A minőségi újságírás nincs ingyen, ezért építjük 2019 óta a digitális előfizetői közösségünket. Ugyanakkor hiszünk abban, hogy vannak olyan fontos témák, amelyeknek minél több emberhez el kell jutniuk. Cikkünket ezért mindenkinek hozzáférhetővé tesszük, de ha teheti, fizessen elő a hvg360-ra, hogy a jövőben is tudjunk fontos írásokat mindenkivel megosztani.
A Washi – A japánpapír ezer arca című kiállításra a ráhangolódás már azelőtt elkezdődik, hogy a látogató a múzeum épületébe lépve a tárlatnak dedikált emeletre érne. A nyitott lépcsőházban ugyanis papírból hajtogatott, tenyérnyi papírmadarak százai lebegnek damilra fűzve a levegőben, a földszinttől a kiállítás bejáratáig. A fehér darvak között az egyetlen halványszürke színűre hívja fel Mészáros Ágnes, a múzeum kulturális menedzsere a figyelmemet:
„Ezek a madarak itt mind washiból, azaz japánpapírból vannak, abból, ami a kiállítás tárgya. Pár hete kitelepültünk a múzeum kertjébe, hogy washi papírból ezer fehér darut hajtogassunk a felhívásunkra érkező érdeklődőkkel együtt. A daru az örök élet szimbóluma Japánban; az ezer daruhoz (japánul Senbazuruhoz) több legenda kapcsolódik, és szerepet kap, amikor a hirosimai atomtámadásra emlékeznek. Az a bizonyos szürkés színű daru pedig az egyetlen, amelynek az alapanyagául szolgáló washi papír azokból a kozó (papíreperfa) vesszőkből készült, amelyek a múzeum kertjében nőttek ki a Hopp Ferenc által ültetett papíreperfa késői sarjaiként. Füzes Petra, az orfűi papírmalom iparművésze vitt el belőlük még januárban, hogy a kérgük lehántása után a háncsokból washit készítsen. Később pedig az elkészült papírból hajtogatta az ezredik darut.”
És hogy mi is az a washi, hogyan készül, és mi mindenre használták/használják Japánban, ahol mélyen beépült a tradicionális kultúrába? Erről szól a kiállítás.
Kiállítási enteriőr
Sulyok Miklós
Az első teremben sokféle, részletes botanikai és technikai információ fogadja a látogatót. A papírkészítés teljes folyamata is végigkövető David Bull kanadai ‘japánőrült’ minden mozzanatot bemutató videóján. Nehéz fizikai munka ez, aki végignézi a filmet, meggyőződhet róla. Begyűjteni, áztatni, szétverni a rostokat: fizikai erőt igénylő munka, és mint ilyen, egyre kevésbé népszerű. 1901-ben még majdnem 70 ezer hagyományos papírkészítő műhely volt Japánban, ma már csak 350, és maga az anyag is egyre drágább.
A kiállítás nem a japán művészet nagy remekeit mutatja be elsősorban, hanem a japán művészet egy sajátos hordozóeszközét, a washit, a japánpapírt állítja fókuszba. A kiállított művészeti alkotások persze gyönyörűek, de elsősorban illusztrációként szolgálnak annak a megmutatásához, hogy hányféle felhasználása volt (és van) a művészet különféle területein, illetve hétköznapi tárgyként ennek az anyagnak
– mondja Mészáros Ágnes.
A történelem során előbb vagy utóbb majdnem minden kontinensen készítettek papírt az ott fellelhető növényi alapanyagokból. A kézműves módon készült papírok rostanyaga mindenütt hasonló volt. A kozó, amely Japánban az első számú alapanyag (a gampi és a mitsumata mellett), szerkezetében nagyon hasonlít a kenderhez vagy a lenhez, amelyből a japánpapír európai kortársa készül. A papírkészítés alapvetően egyszerű folyamat: a növényi rostokat eloszlatják vízben, és ezt egy szitára vagy felöntik, vagy kimerítik. Mi teszi hát a japán papírt különlegessé? Bartha Vera, a kiállítás egyik kurátora, aki maga is papírrestaurátor, így vélekedik a kérdésről:
„Európában a középkorban inkább céhekhez volt köthető a papírkészítés, Japánban viszont ez volt sok földműves téli pénzforrása, sokáig szinte minden japán faluban volt papírkészítő. A készítés módjának ismerete eredetileg Kínából jött a szigetországba, koreai közvetítéssel. Mivel Japán sokáig nem nagyon kereskedett külfölddel, sokféle szükségletet kellett helyi alapanyagokból megoldani. A jó minőségű, erős papírt nagyon sok mindenre használták; nem helyettesítője volt bizonyos termékeknek, hanem ez volt a fő termék. Nem azért kezdtek el mondjuk lámpásokat készíteni papírból, mert nem volt elég pergamenjük, hanem mert nem is merült fel, hogy arra a papíron kívül mást kéne használni. A sajátos japán készítésmód, például a szita meghatározott módon való használata, mozgatása is hozzájárul ahhoz, hogy az így készült papír erős és ellenálló lett.”
Morikawa Nobushige: Hatszárnyú, kis méretű paravánpár a hosszú élet szerencseszimbólumaival Japán, Edo-kor (18–19. század) tus, festék, arany- és ezüstfólia, papír, lakkozott keretes favázra montírozva, brokátszegéllyel
© Szépművészeti Múzeum – Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum
A kiállítás további részén végigvonul egy állandó elem: minden terem közepén egy-egy nagy, horizontálisan vagy több, függőlegesen elhelyezett tárolóban láthatók azok a színezett, nyomott mintás vagy anyagukban díszített papírminták, amelyek ugyanahhoz a gyűjteményhez tartoznak, és egykor egyszerre, egyetlen tételben kerültek a múzeum birtokába. Magának a gyűjteménynek a története és jelentősége annyira egyedülálló, hogy a kurátorok, Dénes Mirjam és Bartha Vera, úgy gondolták, érdemes erre felfűzni a kiállítás egészét.
Ez a papírminta-gyűjtemény az 1950-es évek óta hevert a múzeum raktárában két dobozban, nem nagyon foglalkozott vele senki. Csak azt tudtuk róla, hogy Xántus János hozta haza kelet-ázsiai expedíciójáról azzal a céllal, hogy a magyar iparosok tanulmányozhassák. Most, a feldolgozás során kiderült, hogy olyan példányok is megtalálhatók benne, amelyek még Japánban se nagyon maradtak fenn
– mondja Mészáros Ágnes. „Dénes Mirjam kurátortársam tudott arról, hogy létezik egy párhuzamos gyűjtemény Angliában, ezért tervbe vettük, hogy a kiállításra való felkészülés ideje alatt kimegyünk és megnézzük” – tette hozzá Bartha Vera. „A Victoria and Albert Museum és a Kew Gardens gyűjteményében találtunk is a mintázott papírok között olyat, ami nekik is, meg nekünk is megvan, egyebek között az egyik kedvencem, egy jégmintavízjeles papír. Egyébként hasonló történeti papírgyűjtemény a miénken és a londonin kívül még Leidenben és Lipcsében van, de sehol máshol a világon.”
Kiállítási enteriőr
Sulyok Miklós
A kurátorok a kiállítás anyagát igyekeztek úgy válogatni és installálni, hogy a Hopp Múzeum állandó gyűjteményének különféle tárgyai termenként mintegy reflektáljanak az ott bemutatott Xántus-papírokra. Ez az egymásra felelgetés jelenik meg a tussal készült alkotások, a mintanyomatok és a nyomtatott könyvek bemutatásánál, és talán a legérdekesebb formákban a papírból készült tárgyak termében is.
A tus a leggyakoribb művészeti eszköz, amellyel papírra, mint alapanyagra alkottak. A kalligrafikus betűk, a japán írásjegyek tulajdonképpen már képi elemek. A tussal díszített tárgyak, felületek között vannak dekoratív paravánok, leporellószerűen összeragasztott képsorozatok, legyezők, és tekercsképek az év különböző időszakaira. Mivel a washi rugalmas, bírja a nedvességet, többszöri festés után sem mállik szét, jó szakítószilárdságú, nem hullámosodik, kiválóan alkalmas fametszetek alapanyagának, illetve nyomtatásra is.
Utagawa Kuniyoshi: Tokiwa Gozen három gyermekével menekül Japán, 1830−1844 körül, Edo (Tokugawa)-kor színes fametszet (kakemono-e)
© Szépművészeti Múzeum – Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum
„A 17–18. században sokkal több ember tudott viszonylag jól olvasni Japánban, mint Európában, nem is volt kifejezetten luxuscikk a könyv, és a nagy történelmi városokban sok kiadó működött” – magyarázza Mészáros Ágnes, miközben átmegyünk a különféle fadúcos mintázattal készült, dekoratív csomagolópapírokat és a japán könyvkötészet néhány szép darabját bemutató termen, és belépünk a papír hétköznapi felhasználásának sajátosan japán módjait bemutató kiállítás részbe.
„Ebben a teremben a kiállított tárgyakon keresztül azt akartuk bemutatni, hogy milyen az, amikor végbemegy a papír transzformációja, és a díszítő funkción túl teljesen új célokra használják. Emiatt is készülnek például növényi olajjal kezelt és ily módon vízhatlanná tett papírok, aburagamik; vagy ott van a yakutai-shi, amely egy különleges, barnás színű, gampiból készült papír, az ebből készült zacskókban gyógyszereket tároltak” – meséli Bartha Vera.
Látható itt szamurájfegyverzet washiból készült elemekkel, több réteg japánpapírból tömörített, datolyaszilvalével impregnált esőkabát, bőrhatású papírpénztárca, labda és kártyasorozat, szélforgók, kézi fújtató, és természetesen az elmaradhatatlan legyezők is.
Textilfestő stencil (katagami) Japán, 19. század papírkivágás selyemszálakkal rögzítve
© Szépművészeti Múzeum – Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum
Különösen érdekesek a lányok hagyományosan március harmadikán tartott ünnepére, a Hina-macurira készített babák, illetve a május 5-én tartott fiúk napjához kapcsolódó tárgy, egy óriási papírponty (japánul: koi). Ez utóbbit fiús házak tetejére szerelt póznára erősítették fel óriási szélzsákként. Jól kellett bírnia a szelet, nem szakadhatott el. Volt, hogy textilből készült, de létezett washi változata is. „Az itt látható, színes és jó nagy ponty a Néprajzi Múzeum gyűjteményében lévő sorozatból van, és ez még a legkisebb, vannak ott négy-öt méteres darabok is” – mondja Mészáros Ágnes, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy néhány kortárs washi tárgy is szerepel a kiállításnak ebben a szekciójában:
„Tranker Katát arra kérte fel a Múzeum, hogy kifejezetten ehhez a kiállításhoz járuljon hozzá egy alkotással. Az oszakai piacról szereztek be számára washi maradék nyersanyagot, másodlagos felhasználásra, a művész abból alkotott egy különös, fészekre emlékeztető tárgyat. Látható még két további kortárs alkotás: az egyik Czigány Ákos fotóművész Japánban készült szinte absztrakt sorozata, melyek darabjain azt látjuk, ahogy a fény átszűrődik az ablakként funkcionáló papírrétegen. A felesége, Néma Júlia keramikusművész pedig a kerámia- és a papírkészítés technikájának elemeit próbálta integrálni, együtt használni, amikor valamilyen földtartalmú anyagot használt papírmerítés közben.”
Kiállítási enteriőr
Sulyok Miklós
A papírokhoz egészen közel kerülhet a látogató a kiállítás részeként berendezett japán szobában, ahol egy alulról megvilágított kockára helyezett mintakönyv lapjait meg is érintheti. A különböző módokon kidolgozott papírok tapintása különleges taktilis élményt kínál.
2014-ben az UNESCO szellemi világörökség listájára felkerült a washi készítése, de a hétköznapokból egyre inkább kikopik, a digitalizált társadalomban egyre kevésbé van helye. Ám a tekercsképek még sok japán otthon látványához hozzátartoznak, a kissé megemelt falmélyedésben, a tokonomában mindig van helye egy aktuális ünnepkörhöz, vagy más aktualitáshoz kötődő tartalmú ábrázolásnak
– zárja Mészáros Ágnes a vezetést.
A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum szeptember 24-én nyílt kiállítása 2027 január 31-ig látogatható.
A kiállításhoz tanulmányokat és gazdag képanyagot tartalmazó katalógus is készült.
Nyitókép: Sulyok Miklós
