Igazán szívderítő látvány fogadott 2023 áprilisában egy napsütéses délutánon, amikor a Rókus kórház felől sétáltam hazafelé a Rákóczi úton: lekerült (legalábbis részben) a zöld ponyva a Corvin áruház homlokzatáról. Nem egyszerű homlokzatfelújításon volt túl az épület, hiszen azt 1966 óta egy modernnek szánt, de leginkább pár viharos évtized nyomait elfedő alumíniumborítás takarta. Amikor pedig az ember azt hitte volna, a lepukkantság nem fokozható, az alumíniumlapokat is elbontották, valódi posztapokaliptikus hangulatot varázsolva az akkor még jobbára parkolóként funkcionáló Blaha Lujza térre. És még nem beszéltünk az épület felújítás előtt is szimplán lepukkant vagy akár üresen tátongó belső tereiről, a romkocsmáról vagy az elegancia minden jelét nélkülöző földszinti büfékről (mi lehet vajon Lángosos Tomival?). Igen, a Corvin magán hordozott jó sokáig mindent, amitől egy külső szemlélőnek kritizálni illik (szabadon választható) a Nyóckert/Pestet/Budapestet.
A magamfajta gyüttment és a tőzsgyökeres nyolcadik kerületieknek meg a főváros lakóinak egy része valamilyen módon mégis kötődött a helyhez az utolsó időkben is: a fenti Corvintető meg a lenti Jelen nevezetes szórakozóhely volt, az első emeleten meg legendásan jó áron lehetett fehérneműt vásárolni, és a lenti Sparban is jó dolgokat lehetett kifogni, ha az ember átverekedte magát az évről évre egyre ocsmányabb műanyag szalagfüggönyön a bejáratnál.
Na de az, ami három éve tavasszal az erre járók szeme elé tárult, az egészen más minőség volt: felvillantott valamit abból, amit azok érezhettek, aki száz éve jártak erre, amikor a város legnagyobb áruházaként megnyitotta kapuját a Corvin áruház.
A Corvin áruház felújítása 2023-ban
Túry Gergely
Mitől lesz méltó a nemzethez egy nagyáruház?
Egy évszázaddal ezelőtt nemhogy a Blaha rossz híre nem létezett, de a Blaha is alig: a Rókus kórház mögött a Népszínház utca 1-3-at (a Kasselik-telket) foglalta el a nagyáruház, amit a város első állandó, 1907-ben felépült filmszínházából varietévé átalakult Apollo Kabaré helyére húztak fel. Az utca túloldalán még sokáig működött a Nemzeti Színház, a túloldalon pedig az EMKE kávéháza, az úri közönség számára kedvelt kulturális találkozópont volt ez a hely.
A Corvin áruház terve nem is aratott osztatlan sikert: a művészek az Apollót féltették, a cégbíróság pedig amiatt akadékoskodott, miért akar egy külföldi cég hasznot húzni abból, hogy a Hunyadiak korát idézi fel egy áruházban.
Pedig a Corvin név nem volt tabu: a Nagykörút és az Üllői út sarkán épp abban az évben nyílt meg a Corvin mozi, amikor az M. J. Emden & Söhne hamburgi cég hollandiai konzorciuma bejegyeztette a hasonló nevű áruház megvalósítására szolgáló projektcégét. Amíg azonban a mozgóképszínház esetében elfogadták azt, hogy a Trianon után buzgó nemzettudat a Hunyadiakat idéző névben és fali domborműveken is megjelenik, egy áruház esetében ez megütközést keltett. Mint a Világ című lap 1922 augusztusában felidézte: a bíróság „a cégbejegyzést megtagadta azzal az indokolással, hogy a Hunyadiak kora a köztudatban nem egy speciális üzletágat, hanem egész Magyarország politikai és kulturális nagyságát jelképezi”.
Az üzletembereket persze nem kellett félteni – nemhiába nyitottak Európa-szerte több tucat hasonló Kaufhaust –, fellebbezésükben olyan vállalást tettek, amely már-már az uniós pályázatok mutyijait idézi fel az újságolvasó utókor szemében. Mint a Pesti Napló 1922 október elején megírta: „Ötmillió korona alaptőkével megalakult a Corvin áruház rt., amely igen érdekesen oldja meg a cégvalódiság kérdését. A vállalat tárgya ugyanis áruház létesítése, az áruház üzletkörének fogalmába tartozó kereskedelmi üzletek folytatása, lakásberendezési, háztartási, ruházati, pipere stb. cikkek vétele és eladása, ezenkívül (hogy a Corvin név tartalmat kapjon), a Hunyady Mátyás korára vonatkozó irodalom összegyűjtése, kiadása, árusítása és úgy bel-, mint külföldön való terjesztése. A Hunyady Mátyás korára vonatkozó irodalmat gondozó vállalat igazgatóságának tagjai dr. Nottebohm Hermann és Lewin Max.”
A Corvin áruház 1971-ben - ahogy a legtöbb budapesti emlékszik rá
Fortepan / FŐFOTÓ
Hogy a két úr – különösen utóbbi, aki aztán 1944-ig állt az áruház élén – mennyire ismerte és pláne ápolta a magyar történelem emlékezetét, abban nem lehetünk biztosak, menedzsernek viszont kiválónak bizonyultak. A cég tőkeereje és Európa-szerte kipróbált üzleti modellje pedig az összes nemzeti érzelemnél fontosabb lehetett a döntéshozók szemében, különösen két évvel Trianon után, amikor nem csak az ország kétharmadának elvesztéséből lábadozott az ország, de az azt követő súlyos gazdasági válságból is.
Barokk stukkók és remek PR
A projektcég lelkesebb volt, mint Demján Sándor bármelyik bevásárlóközpontja építése előtt, mégis majdnem három és fél évnek kellett eltelnie, hogy az első kapavágástól eljussunk az ünnepélyes megnyitóig. 1923-ban még 1924 tavaszi átadással számoltak, de az már akkor is látszott, hogy a kezdeti büdzsé nem lesz elegendő a Reiss Zoltán által tervezett, neoreneszánsznak vagy neobarokknak titulált – nevezzük inkább eklektikusnak –, a magyar történelmi motívumokat mitológiai elemként ábrázoló stukkókkal telepakolt impozáns épület felhúzására. Arról mindenesetre nem volt vita, hogy a hamburgi vállalkozóknak lesz elég pénzük befejezni a nagyáruházat, így a környékbeli kereskedők joggal aggódtak, hogy a Corvin túl nagy árnyékot vet, és visszaveti a Rákóczi út üzleteinek forgalmát. A Corvin mögött álló cég akkor mindenesetre azzal igyekezett megnyugtatni az érintetteket, hogy az áruház „finomabb minőségű cikkeket” árul majd és nem az olcsó árakkal akar versenyezni.
