A hét nemzetközi politikai kérdése: mi lesz Kína pandadiplomáciájával?
Január végén az utolsó két óriáspanda is hazaköltözött Japánból Kínába, s így 1972 – a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok rendezése – óta a szigetország teljesen pandák nélkül maradt. Az állatkertek kedvenceit azért hívták haza, mert megromlott Peking és Tokió viszonya: a japán kormány közölte, hogy ha Kína megtámadja a Peking által magáénak követelt Tajvant, akkor Japán támogatni fogja a „szakadár szigetet”.
A sokáig Japánban élő állatok ügye miatt érdemes szót ejteni arról, mi is az a pandadiplomácia. Bár a modernkori történelem úgy emlékszik, hogy a Kína jó szándékát mutató gesztussorozat 1972-ben kezdődött azzal, hogy az USA és Japán is kapott pandákat, a hagyomány jóval régebbi. Az egyik császár már a VII. században is ajándékozott két ilyen állatot Japánnak, amikor egyezség született a két állam között.
A gyakorlat többször is változott, a leglényegesebb újítás 1984-ben következett be, amikortól kezdve a populáció vészes fogyása miatt már nem örökbe adták a fekete-fehér emlősöket, hanem csak „tartós bérletbe”. A fogadóországok évente akár egymillió dolláros díjat is fizettek, hogy hozzájáruljanak a fajmentés költségeihez.
A pandadiplomácia csúcspontján Kínán kívül 21 országban láthattak pandákat az állatkerti látogatók, mára ez a szám 16-ra csökkent. Ennek egyik oka az, hogy Kínában sokan nem támogatják ezt a gyakorlatot; ők attól tartanak – néha nem alaptalanul – hogy az ázsiai ország egyik fő jelképének tartott állatokat nem megfelelő körülmények között tartják. Az állatvédők is ellenzik ezt a gyakorlatot, azzal érvelnek, hogy az évente Kínába küldött sok millió dollár ellenére az óriáspanda ma is a kihalással fenyegetett fajok közé tartozik.
Kínai-japán pandacsere 1992-ben
Kotaro Numata / The Yomiuri Shimbun via AFP
https://www.youtube.com/watch?v=ZR2GpiDE4FI
