Az emberi kreativitás nem ismer határokat – hát még, ha a piálásról van szó. Kínában már kilencezer éve kotyvasztottak valami zavaros mézes-galagonyás löttyöt, az ókori rómaiak meg addig dorbézoltak a Szaturnáliákon, amíg hivatalos ünnep nem lett belőle. Nemes hagyományainkat minden történelmi korszakban gondosan ápolgattuk, dacolva minden kihívással, veszéllyel – akár még a nukleáris katasztrófát is kockáztatva néhány kupicáért.
Ebből a szemszögből meglepő, hogy még nem pusztult ki a civilizációnk, miután századunk legnagyobbjai nem egyszer végveszélybe sodorták az emberiséget – pocsolyarészegen. Már az is kissé aggasztó, hogy Robert Oppenheimerről, az atombomba atyjáról legendásan erős Martini-koktélt neveztek el, de nem annyira, mint Richard Nixon amerikai elnök, aki részegen majdnem kirobbantotta a harmadik világháborút, amikor 1969-ben parancsot adott az Észak-Korea elleni atomtámadásra. Ezt korabeli beszámolók szerint úgy sikerült elkerülni, hogy Henry Kissinger külügyminiszter meggyőzte a hadsereg vezetőit: várják meg, amíg az elnök reggelre kijózanodik.
Űrkorszak? Fogd meg a söröm!
Azok voltak ám az idők! Hidegháborús pszichózis, alkoholmámorba fojtva. Az emberiség belépett az űrkorszakba, ámuldoztunk az első Szputnyik fellövésekor, 1957-ben, meg is ünnepeltük – a szovjet mérnökök például denaturált szesszel.
Aztán űrhajósokat lődöztük fel a világűrbe. A mai hópihék már talán nem emlékeznek rá, milyen volt az élet, amikor úttörőink még nem ezt a narancslének csúfolt, langyos, vizezett porból készült löttyöt szipákolták az űrben műanyag tasakokból, télapónak öltözve szilveszterkor. Ők még tudtak inni!
Emlékezzük hát a boldog békeidőkre, amikor olyan orbitális bulikat csaptak az űrállomásokon, hogy beleremegett a Föld. És maradjunk annyiban, hogy az oroszok kezdték…
Carpe diem
Az űrhajózás valószínűleg az egyik legkeményebb és legstresszesebb meló a világon. Eszeveszett sebességekkel kóvályogsz a Föld körül, többnyire egy szűk kis kabinban kuporogva akár hosszú hónapokig, súlytalanságban. Bedugult orral. Szagokat sem érzel. Azt sem tudod, merre van a lefele. Minden perced be van táblázva. Szar a kaja. Langyos a pia. És még imádkozhatsz, hogy ne csapjon el egy meteorit. Naná, hogy a mának éltek.
Nem csoda, hogy az űrhajózás hőskorszakában még receptre írták fel a konyakot az oroszok – és még ez volt a jobbik eset, így nem kellett felcsempészni a szeszt az űrhajók rakterében vagy a szkafander zsebeiben (legalábbis nem annyit).
Hello, Gagarin!
Kezdjük rögtön a világ első űrhajósával, Jurij Gagarinnal. A történelem leghíresebb pionyírja 1961-ben repült fel az űrbe, és addig állítólag kifejezetten absztinens volt. Azután viszont bőven bepótolta a lemaradását, majdnem bele is halt.
A fáma szerint Jurijt, miután visszatért a Földre, nagyon megviselte a hirtelen jött hírnév, a reflektorfény. Úgyhogy elkezdett masszívan vedelni. Meg csajozni. A küldetés utáni stresszt egy ápolónővel (más források szerint egy hotel szobalányával) próbálta enyhíteni, akit szobára vitt egy krími hotelben 1961 októberében. Igen ám, csakhogy a felesége rajtakapta, mire a súlytalansághoz szokott, ámde talajrészeg kozmonauta ijedtében kiugrott a második emeleti szoba erkélyéről. Állítólag úgy kellett összelapátolni a betonról, egy hónapba telt, mire az orvosai összedrótozták a Szovjetunió új arcát.
Gagarin új arca
AFP
(Amellett, hogy a kaland kishíján az életébe került, egyszersmind egy új orosz népsport – az ablakból kiesés – alapjait is lefektette.)
Jól vagyok!
Nem mintha az első amerikai űrhajós különb lett volna: a pletykák szerint Alan Shepard, aki Gagarin után egy évvel, 1962-ben repült az űrbe, szintén nagy partiarc hírében állt. Olyannyira, hogy társa, John Glenn űrhajós többször sérelmezte, hogy felszállás előtt végigbulizta az éjszakát, majd másnaposan kecmergett fel az űrhajóba. Glenn ugyanis absztinens volt, szigorúan csak narancslevet ivott – már amennyire ez akkoriban lehetséges volt:
Arról már nem szól a fáma, hogy vajon Shepard józan volt-e, amikor a Holdon golfozott, minden esetre három labda is volt a szkafanderzsebében, biztos, ami biztos:
Egy kortyinka, és jól indul a nap!
A szovjetekre visszatérve, Gagarin legfeljebb annyiban számított kivételnek a szovjet űrprogram kozmonautái sorában, hogy ő legalább nem a küldetése alatt piált. A többieknek viszont kifejezetten receptre írták fel a konyakot a repülőorvosok, főleg a legdurvább feladatok, az „űrsétáknak” nevezett űrállomás-szervizelési missziók előtt.
Mások mellett Alexander Lazutkin szovjet űrhajós is mesélt arról, hogy a hőskorszakban a hosszabb küldetések során az ellátmányuk része volt a konyak.
Az orvosok kifejezetten javasolták a fogyasztását, mert az űrben stimulálja az immunrendszert, jót tesz a közérzetnek, a szervezetnek.
