Életének 98. évében elhunyt az 1928-ban Budapesten született Márkus Anna, azaz Anna Mark. A párizsi emigrációban világhírűvé vált művészgeneráció tagja volt a 2020-ban eltávozott Reigl Judit és a három évvel később, 99 évesen meghalt Molnár Vera is. Anna Mark alakját az őt személyesen ismerő, szintén Párizsban élő Cserba Julia művészettörténész idézi fel.
Anna Mark (Márkus Anna) úgy ment el, ahogy élt: csendben, diszkréten, senkit sem zavarva, személyes gondjaival senkit sem terhelve.
Széles műveltséggel rendelkezett, amelyet neveltetése alapozott meg. Művelt, hivalkodástól mentes családban nőtt fel, 1940-ig az anyai nagyszülőkkel éltek együtt. A nagyapa, Vészi József újságíró, a Pester Lloyd alapítója volt, akinek otthonában a kor szinte minden jelentős írója, költője megfordult, nagynénje pedig Vészi Margit, Molnár Ferenc író első felesége, festő és újságíró. Fiatal korától kezdve értelmiségi, irodalmi, művészi körökkel érintkezett. Mindez nemcsak műveltségének volt forrása, de gondolkodásmódjának, nyitottságának és lankadatlan érdeklődésének is.
Találkozásaink alkalmával sohasem esett szó betegségről, öregségről. Olvasmányairól, aktuális kiállításokról, művészetről beszélt, olyan gazdag és választékos magyar nyelven, amit már csak az emigrációnak ez a generációja őrzött meg.
Szárnyalás – Vol – Flight, Reigl Judit figurális festészete címmel tárlat mutatja be a három éve elhunyt világhírű művész munkáit a Kiscelli Múzeum Templomterében. A kiállítás egyik kurátorával, a művész által a hagyatéka kezelésére létrehozott alapítvány tagjával, Cserba Júliával beszélgettünk.
Élete utolsó pillanatáig fáradhatatlan olvasó volt. Az asztalán olyan könyvek sorakoztak, Thomas Mann Varázshegyétől Krúdy Szindbádjáig, amelyeket nagy élvezettel olvasott újra, de a kortársak írásai iránt is érdeklődött. Egyik utolsó magyar olvasmányélménye Ungváry Rudolf Balatoni nyaralója volt. Kérdezősködött a friss magyar irodalomról és művészeti életről is. Boldog volt, amikor értesült barátnője, Ország Lili Kiscelli Múzeumban rendezett nagyszabású kiállításáról, és örült Tihanyi Lajos most látható életmű-kiállításának a Nemzeti Galériában.
A magánember és művész Anna Mark egyéniségét híven tükrözi magánéletének és munkájának két színtere.
Lakásuk falait festmények foglalták el, a polcokat roskadásig megtöltötték az évek során egyre szaporodó irodalmi és művészeti könyvek, néprajzi tárgyak, emlékek, a lakás minden zugát valamilyen érdekes ritkaság vette birtokába.
Finom ízlésre valló, kulturáltan zsúfolt, meleg otthon volt. Ezzel szemben műtermébe egyetlen felesleges dolog sem került be,
kizárólag a munkájához szükséges eszközök, anyagok, a hatalmas munkaasztal, a fehér színű bútorok és tárlók kaptak itt helyet. Mindennek pontos és könnyen előkereshető helye volt a könnyen átlátható terekben.
Alkotásaiban minden sallangot és harsányságot kerülő művész volt. Ahogy a kiabálásnál sokszor hatásosabb a csendes szó, úgy a csoportos kiállítások képeinek sokaságában sem lehet átsiklani Anna Mark visszafogott tónusú, csak a szükséges eszközökre redukált gouache-ain, rajzain és monokróm reliefjein. Megállítanak és időt követelnek maguknak.
Alkotói munkájának több szakasza – az Európai Iskola hatását viselő 1960-es évekbeli festményektől az absztrakcióig – tanúskodik arról, hogy mindig tovább akart lépni. Ahogy egy beszélgetésben mondta, „a lezárult kiállítások után mindig helyet kell adni valami újnak, amit meg kellett találni, és ehhez idő kell. Több évig dolgoztam, amíg sikerült elérnem valahova, ami pontos megfogalmazása volt annak, amit akartam.”
A december 7-én, 100. születésnapja előtt néhány héttel hunyt el a magyar származású francia alkotó, a generatív művészet úttörő alakja, Molnár Vera. Az 1940-es évek végétől Párizsban élt, meghatározó tagja volt a technológia és a képzőművészet kapcsolatát kutató művészeti szcénának. Rá emlékezik Cserba Júlia, a szintén Párizsban élő művészeti szakember, Molnár Vera személyes barátja.
Az 1956-tól Saarbrückenben töltött három év alatt készült rajzok az Európai Iskola hatását, egyfajta szürrealizmust tükröznek. A képfelületet minden látható összefüggés vagy kapcsolat nélküli elemek népesítik be. Ahogy megfogalmazta: „Kiléptem valahonnan, de még nem érkeztem meg sehova.”
A hatvanas években készített képein még mindig nyilvánvalóan tetten érhető az Európai Iskola és Vajda Lajos hatása. Az első látásra absztraktnak tűnő képek különböző elemeiben létező formákat ismerünk fel: egy ablakot, egy templomtornyot vagy akàr egy szentendrei épületrészletet; és a képszerkesztés is közel áll Bálint Endrééhez.
1974-ben a Galerie de la Roue-ban tárta először közönség elé addigi párizsi munkájának eredményét, gyökeres változást mutató papírmunkáit, piros és fekete nonfiguratív sorozatait. A legjelentősebb lapokban, a Le Monde-ban, a Le Figaróban és a Quotidien de Parisban jelentek meg róla elismerő kritikák. A gouache-ok és tusrajzok aktív élete utolsó percéig fontos helyet foglaltak el alkotói munkájában.
Rövid életében hiába várt arra az elismerésre, ami a tehetsége alapján megillette volna. 140 évvel a születése után azonban mind nagyobb figyelem övezi Tihanyi Lajos festményeit. A Nemzeti Galériában minap nyílt életmű-kiállításával a magyar művészeti élet régi adósságot törleszt.
Hasonlóan jelentős részét képezik munkásságának saját maga által kidolgozott anyagokkal és technikával készített monokróm fekete és fehér reliefjei. A materiális komponensek mellett lényeges eleme a kompozícióknak az idő múlását jelző és a struktúrát folyamatosan formáló árnyék. Az első látásra szigorúan geometrikus szerkesztésűnek tűnő reliefekben mindig van valami, ami feloldja ezt a szigort. A kompozíciókban a „logikus” geometrikus befejezés helyett egy „személyes” fordulat rejtőzik, aminek a klasszikusan geometrikus képekben nem volna helye. Anna Mark „önarcképe”: a rend és az alkotói szabadság harmóniája.
Hosszú éveken keresztül azzal zárta a napot, hogy egy rajzkönyvbe vékony tustollal rajzolt két-három, néha négy lapot.
A szabály az volt, hogy a lapot nem volt szabad kitépni. Ha elrontott valamit, akkor addig kellett dolgozni rajta, amíg valahogy helyre nem hozta. Huszonhat ilyen füzetet töltött meg, amelyek közül egy a budapesti Szépművészeti Múzeumba került. Utolsó vázlatfüzete néhány új rajzzal és sok üres lappal élete utolsó percéig vele volt.
Személyében a nagy francia–magyar művészgeneráció egyik legutolsó, kiváló tagját veszítettük el.
A fotókat és reprodukciókat a Kisterem Galéria bocsátotta rendelkezésünkre. Nyitóképünket Bilák Krisztina készítette.
5 071 632 000 forint, 2 658 350 euró, 1 257 100 dollár.
