Fülöp László Zsolt fölöttem járt a kolozsvári egyetem bölcsészkarán. Még 1989 előtt jutott be, így történhetett, hogy magyar–angol szak helyett, amelyre felvételizett, magyar–románra irányították, ott is végzett. Szerepelt az 1991-es Tárlat című antológiában, s ezért nagyon irigyeltem én, aki alig vártam, hogy kötetem lehessen. Az akkor indult Jelenlét című remek lap szerkesztője is lett, ezért megint felnéztem rá.
Ám a Jelenlét megszűnt, és Laca, ahogy neveztük, hazakerült a szüleihez Marosvásárhelyre. Itt találta meg unokatestvérének a javaslata: menjen hajóra dolgozni. Valahogy szerzett pénzt – 2500 dollárnak kellett lennie mindenkinél, mert „nyitott jegyet” kellett venni, hogy ha a hajón történik valami, bármikor hazarepülhessen –, vízumot járt ki (akkoriban a román állampolgároknak még szüksége volt erre, hogy utazhassanak szinte bárhová), és felkerült a hajóra. Ahol rengeteget dolgozott, minden héten háromszor éjjel fél kettőkor végzett, és naponta hétkor kelt, aztán amikor lejárt, akkor a megspórolt pénzével lakást vett Vásárhelyen.
Nagy snitt után, harminc év múlva láttuk egymást újra a Látó-táborban 2022-ben.
