Vajon mit szólna ehhez Habermas?
– a kérdést mostantól csak feltételes módban lehet megfogalmazni, mivel a múlt szombaton, 96 éves korában meghalt Jürgen Habermas filozófus és szociológus, a mai német társadalomtudományi és egyben a politikai közgondolkodás meghatározó alakja. Aki amellett, hogy eddig mintegy ötven kötetben taglalta a mai társadalom működésének mozgatórugóit, filozófusként, tudományos megközelítésben, a mindennapok aktuálpolitikájáról is gyakran elmondta a véleményét. Legyen szó az orosz–ukrán háborúról, az európai együttműködésről vagy éppen az amerikai elnök személyiségéről.
Vagyis Habermasszal nem csupán a frankfurti iskola néven elhíresült szociológiai-filozófiai irányzat második generációjának legnevesebb képviselője távozott, hanem az a közéleti személyiség is, aki sokaknak iránytű, másoknak viszonyítási pont, vagy éppen vitatni való vélemény képviselője volt.
A frankfurti iskola, a kritikai elmélet lényege a kortárs társadalom interdiszciplináris és kritikai megközelítése, a társadalomban jelen lévő hatalmi struktúrák, az elnyomás és az egyenlőtlenségek feltárása. Ennek megteremtői a náci időket kényszerű emigrácóban töltő Max Horkheimer és Theodor W. Adorno voltak, hozzájuk csatlakozott a háború utáni években Habermas.
Max Horkheimer (elöl balra),Theodor Adorno (elöl jobbra), Habermas (a háttérben jobbra), amint a hajába túr, Siegfried Landshut (a háttérben balra) Heidelbergben, 1964 áprilisában, a Max Weber-szociológusnapon
Wikipédia / Jeremy J. Shapiro / CC BY-SA 3.0
A tudományos életben a Strukturwandel in der Öffentlichkeit, magyarul A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása címmel megjelent nagydoktori értekezésével tette le a névjegyét 1961-ben. De ezt megelőzően, még 24 éves, „zöldfülű” korában már berobbant a nyilvánosságba. A Frankfurter Allgemeine Zeitung számára írt bírálatában szabályosan nekiment Martin Heideggernek, aki a Bevezetés a metafizikába című munkájában a nemzetiszocialista mozgalomban valamiféle belső igazságot és nagyságot vélt fölfedezni. Amiben Habermas az akkor, 1953-ban igencsak gyakori törekvést látta a náci korszak rehabilitására.
Habermas 1964-ben vette át Horkheimertől a frankfurti egyetemi tanszék vezetését, így a ’68-as radikális diákmozgalmak idején elvileg már ő is beletartozhatott volna a professzorok azon körébe, amely ellen „a talárok alatt ezer év áporodott levegője” ellen lázadó diákok tüntettek. De Habermas akkor is a nyilvánosság szükségességét és változásait hirdető saját elveit hangoztatva szóba állt a diákmozgalmak vezetőivel. Elvei szerint ahol értelmes dialógus folyik, egyenrangú szinten, hátsó gondolatok és hatalmi különbségek nélkül, ott elkerülhető az erőszak. Ennek jegyében többször volt vitapartnere Rudi Dutschkénak, az akkori legendás diákvezérnek és társainak – mígnem azok egyre inkább hangoztatták erőszakra hajló nézeteiket. Így az egyik ilyen vitaesten azt mondta nekik, hogy mindebben a baloldali fasizmus veszélyét véli meglátni – s ezzel a jó kapcsolat meg is szakadt.
Jürgen Habermas starnbergi otthonában 2007-ben
OLAND WITSCHEL / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
A nyilvánosság és a kommunikáció mint filozófiai fogalmak és mint a mindennapi életet befolyásoló tényezők foglalkoztatták, s ezeket vizsgálva jutott el egy szinte már idealisztikus konstelláció leírásához. Ezek szerint
a demokrácia érvényre jutását és annak minőségét nem a népszuverenitás mint olyan, nem is az állami intézmények törvényeket követő, jogszerű működése határozza meg. A széles nyilvánosság segítségével, és azon belül kell kialakulnia annak a véleményspektrumnak – mondhatjuk közmegegyezésnek is –, aminek végeredménye lesz a parlamenti demokrácia keretein belül megszülető döntés. Ebben kulcsszerepet játszhatnak a civil szervezetek, társadalmi egyesületek.
Mindezt a kilencvenes évek elején vetette papírra, az akkori optimista hangulat (akkor vélte meglátni a történelem végét Francis Fukuyama) jegyében. Bizakodásról árulkodnak a közös európai alkotmányról alkotott elképzelései is. Úgy gondolta, az európai parlamenti választásokat a tagországok belpolitikájától elválasztva kellene lefolytatni, s a választók kettős szerepben jelennének meg: mint valamely európai nép tagjai és egyben az unió polgárai.
Minden, amiben hittem, lépésről lépésre elvész
– panaszolta élete vége felé egyik barátjának. A populista mozgalmak térnyerése a demokrácia rovására (példaként említve Magyarországot), a demokratikus Európa tehetetlensége, az értékalapú és szabályokra támaszkodó nemzetközi rend felbomlása borúlátóvá tették.
Cikkünk Habermas 2014-es budapesti előadásáról:
https://hvg.hu/vilag/20140529_Habermas_Budapest
Ahogy pályafutása elején is egy publicisztika tette ismertté, most, élete alkonyán szintén egy újság hasábjain fordult a nyilvánossághoz. November végén, a Süddeutsche Zeitungban foglalta össze, mitől tart. Kína terjeszkedése, a Hszi Csin-ping színre lépésével „defenzív agresszivitással” követett cél, hogy a liberális világkereskedelemből „sinocentrikus” rendet alakítsanak ki, köztük a Selyemút terv következetes végrehajtásával. De jobban aggasztotta, ami az Egyesült Államokban történik. A világ legrégibb demokráciájának lebontása demokratikus legitimáció útján. Magyarán Donald Trump elnöksége, aki Habermas szerint sokkal inkább egy „betegesen narcisztikus és rövid távú, személyes sikerekre és elismerésre, a Nobel-békedíj megszerzésére orientált személyiség”, mintsem távlatokba látó politikus. S ami még rosszabb: lehetséges utódainak még zártabb a világképük.
Jürgen Habermas az ELTE- ÁJK VII. tantermében 2014. május 29-én (a képen jobbra Weiss János filozófus)
Európai Bizottság/Dudás Szabolcs
Ezért a cél az EU oly mértékű megerősödése lenne, hogy az USA-tól és más autoriter államoktól függetlenül tudjon fellépni. Ehhez persze a jelenleginél sokkal szorosabb integrációra lenne szükség, ha máshogy nem megy, hát az unió magállamai között, amit viszont Habermas szerint már a kezdet kezdetén Angela Merkel megakasztott azzal, hogy blokkolta Emmanuel Macron első megválasztása után a gazdasági integráció erősítésére tett javaslatait. „Pedig ez olyannyira szükséges lenne a túléléshez, mint még soha, és olyannyira valószínűtlen is” – áll Habermas immár politikai végrendeletként olvasandó, lapunkban korábban szemlézett írásában.
https://hvg.hu/360/20251121_Habermas-lapszemle-usa
Nyitókép: Jürgen Habermas újságírókkal beszélget az Athéni Filozófiai Iskolában 2013-ban LOUISA GOULIAMAKI / AFP
A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre előfizetőink, támogatóink nélkül. Ha tetszett az írásunk, oszd meg, hogy a világosság mindenkihez eljusson.
