Nem érdekli az embereket, és ez a szerencsénk – hangzott el május közepén egy csapatépítő tréningen, ahol néhány tucat MVM-es ügyfélszolgálatos közösen próbált egyenesbe kerülni a munkájukat érintő aktuális kérdésekben. Több témát is alaposan kibeszéltek, senki nem vitatkozott viszont a fenti megállapítással, ami ahhoz az előző héten kapott ukázhoz kapcsolódott, mely szerint a lakossági számlákon ismét át kell alakítani a rezsibokszot.
Az Orbán-kormány 2013 óta hirdetett „rezsivédő harcának” eredményeit a gáz- és villanyszámlákon demonstrálni hivatott szöveggel és adatokkal ügyfélszolgálatos szemmel nézve eddig is voltak problémák. Leginkább az, hogy a narancsszínű kiemelésben szereplő számok értelmét az ügyfél kérésére el kellene tudni magyarázni. A rezsibokszban szereplő, elvileg fogyasztásspecifikusan generálódó adatokból tisztán látni kellene a közüzemi szolgáltatások államosított árazásának az ügyfélre vonatkozó értelmét – ám az adathalom éppen erre nem alkalmas.
Az árbefagyasztás politikai eszközként működik: a rezsiboksznak az az egyedüli értelme, hogy kormánypropagandára használható. Az állami tulajdonú lakossági energiaszolgáltató ezért, kötelességtudóan, külön ügyfélszolgálati protokollt léptet életbe, amikor e témában a rendszer telefonhívást fogad. Ilyenkor az ügyintézők átkapcsolják az ügyfelet egy speciális csoporthoz, ahol minden esetet egyediként kezelnek. De már nincs sok ilyen hívás. Annak a rohamnak rég nyoma sincs, amely három éve, a rezsicsökkentés csökkentésének bejelentését követően hónapokra megrogyasztotta a rendszert.