Nagyszerű dolognak tartom, ha egy nagyváros vezetője a városlakók életminőségére helyezi a hangsúlyt. Zohran Mamdani, New York frissen megválasztott muszlim, szocialista polgármestere pontosan ezt az irányt képviseli. Programjának elemei a megfizethető városi élet, a gyakorlatban a lakbérstop, az ingyenes városi buszközlekedés, a minden gyermekre kiterjedő, térítésmentes óvodai ellátás, valamint olcsó önkormányzati élelmiszerboltok létrehozása a nagyobb városrészekben. Mindezt a városban élő milliárdosok és óriáscégek megadóztatásából finanszírozná. Ezeknek az intézkedéseknek kivétel nélkül örülnének a világ nagyvárosainak lakói – Londontól Vancouverig, sőt Tokiótól Hongkongig.
Ezekben a javaslatokban semmi radikális nincs – Európában ez erős szociáldemokrata programnak számítana. Támogatom ezeket a célokat elvi alapon is, és mert magam is tapasztaltam, mit jelent a globalizált ingatlanpiac martalékává vált világvárosokban élni.
A globális nagyvárosi lakhatási válság
Öt és fél évig éltem Amerikában, előbb ösztöndíjas diákként egy évig New Yorkban, aztán négy és fél évig Cambridge-ben (Massachusetts) PhD-hallgatóként. Utána egy évet töltöttem Tokióban egy másik ösztöndíjjal, majd négy és fél éven át Hongkongban dolgoztam. Most megint Európában élek: tizenegy éve Koppenhágában tanítok.
Minden amerikai, ázsiai, európai nagyvárosban ugyanazt látom. Az egekbe szökő lakásárak és lakbérek miatt a fizetésből élőknek, különösen a fiataloknak ma már gyakorlatilag lehetetlenné vált nemhogy lakást venni, de akár egy kis lakást bérelni is. A fiatalok többsége városi lakás helyett ma már csak egy szobát tud megfizetni.
A legtöbben lakásmegosztásban, lakótársakkal (roomie), régi kifejezéssel társbérletben élnek – még a tanulmányaik után is, amikor már teljes állásban dolgoznak. Hacsak nem örökölnek értékes ingatlant, akkor a bérből-fizetésből élők többsége előbb-utóbb kiszorul a belső városrészekből, vidékre költözik, ahonnan órákon át kell ingázniuk kell nap mint nap a munkalehetőséget nyújtó nagyvárosokba. Vagy marad a társbérlet, esetleg pároknak nagy nehezen egy minilakás bérlése. A csaladalapítás, gyerekvállalás mindkettőben lehetetlen.
Közben a globális pénzügyi elit kialakította a maga globális ingatlanpiacát. A nagy ingatlanbefektetők – köztük az olajállamok sejkjei, Putyin orosz oligarchái, a Kínai Kommunista Párt korrupt párttitkárai és állami vezetői – luxusingatlanokat vásárolnak, és ezekben fialtatják a vagyonukat. Az egyre emelkedő árak mellett már akkor is jól járnak a befektetéssel, ha a lakásaik üresen állnak. Őket látjuk mindennap Londonban, New Yorkban vagy Hongkongban, ahol elsötétített ablakú Rolls Royce-okkal és sportkocsikkal furikáznak a városi utcákon.
Hozzájuk csatlakoznak olyan hazai szereplők is, mint Matolcsy Ádám, aki apja jegybankelnöksége idején lett ingatlanmilliárdos.
