A mindössze pár hónapja bejelentett november-decemberi Radiohead turné első állomásának második napjára, november 5-re sikerült jegyet szerezni. A zenekar 2016 óta nem jött ki új dallal, hét éve nem játszott, és semmi garancia nincs arra, hogy ezután még fog, így részemről bármelyik város bármelyik napján bármilyen típusú belépővel maximálisan elégedett lettem volna. Azzal, hogy végül a turné legelején nézhettem meg őket állójeggyel, remélem nem maxoltam ki előre a 2026-os mázlipontjaimat is.
A Radiohead – az évtizedek óta változatlan felállás, vagyis Thom Yorke, Jonny Greenwood, Ed O’Brien, Colin Greenwood és Philip Selway, koncerteken kiegészülve ütőhangszereken Chris Vatalaróval – öt városban lép fel november 4. és december 12. között. Minden helyszínen, így Madridban, Bolognában, Londonban, Koppenhágában és végül Berlinben négynapos etapokban játszanak. Mivel a hírlevél épp a második város első koncertnapja után kerül ki, még nem tudom, a spanyol menet boldog és energikus flow-ja továbbhalad-e az olasz napokra is, de ha tippelnem kellene: ja, szerintem igen.
Thom Yorke úgy táncol, mintha senki sem nézné
Van valami mélyen megnyugtató abban, hogy gimis korunk szeretett rockzenekarainak gigaelőadói nem mind válnak önmaguk szomorú popverzióivá, vagy hogy az ötvenes-hatvanas éveikben is elképesztő energiával képesek jelen lenni arénaszínpadokon (a Red Hot Chili Peppers ékes példája az utóbbi jelenségnek, Anthony Kiedisen utoljára például 1980-ban láttak pólót). Még megnyugtatóbb, amikor még egy új lemez nélküli turnén se érezzük azt, hogy a régóta hallgatott zenekar hátrafelé nézegetne: a Radiohead 2025-ös hangzásától és jelenlététől távolabb sem állhat a nosztalgia.

Megnyugtató az is, hogy Jonny Greenwood gitárra hajló fekete hajú sziluettje makacsul tartja magát vagy 30 éve, vagy hogy Thom Yorke most is pont úgy táncol, mintha senki nem nézné. Pedig sokan nézték: az első pillanattól sold out turné arénáinak befogadási képessége mind 15 és 20 ezer fő között mozog. A nagy számok és stadionméretek ellenére a koncert egyik ilyenkor szokásos negatívumot sem hozta, kezdve a hangzással. A Radioheadet alternatív, kísérleti, elektronikus rock jelzőkkel szokták dobozolni: a sokszor zajos, sokrétegű, néha egészen finom, máskor klubosan zúzós, összetett hangzás nem egyértelmű arénaalapanyag, de egy-két kivételtől eltekintve a koncert szuperjól szólt.
A közönségnek semmi szüksége nem volt a stadion-hergelésre sem: az emberek akkor vették elő világítva lóbálni a telefonjaikaikat, amikor úgy érezték (Paranoid Android), és akkor tapsoltak bele ritmikusan egy-egy dalba, amikor kedvük volt hozzá. Ez az őszinte lelkesedés egy egészen kedves pillanatot is hozott: mivel a Radioheadről van szó, nem feltétlen magától értetődő ekkora tömeg számára könnyen levehető ritmust találni, így talán a (2017 óta nem játszott) Planet Telex kapott egy egészen félrement, de annál lelkesebb taps-kíséretet.
Apokalipszisbe, vidáman
Az arénaméretek ellenére az előadók sem zsugorodtak pöttyökké, épp ellenkezőleg. A madridi Movistarban úgy alakították ki a teret, hogy minden beengedett állójegyes tömegnyomor-érzet nélkül is közel érezhette magát a zenekarhoz. A köralakú színpadot középen húzták fel, a zenészek pedig – hangszerfüggően – körbe-körbe járhattak. Még az arcukat is ki lehetett venni szabad szemmel olyan 15 lépés távolságból, kellemes sűrűségű tömegben. Mindehhez sokat adott a koncert okosan kitalált látványa: a körszínpad köré emelt nagy, mozgó, kalitkához vagy ketrechez hasonlító elemekre vetítették a kifogástalan vizuált.
A koncert legelején furcsa volt, hogy a zenekart nem lehetett látni az eléjük épített rácsoktól, de hamar, gondosan ütemezve egyesével felemelték az elemeket, amire üdvrivalgó morajlással reagált a közönség. Egy másik emlékezetes alkalommal Thom Yorke odalépett az egyik színpadra szerelt élő kamerához, és azt maga elé tartva énekelt, szuperközeliben rögzített arcát így rávetítve a sokméteres ketrecekre. A koncepció letisztultságát dícséri az is, hogy a mozgó elemeket akár rángathatták és pörgethették is volna, de az építmény csak az encore utáni legutolsó szám, az Everything in Its Right Place alatt nyílt ki.

Koncert után a setlist szinte rögtön felkerült az setlist.fm-re – szép munka az oldal szerkesztőitől, hogy még a Jonny Greenwood szülinapjára kedvesen, de megfelelően nagyon röviden reagáló Happy Birthday-intermezzót is jelezték a Weird Fishes/Arpeggi előtt. Mikor november 4-én éjjel részletesen tanulmányoztunk a turnét beindító első listát, én azt tippeltem, a várható profi show és vizuál mellett csak nem fognak nagyon variálni, de tévedtem. A zenekar valószínűleg nem viccelt, amikor a turné előtt frissen adott Times-interjúban 65 újra betanult számról nyilatkozott. A koncertek hossza ugyan hasonló volt – 25 dal –, de a Radiohead-korszakokat szépen átívelő számok között igen nagy a rotáció (itt lehet részletesen elmerülni abban, mennyire).
Az utolsó lemez, a 2016-os A Moon Shaped Pool óta mintha egy egész élet, vagy egy teljes korszak telt volna el. Elmúlt a biztonság, a Föld kényelmesebb felén élőknek is mindennapi rutinná kell fejleszteniük az elméjük megóvását. A Radiohead-dalszövegek világa épp valami effélét mondogatott mindig is, lehet ezért képesek ilyen tisztán megérkezni egy 2025-ös turnéba. Az viszont, hogy mindezt boldogan teszik, mégis azt üzeni: néha minden a megfelelő helyén van.
2. The Bends
3. Jigsaw Falling Into Place
4. All I Need
5. Ful Stop
6. Nude
7. Reckoner
8. Airbag
9. Separator
10. Pyramid Song
11. You and Whose Army?
12. Idioteque
13. Bodysnatchers
14. (Nice Dream)
15. There There
16. Myxomatosis
17. Exit Music (for a Film)
18. Street Spirit (Fade Out)
Encore
19. Let Down
20. Weird Fishes/Arpeggi
21. Planet Telex
22. Present Tense
23. The Daily Mail
24. Paranoid Android
25. Everything in Its Right Place (Sit Down. Stand Up. részlettel in intróban)
+ Let Downozás:
A teljes turnét ezzel a számmal indították el, és ez valószínűleg nem jutott volna eszükbe, ha a Let Down nem fut hatalmasat nyáron a TikTokon. Az 1997-es OK Computerről érkező, érfelvágósabb Radiohead-számok közüli track felkerült az amerikai Billboard Hot 100-as listájára is, elsőként a 2008-as Nude (In Rainbows) óta.
A zenekar a már említett Times-interjúban október végén reagált a 28 éves (az pont tízzel több, mint egy érettségiző diák) szám felfutására. Yorke például azt mondta, különösen bizarrnak érzi a dolgot, főleg hogy körömszakadtáig harcolt az ellen, hogy rátegyék a lemezre, de Ed O’Brien (gitár) nem értett egyet: ő azt mondta, ha nem kerül fel a Let Down, ő lelép.
A hírlevél elején találtok az adott időszakban látogatható kiállítást, aztán napokra bontva következik a programajánlat. Észrevételek, ajánlatok, reklamálás: n.balkanyi@hvg.hu.
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>
KIÁLLÍTÁS A HETEKBEN ROVATUNK
Hol? Az Eötvös10-ben
Mi? mindegy, utómunkában majd őszintébbre vágom
Ki? Puskás Marcell tervezőgrafikus
Miről? Interaktív és intermediális kiállítás, különböző Google képfelismerő algoritmusokból inspirálódott tipográfiai poszterek és sok más
Megynyitó > Performansszal egybekötve november 18-án, lásd azt a napot. Nyitva: november 30-ig.