A gyász csak akkor kezdődhet el, amikor az összes túsz hazatért – nagyon sokszor hangzott el ez a mondat 2023. október 7. óta Izraelben, a magyar zsidó közösségben, és világszerte, ahol az emberek a veszteségekkel éltek együtt. Erős, szigorú figyelmeztetés – nehéz is igazán mélyen érteni, hogy mit jelent.
Most jön el a megbékélés, feldolgozás ideje, és ez hatalmas, mindenkire kiterjedő felelősséggel jár. Hosszú az út a teljes megnyugvásig – ha lehetséges egyáltalán. Egy pillanatra azonban megállunk, és örülünk azoknak, akik 738 napon keresztül az elképzelhetetlen borzalmakon mentek át, együtt örülünk a szeretteikkel.
A terrortámadás, a túszdráma óta kereken két év telt el. Két harccal, mindennapos áldozatokkal teli év. A szomorúság, a félelem, a düh, a reménytelenség, a tehetetlenség része lett a mindennapjainknak. Egyrészt azért, mert a túszok szabadulása sokáig elképzelhetetlen volt. A harcok éveken át nem hoztak átütő eredményt, és hiába tüntettek a túszok hozzátartozói is, hiába ismételgették, hogy a Gáza elleni háború veszélyezteti a fogságban lévők életét. Kudarc és halál követte egymást – bárhogy léptek is fel az emberek.
Másrészt iszonyatos terhet jelentett az is, hogy mindennap szembe kellett nézni a gázai támadások híreivel. Bármerre néztünk, szenvedést láttunk „minden oldalon” (bárhány oldalról legyen is szó). Elviselhetetlen, kínzó szenvedést. Olyat, amit már nem lehet csöndben figyelni. És olyat, amely ellen nem lehetett felszólalni anélkül, hogy támadások kereszttüzébe kerüljön az ember.
Többedmagammal elkezdtünk dolgozni közben azon, hogy a magyar zsidó közösségben ne egyféle narratíva domináljon, ami a gázai háborút illeti.
