Fehér asztalon két üvegpohár, mindkettőben sárga, szénsavas ital. Fanta narancs – vágnák rá a világ legnagyobb részén, és tényleg, nehéz ezzel vitatkozni, valóban a narancsízű üdítőből van a poharakban. A világ legnagyobb része azonban azt is tudja, hogy a Coca-Colával ellentétben a cég másik ikonikus italának, a Fantának az íze nem azonos az egész világon, lám, itt a bizonyíték: az előttünk levő két pohár közül az egyikben sokkal erőteljesebb színű az ital.
Na de milyen az íze? – teszi fel a kérdést a cég munkatársa, majd páran rá is vágjuk: mintha intenzívebb lenne a sárgábbnak. Nyilván mi voltunk azok, akik jaffaszörpön nőttek fel, és megszokták, hogy minél több kerül belőle a pohárban a szóda mellé, annál édesebb lesz.
A látszat azonban csal: a két ital között ízben nincs semmi különbség, saját érzékeink csalnak meg minket, az intenzívebb szín mellé erősebb ízt társít az agyunk.
Le is kapcsolják a villanyt, és kék fény borítja be a termet, így már nem látszik a különbség – az íz is mintha jobban hasonlítana. Itt azonban nem értek még véget a praktikák: az asztalok között gombnyomásra egy paraván emelkedik ki, így már nem látom, a mellettem ülő milyen arcot vág, amikor megkóstolja, amit elé raktak. De lehet, hogy mást fogok gondolni az italról, ha egyedül vagyok, és csak egy kamera figyel rám, nem kell egy ember előtt udvariaskodnom, illetve ha kinyitják az ablakot – magyarázza Jean-Christophe Lombard, akinek szerencsére esze ágában sincs kinyitni az ablakot, igen kellemetlen az őszi időjárás Brüsszel szélén.
A Coca-Cola európai kutatás-fejlesztési központjában tesztelik az érzékeinket, Lombard a társaság egyik kutatási vezetője, aki kollégáival nem sokkal később két újabb poharat rak elénk. Mindkettőben a narancsos Fanta spanyolországi verziójából van egy jó deciliternyi, az egyik az 1993-as recept alapján készült, a másik a 2025-össel. Előbbi 12 gramm cukrot tartalmaz, utóbbi 4,1 grammot – a kérdés ezúttal az, melyiknek tűnik teltebbnek, édesebbnek az íze. Igen, az utóbbi, miközben jóval kevesebb kalóriát tartalmaz – magyarázzák. Az édesség titka az, hogy megtalálják a megfelelő édesítőszert, ami helyettesíteni tudja a hagyományos glükózt, amely származhat répacukorból, nádcukorból, de akár kukoricából is, az íze alapvetően ugyanolyan – akármit is állít Donald Trump, aki júliusban amiatt panaszkodott, hogy kedvenc Coca-Coláját nem nádcukorral gyártják, hanem kukoricaszirup kerül bele. A társaság vegyészei számára ez vélhetően nem probléma: ha az elnök azt szerette volna, megkapta a nádcukros változatot is.
A nagyobb kihívás a hasonló ízprofil kikeverése a cukor helyett édesítővel. Aki kóstolt már édesítőt, tudja, számtalan dolog csúszhat félre a fémestől a nem elég tartós ízig, a kutatók ugyanakkor azt is nézik, hogyan bontakozik ki az édes a szánkban egyikkel vagy másikkal. A sztívia például később üt be, mint a cukor, de tovább tart – ez annyira nem működik például egy Fantánál vagy egy kólánál, ahol a fogyasztók a gyorsan ható intenzív ízt szokták meg. Annál jobb viszont egy lágyabbnak megszokott jegesteához.
