Felmegy a függöny, és eláll a lélegzetem. Kísérteties élmény, az egykori SZFE földszintje, szemben az Ódry Színpad bejárata, balra a portásfülke, jobbra a ruhatár, minden pontosan a helyén, tökéletes mása az eredetinek. De az, ahogy a teljesen kihalt előcsarnokban megmozdul a forgóvillás beengedőkapu, nagy csattanással lecsapódik a ruhatárpult, fények gyúlnak, majd kialszanak, magától elindul a lift, ez már a Vidám Park elvarázsolt kastélyára emlékeztet. Vagyis nem, ez a hely komorabb, súlyosabb, nem pusztán elvarázsolt, hanem elátkozott – nemcsak kiürült, de kísértetkastély lett.
Hamarosan megelevenedik a szín, tagbaszakadt alak száll ki a felvonóból, nehézkesen, bő, sötét köpenyben. Csak a fény és a zúgás jelzi, hogy a felvonó mozog, de azt nem tudjuk, hogy a mennyből érkezik vagy a pokolból, viszont aki kiszáll, az nem más, mint Hamlet atyjának szelleme.
