Gombóc van a torkomban, ha telefonálnom kell. Pláne, ha idegeneket kell felhívnom. Nem tudom, mit csinál épp a másik, nem fogom-e zavarni azzal, hogy megcsörgetem. Begyakorolhatom, mit mondok majd először is, de ha a másik nem úgy reagál, ahogy elképzeltem, bajba kerülhetek. Inkább írok helyette egy e-mailt. – Jellemzően ilyen, illetve ehhez hasonló dilemmák cikáznak át a telefonfóbiások fején. Persze nem igazi fóbiáról van szó, hiszen telefont az is szívesen használ sms-ezésre, chatelésere, aki csak akkor fél, ha elkerülhetetlen, hogy hivatalos ügyben vagy akár csak az ismerőseivel így lépjen kapcsolatba.
„A telefonálás kerülése nem feltétlenül önmagában álló probléma, hanem a szociális szorongás zavar egyik tünete lehet” – mondja Vizin Gabriella, az ELTE Pszichológiai Intézetének oktatója, a klinikai pszichológia és addiktológia tanszék vezetője. Szerinte ez
alapvetően a megszégyenüléstől való félelemről szól.
Csak beleszólni ne kelljen
Shutterstock
Hasonlót él át egy szociális szorongás zavarban szenvedő ember telefonálás közben, mintha nyilvánosság előtt kellene beszélnie. A szakember azt az analógiát említi, hogy olyan ez, mint amikor tizenévesen vagy még fiatalabb korában mindenkinek ki kellett állnia az iskolában a többiek elé felelni. Sokan voltak-vannak, akik ilyen esetben még akkor sem tudnak megszólalni, ha tudják az anyagot: egyszerűen leblokkolnak a szerepléstől.
Ha pedig valóban bekövetkezik a legrosszabb, a megszégyenülés, akkor az idő előrehaladtával a tünetek rosszabbodása és az efféle helyzetekben jelentkező teljesítményromlás már az effajta „kihívások” elkerülésére ösztönzi az embert. Így még akkor is leblokkol, ha objektíven nézve semmi oka nem lenne rá, épp csak fel kellene hívnia telefonon valakit.
