A stilárisan az absztrakt expresszionizmust idéző, de alkotásai születésének technikáját tekintve új, egyéni utakon járó Kucsora Márta művészetére már régen felfigyeltek külföldön is, ezekben a hetekben azonban – másodmagával – egy olyan svájci tárlaton állít ki, ami nemzetközi megmérettetésekben gazdag pályáján is különleges állomás. A kétszereplős kiállítás másik résztvevője ugyanis a globális képzőművészeti színtér ikonikus, világszerte ismert és megbecsült alakja, Marina Abramović.
Most érkezett haza a svájci Zugból, ahol a Helvetika 1575 galériában a napokban nyílt meg Marina Abramovićcsal közös, After Attention című kiállítása. Kezdjük azért a beszélgetést egy kicsit távolabbról, legutóbbi nagy itthoni kiállításaitól, melyeknek 2021-ben a Műcsarnok, illetve egy évvel később az egri Kepes Intézet – Kortárs Művészeti Központ adott otthont.
Igen, a műcsarnoki volt az első nagy intézményi egyéni kiállításom, ahol egy impozáns térben a legnagyobb munkáimat is be tudtam mutatni, de igazából ez nem valamiféle összegzés, még kevésbé valaminek a lezárása, vagy újnak a kezdete volt – inkább azt mondanám, hogy úgy tekintettem rá, mint egy folyamatban lévő munka aktuális állomására. Úgy érzem, hogy a pályám nem bontható egymástól jól elkülöníthető fejezetekre; ami tematikailag foglalkoztat, vagy ami technikailag érdekel, folyamatos változásban van – nincsenek, úgymond „korszakaim” és a kiállításaim sem ilyen logika mentén állnak össze.
Az eddigi legnagyobb kiállításom például, ami épp jelenleg látható a Yunnan Provincial Museumban a kínai Kunmingban, közel másfél évtized munkáiból válogat. Fontos közbülső állomásként tekintek az egri kiállításomra is, amit ugyanott 2024 őszén egy csoportos tárlat is követett. Ezen három másik női alkotóval, Molnár Verával, Reigl Judittal és Vilim Katival szerepeltem együtt. Ez a kiállítás is olyan témákat vizsgált, például a természethez való viszonyunkat, az alkotásmód performatívvá válását, amelyek számomra is nagyon fontosak.
Kucsora Márta a zugi kiállításon
Helvetika 1575 AG, Zug
Apropó Kína: az utóbbi években Európa és az USA mellett egyre többször állít ki ott is…
Valóban és ez a kapcsolat nem galériás, hanem múzeumi megkereséssel kezdődött, 2020-ban. A nankingi DEJI Art Museum hívott meg egy csoportos tárlatra, amiről aztán több munkámat meg is vásárolták. Nem sokkal később, az említett kiállítástól függetlenül megkeresett egy sanghaji kortárs kereskedelmi galéria, a CoBrA, aminek művészköréhez különböző kontinenseken élő és eltérő korosztályokat képviselő művészek tartoznak, köztük Huang Rui, a kínai avantgárd első fontos képviselője, illetve Kelu Ma, a pekingi 798 művészeti negyed társalapítója, akinek geszturális művészete Reigl Judittal hozható összefüggésbe. A galéria művészeként bemutatkoztam már egyéni és csoportos tárlatokon, de szerepeltem a CoBRa által külső helyszíneken rendezett kiállításokon is.
Számos országban állított már ki, és ezeken a helyeken szoros együttműködése alakult ki az ottani galériákkal. Érzékel érdemi különbségeket a munkái fogadtatásában?
Nyilván vannak különbségek, de ezeket nem biztos, hogy az egyes országok vagy régiók gyűjtőkörének eltérő érdeklődése határozza meg, hanem inkább az egyes galériák munkája. Ami viszont tényleg eltérő, az a különböző piacok nagysága, ami azért jelentősen befolyásolja a lehetőségeket. E tekintetben Kínával nehéz versenyezni.
Kucsora Márta: Nevertheless, Hoping for the Best, 2023
Helvetika 1575 AG, Zug
Előfordul, hogy a galériák megpróbálnak nyomást gyakorolni önre, mondván, a helyi közönség, a helyi gyűjtők igényeit ők ismerik, ők tudják, hogy náluk mi az eladható?
Persze, van ilyen, de igyekszem ellenállni. Volt galerista például – de ezzel a problémával valószínűleg minden olyan művész találkozik, aki az átlagosnál nagyobb műveket készít –, aki arra próbált rávenni, hogy kisebb méretekben gondolkodjak, mondván, egy 3 x 3 méteres vásznat nem nagyon lehet eladni. Elvben tényleg igaz lehet, hogy egy kisebb munka könnyebben talál gazdára, de az én performatív jellegű munkáim egyszerűen igénylik a teret, kicsiben nem „jönnek át”. A gyűjtők szerencsére érzékelik és elfogadják ezt.
Térjünk akkor át beszélgetésünk tulajdonképpeni apropójára, a Marina Abramovićcsal közös tárlatára. A legizgalmasabb kérdés nyilván az, hogy hogyan jött létre ez a páros kiállítás, de kezdjük azért az annak helyet adó galéria, a Helvetika 1575 bemutatásával.
Zug még svájci viszonylatban sem számít nagyvárosnak, de a kortárs művészeti szcénában mégis fontos szerepet játszik: 10-15 galéria működik itt, köztük olyan nemzetközi rangúaknak is van kiállítóhelye, mint a zürichi központú Galerie Gmurzynska. A Helvetika 1575 új piaci szereplőnek számít, osztrák tulajdonosa azonban „régi motoros”, akinek bécsi kapcsolatai a mi tárlatunk létrejöttében is szerepet játszhattak, hiszen Abramovićot a bécsi Galerie Krinzinger képviseli. A galéria tehát új, épülete viszont annál régebbi: nevében az évszám a gyönyörűen helyreállított „palazzo” elkészültének évére utal.
Marina Abramović és Kucsora Márta zugi kiállításának plakátja
Helvetika 1575 AG, Zug
Saját művészeinek bővülő körébe különböző kontinensekről származó, zömmel a középnemzedéket képviselő művészek tartoznak, de velük együtt a szcéna olyan kiemelkedő szereplői is bemutatkoztak már itt, mint Hermann Nitsch, Tony Cragg vagy most Marina Abramović. Engem a galéria első, német kurátora hívott meg, akivel korábban már dolgoztunk együtt. Az Abramovićcsal közös tárlat előtt szerepeltem a Celebration című nyitó csoportos kiállításon is, az együttműködést hosszabb távra tervezzük. A következő állomás a bázeli Art Basel egyik kísérő rendezvénye lesz, ahol a galéria az én munkámat is kiállítja majd.
Feltételezem, hogy a páros tárlat gondolata a galériától származik. Miért gondolták úgy, hogy az Önök munkái nemcsak jól megférhetnek egymással a közös térben, hanem izgalmas párbeszédet is folytathatnak?
Első ránézésre ez talán nem magától értetődő, hiszen különböző műfajokban dolgozunk. A galéria azért adott esélyt ennek a projektnek, mert úgy látta, néhány fontos vonás mindkettőnk alkotásaira jellemző. Abramović a performanszok nagymestere, aki a saját testével dolgozik és azt „tárgyiasítja”. Munkái kollaborációkon alakulnak – együttműködésen egy partnerrel és a közönséggel. Amikor én dolgozom, az is egyfajta performansz, még ha közönség nélkül is, a műteremben zajlik. És ugyanúgy egyfajta kollaboráció is – rengeteg különféle erővel, az anyaggal, kémiai kölcsönhatásokkal.
Kiállítási enteriőr
Helvetika 1575 AG, Zug
Ezek olyan részlegesen kontrollált folyamatok, koreográfiák, amik nagyon gondos tervezést igényelnek, de így sem lehet 100%-ban előre látni, hogy mi fog történni. Az eredmény egyedi és megismételhetetlen. Ami a tárlaton látható, az a performansz utáni állapot – erre utal az „after” a címben. Abramović esetében az élő, közönség előtt zajlott performanszok nagyméretű fotókon folytatódnak; a cselekvés már megtörtént és a fotó, ahogy a kiállítás ismertetője nagyon szépen fogalmaz, „a cselekvés hordozható életeként funkcionál”.
Nálam ez a bizonyos „utáni” állapot a performatív stúdiófolyamat során megszületett festmény. A kiállítás látogatói mindkét esetben ugyanolyan feltételek mellett már nem megismételhető cselekvések lenyomataival találkoznak. Úgy gondolom, a két anyag vizuálisan, hangulatában, színeiben is nagyon szépen harmonizál. Ha közös vonásokat keresünk, érdemes talán megemlítenem azt is, hogy Abramović – bár sokszor hozták kapcsolatba a feminizmussal – nem tartja magát feminista művésznek és az én részvételem az alkotómunkában is független attól, hogy nő vagyok vagy férfi, számomra az alkotás teljesen másról szól. Persze ahhoz, hogy az ötletből kiállítás legyen, kellett Abramović beleegyezése – ami szerencsére gyorsan megérkezett – és említett bécsi galériájának együttműködése is. Talán mondanom sem kell, milyen nagy dolog számomra, hogy együtt állíthatok ki vele.
Kucsora Márta: Something About Our Planet That Otherwise We Couldn’t Know, 2023
Helvetika 1575 AG, Zug
Mit adott önnek ez a közös kiállítás a nyilvánvaló presztízsértékén túl?
Abramović munkásságát eddig is viszonylag jól ismertem – már az egyetemen is tananyag volt –, mégis nagy élmény volt számomra ebben a letisztult formában látni fotográfiákon őrzött performanszait, ami sokat segített nekem bizonyos dolgok megfogalmazásában, visszaigazolásában. Például abban, hogy tényleg ki lehet mondani: abban, amit csinálok, valóban vannak performatív elemek. Ugyanilyen öröm volt látni, hogy a galéria szándékainak megfelelően valóban kialakult egy párbeszéd munkáink között. Ami nagy dolog, mert azért valljuk be, ez egy merész párosítás volt.
Nyitókép: Marina Abramović és Kucsora Márta: After attention, kiállítási enteriőr. Forrás: Helvetika 1575 AG, Zug
A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre előfizetőink, támogatóink nélkül. Ha tetszett az írásunk, oszd meg, hogy a világosság mindenkihez eljusson.
