Egyesek arrogánsnak, mások nevetségesnek tartották, amikor a japán kormány 2001-ben bejelentette, hogy 2050-ig 30 Nobel-díjat vár az ország tudósaitól. Mégis hogyan teljesülhetne ez a „megrendelés” – vetették fel a kétkedők –, ha a szigetország kutatói az azt megelőző fél évszázad alatt mindössze hat darabot tudtak „összekaparni” a világ legmagasabb tudományos elismeréséből? Azóta látványosan elhalkultak a kritikus hangok, mivel huszonöt év alatt 22 természettudományos (plusz egy irodalmi és egy béke-) Nobel-díjat osztottak ki Japánban születetteknek. Idén például kettőt is nyertek a tudósaik (másokkal megosztva): az immunrendszer működésével kapcsolatban Szakagucsi Simon immunológus az orvostudományi, míg honfitársa, Kitagava Szuszumu a fém–szerves térhálók (MOF) feltalálásáért a kémiai díjat kapta.
Az elmúlt negyedszázadban egyébként a fizikusok teljesítettek a legkiemelkedőbben, e tudományág japán művelői összesen kilenc Nobelt szereztek, ebből hármat-hármat 2008-ban, illetve 2014-ben. A vegyészek ez idő alatt nyolcat gyűjtöttek, míg az orvosi kutatók ötöt. A szigetország tudósai különösen erősek anyagkutatásban, részecskefizikában, molekuláris és sejtbiológiában. A díjeső érdekessége, hogy hat olyan év is akadt, amikor egyszerre több japán tudós részesült az elismerésben. A legnagyobb „tarolás” 2008-ban volt, amikor négynek is örülhettek: a három fizikai mellett egy kémiai díjnak is.
Magyar szemmel különösen irigylésre méltó, hogy ezt a 22 Nobel-díjat három kivétellel mind olyan tudósok szerezték, akik a hazájukban élnek, és ott is folytatták kiemelkedő szakmai munkásságukat. Ez a teljesítménysorozat világszinten is rekordnak számít. Az elmúlt 25 évben odaítélt természettudományos Nobelek száma alapján Japán a 2–3. helyre ugrott az Egyesült Államok mögött (a helyezés attól függ, hogy a brit születésű tudósok által megszerzett elismerések közül mennyit számítanak az USA-nak, mivel a 25-ből heten is már a tengerentúlon érték el a sikereiket).
Adódik a kérdés, vajon mi a titka a 124 milliós ázsiai országnak, hogy a kutatói néhány év alatt szinte berobbantak az élvonalba. A tudósok életpályái és az általuk elért tudományos áttörések között nagy különbségek mutatkoznak, mégis van néhány tényező, amelyek a Nobel-díjakhoz vezető út zálogai lehetnek. Ezek között említik például, hogy Japánban a kutatóintézetek és az egyetemek támogatják a hosszú távú alapkutatásokat, és nem törekszenek mindenekfelett a gyorsan publikálható eredményekre. Az állam is szívesen fordított erre anyagi forrásokat, a tudósok közül pedig sokan élhetnek azzal a kutatói szabadsággal, hogy akár évtizedeken át foglalkoznak valamivel – igazán látványos eredmények nélkül. Az ilyen kitartó erőfeszítések során lehet kilépni a megszokott keretek közül, és olyan kérdéseket vizsgálni, amelyek tanulmányozását mások már feladták – emlékeztettek az idei japán Nobel-díjasok.
