Az élet szüntelen változások sora, a boldogságunk és a sikerességünk azon múlik, mennyire tudunk alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz, és kilépni a komfortzónánkból. A fejlődés lehetősége ugyanis rendre a komfortzónán kívülre esik. A megküzdést, az alkalmazkodást tükrözik az álmaink is.
Manapság a kamaszkor gyakran minden irányban kitolódik. Lényegesen korábban kezdődik, mint néhány évtizede, és sokszor mintha nehezen akarna befejeződni. Mi állhat a jelenség hátterében?
A krízis, a válság az ember személyiségfejlődésének nélkülözhetetlen eleme, a visszatérése törvényszerű. Előfordulhat azonban, hogy egész életünk válságban zajlik.
Boldogságérzetünk – feltéve, hogy valaki nem a létminimumon él – külső körülmények alapján nem határozható meg.
A boldogsággal kapcsolatban mindenkinek a tarsolyában van egy jó tanács, mint a „majd úgyis minden jóra fordul” vagy „csak a jó dolgokra gondolj, és akkor bevonzod azokat”. A legtöbb ilyen kéretlen tanácsban az a közös, hogy görcsös követésük jó eséllyel boldogtalanabbá tesz minket, mint ahonnan elindultunk. Valójában nem nagyon nehéz elérni a vágyott boldogság állapotát, bár univerzális megoldások nem léteznek.
Túl sok munka, kevés alvás és pihenés, kapkodás – miért csináljuk ezt magunkkal? Életünk filmjének plakátja segít megérteni és változtatni.
Lefekvés előtt a telefonunkat nyomkodjuk, ébredés után pedig rögtön érte nyúlunk? Szorongani kezdünk, ha észrevesszük, hogy nincs nálunk a mobilunk? Érdemes átgondolnunk a viszonyunkat, és visszavenni az irányítást.
Válás, szakítás után a legtöbben új korszakba lépünk: a „mi” helyett újra „én” leszünk. Az út kacskaringós, de az úti cél megéri a lelki munkát.
Amikor változás történik az életünkben, sokféleképpen reagálhatunk. Legtöbbször nem is sejtjük, hogy reakciónkat többek között meghatározhatja születésünk milyensége.
Napjaink fiatalságkultusza ellentétes azzal a ténnyel, hogy a társadalom egyre nagyobb része idősekből áll. Ez a paradoxon leginkább az énképben és az időskori identitásváltozásban érhető tetten.
Az emberi életút egymásra épülő fejlődési szakaszok sora. Előfordulhatnak azonban olyan behatások, amelyek elakadást okoznak, megnehezítve a továbblépést. Ilyen hátráltató tényezők lehetnek a szenvedélybetegségek.
Az érési folyamatot sokszor úgy képzeljük el, mint egy növényt, amely egyszer csak kifejlődik a magból. Ez azonban sok szempontból egyáltalán nem így történik meg velünk.
Vén kecske is megnyalja a sót – tartja a mondás. Egy másik így is hangozhatna: a szerelem nem ismer (kor)határokat (sem). A korkülönbségre sok mindent rá lehet fogni a párkapcsolatban, de vigyázzunk, nehogy a rokonok, a barátok biztatására vagy a szörnyülködésük miatt tegyük ezt.
A libikóka közepére állva, lelassulva, a saját testünk mozgására figyelve egyenesbe hozhatjuk a mérleghintát. Ugyanígy a munkában és a magánéletben is megtalálhatjuk azt az egyensúlyt, amelyben időt tudunk szánni a karrierünkre, a párkapcsolatunkra, a családunkra és önmagunkra is.
Szexuális életünk megkezdése előtt úgy hisszük, hogy a szex olyan folyamat, amelyet nemsokára megtanulunk, és onnan már a birtokában vagyunk ennek a tudásnak. Ezzel szemben a szexualitás működése, jellemzői és érzelmi megélése nagyon más a különféle életszakaszokban. Így sokkal inkább beszélhetünk életen át tartó folyamatos változásról.
A mai modern társadalmak embere sokszor úgy érzi, fogódzók nélkül kell átjutnia élete egyik szakaszából a másikba, megküzdenie a felnőtté válás kihívásaival. Másképp van ez a kevés törzsi társadalomban, ahol évszázados, ha nem évezredes rituálék vezetnek át a szakaszokon.
Technika- és médiavezérelt mai világunkban általánosnak tekinthető, hogy a fizikai valóságon kívül digitális életben is létezünk. De vajon hogyan lépünk be a digitális életbe, és hogyan távozunk belőle? Meddig tart ez az életünk?
A szülőknek szóló magazinok idealisztikus képeinek hatására a köztudatban az él, hogy szülőnek lenni mindig csodálatos. Ám a legtöbb szülő megrémül, furdalja a lelkiismeret, ha egy-egy nehéz nap után kimerült, szomorú vagy elkeseredett lesz. Az alábbiakban e korszak öt jellemzőjét mutatom be, és javaslatokkal is élek.
Miért a bizalom az alapja a fejlődésnek? Mi a következménye, ha csak „túlélek”? Hogyan lehet a kapcsolat a legfőbb gyógyír? Mikor, ha nem most? Feldmár András és Büky Dorottya tévelygőknek írott párbeszéde az életszakaszainkhoz kapcsolódó kríziseinkről.
Az utóbbi húsz évben – egy-egy képzőművészeti kiállítás kapcsán – fellángolt a vita arról, hogy a tizenéves kamasz vagy kiskamasz lányokat erotikus pózban ábrázoló festmények morálisan mennyire elfogadhatók. Pontosabban: van-e joga egy művésznek érzéki képeket készíteni fiatal lányokról, akik nem lehetnek még tisztában azzal, hogy eszközzé válnak egy művész ecsetjén, vagyis kihasználják az éretlenségüket.
