárom ki, hogy valamikor majd fogom. Bár ez a baszós-kardozós zsáner nem a kenyerem vagy micsodám. Csésze teám. A plakátokon a nagy hadvezér úgy néz le a népre, mintha mindenkit a kardja helyett a farkára akarna venni. Könnyen lehet, hogy ez így volt a valóságban is egyébként, mindenesetre fikciónak elég komikus. A színészportrék meg inkább emlékeztetnek valamelyik c-kategóriás török szappanoperára, de hát mindegy ez is. Kellett ez nekünk ennyiért? Javaslom tartsunk erről is nemzeti konzultációt. A PremiNER-en megvalósított pólóbotrány mindenesetre szórakoztató mutatvány volt. Hogy is fogalmazott a merénylő? „Ha ennyire buta a rendszer, ennyire bután kell kommunikálni.” A rendszer nagyon buta. De abban nem vagyok teljesen biztos, hogy érdemes hosszabb távon is hozzábutulnunk. 

Na, és akkor mi a helyzet a békeosztalékkal? Hát mit tudom én. Hülye szó, kétségtelen. De néha a hülye szavakon nagyon sok tud múlni. 

Máskülönben a nem hülye szavakon is. 

Ezért volna jó sokkal többet hallgatni. 

Például most. 

Nyitókép: Alexander NEMENOV / AFP

–

A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét szeretteiddel is, és ajándékozz hvg360-előfizetést!