Azzal semmi újat nem mondunk, hogy a mesterséges intelligencia számtalan lehetőséget kínál az emberek megtévesztésére, de a jelek szerint a zene terén is nagy lépésekkel haladunk a kritikus tömeg elérése felé. A legutóbbi „lebukás” a The Velvet Sundown nevű zenekart érinti, amely, mint kiderült, valójában nem zenekar, a dalaik és még a fotóik is mesterséges intelligenciával (MI) generáltak. A Spotifyon ezzel együtt is több mint egymillió rajongót szereztek a felbukkanásuk óta eltelt néhány hétben.
A The Velvet Sundown júniusban jelent meg a zenestreamelő szolgáltatáson. Az elmúlt hónapban két hét különbséggel két album is megjelent a zenekartól, a harmadik pedig július 14-ére várható.
Ilyen dalokkal:
Hetekig a nem túl eredeti dalokon túl semmi más információ nem volt elérhető, mígnem június végén egy Instagram-fiókot indítottak el a nevükben, ahol a képeken négy indie-rock figura látható – ők lennének a zenekar. Ugyan megfelelő számú kezük, azon pedig ötnél sosem több ujj volt, mégis könnyen gyanút foghatott bárki – az X-en elindított fiókban végül pár napja el is oszlattak minden kétséget. Azt írták, hogy ez egy „emberi elme által vezérelt szintetikus zenei projekt”, amit mesterséges intelligenciával alkottak meg, hogy
feszegessék a szerzőiség, az identitás és a zene jövőjének határait.
Az mindenesetre továbbra sem világos, ki is áll a projekt mögött.