Minden új technológia vadnyugati körülmények között születik. Értelemszerűen, hiszen – valami újról lévén szó – sem a szabályok, sem a felhasználók nem állnak készen rá. Akkor is igaz ez, ha olyasmiről van szó, aminek a megjelenésére lehetett számítani, vagy pedig volt létező előképe. A vadnyugati körülmények közt az új technológia bevezetői és elterjesztői szinte bármit megtehetnek, nincsenek ugyanis szabályok – vagy legalábbis: elégtelenek –, sem pedig az azok megsértéséhez kötött retorziók. A technológia felhasználói pedig nem rendelkeznek tapasztalatokkal, így önvédelmi reflexekkel és gyakorlatokkal sem. A szabályozatlan állapot sokáig, évtizedekig fennállhat.
A társadalomnak és a döntéshozóknak először egyáltalán fel kell ismerniük, hogy tennivaló lenne az új technológia körül, a szükséges lépésekről tartott társadalmi vitáknak, tudományos kutatásoknak pedig legalább részben le kell folyniuk. Az is
lassítja az előrelépést, hogy döntéshozói pozíciókban jellemzően idősebb emberek ülnek, akik közül sokan csak korlátozottan használnak újabb technológiákat.
Mindez olyan, ma már teljesen hétköznapinak számító technológiákra is igaz, mint például a motorizált közlekedés. Az automobilok megjelenése és elterjedése előtt nem léteztek kodifikált, részletes, általános közlekedési szabályok. Azokat csak a XIX–XX. század fordulóján kezdték kialakítani, amikor az egyre gyakoribb és súlyosabb balesetek nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy szükség van rájuk. A szabályok eleinte elnagyoltak voltak, és városonként, területenként különbözőek. Magyarországon az első KRESZ-t 1930-ban vezették be, de az USA-ban 1966-ig nem létezett szövetségi szintű általános szabályozás. A manapság minimálisnak tekintett biztonsági berendezés, a biztonsági öv kötelezővé tétele a legtöbb országban az 1980-as évekig váratott magára. Az autó ekkor már százéves technológia volt.
