Szociális munkahelyteremtő beruházás Sopronban

Munkahelyteremtő beruházás kezdődött a szociális foglalkoztatónál Sopronban, a több mint 60 millió forintos fejlesztés eredményeként az idén tizenöt százalékkal bővül a munkahelyek száma az intézménynél - mondta Földes Tamás igazgató a könnyűszerkezetes ipari csarnok alapkőletétele alkalmából hétfőn.


Cigiszünet a színpadon

A közönségnek imponálnak Cesaria Evora nem zenei gesztusai: amikor cigire gyújt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán, és kitölt magának egy pohár bort. A dalok a régiek, fényük és értékük nem kopik, ám a díva nem tud megbirkózni az egyik legnagyobb előadói kihívással: hogyan lehet ezredik alkalommal is ugyanolyan ihletetten zenélni a közönség előtt.


Hegymenetben, könnyedén

Schiff András Beethoven összes zongoraszonátáját bemutató koncertsorozatának utolsó előtti, hetedik estjén a kései művek szédítő meredélyei és szakadékai közé kalauzolta közönségét.


Szeptembertől egységesítik a nyelvvizsgákat

Szomorkodhatnak, akik kevéssé felkészülten próbálnak nekivágni a nyelvvizsgának. Szeptembertől, az európai uniós egységesítésnek köszönhetően, tovább csökken a Magyarországon választható nyelvvizsgarendszerek közötti különbség, így kevesebb értelme lesz azokat a híreket figyelni, hogy hol lehet könnyebben megszerezni az áhított bizonyítványt.


Álláskeresési Segítség az állami gondozott fiataloknak

Már a harmadik támogatási programot hirdeti meg hamarosan az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) az állami gondozásból kikerülő fiatalok lakhatását, elhelyezkedését elősegítve, az első program eredményeként 15 fiatalnak már van saját lakással, többségüknek állássa is.


Seizing back 1956

It has been a long while since a new Hungarian play has stirred up such a storm. Andras Papp and Janos Terey's new play, Kazamatak is a harsh, brutal text. It is set on 30 October 1956 on Republic Square, when the Communist Party headquarters in Budapest were under siege. It is a precise, sharp performance for the fiftieth anniversary of the revolution, when both political sides are visibly planning to complete their shameful game of the last 15 years: finally cutting 1956 to pieces, squabbling over who owns the rights to it.


Prosecuting the prosecutors

The head of the Fehergyarmat prosecutor's office has been arrested under suspicion of bribery in an investigation that has been partially classified a state secret. It has been decades since such a high-ranking justice official has ended up behind bars.


Former young communists, avanti!

The electoral success of the Ferenc Gyurcsany's Socialist Party, and the rehabilitation of the Italian communists, show that organisation and focus are not a reflection of ideology, and that left-wing ideas have positive associations in places where they have not been directly contradicted by the truth.


Megválasztották az év diákszervezeti vezetőjét

A Felsőoktatási Diákszervezetek Egyesülete (FDE) a Menedzserek Országos Szövetsége (MOSZ), a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság (SZVT) és a HVG Kiadó Zrt. (HVG) közreműködésével megalapította "Az év diákszervezeti vezetője” -díjat.



Csökkent a munkanélküliek száma Borsodban

Jelentősen, csaknem négyezerrel csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében áprilisban márciushoz képest, összesen 52 233 munkanélkülit tartanak számon, a munkanélküliségi ráta 17,5 százalékos volt - tájékoztatott a megyei munkaügyi központ.


"Viktor Orban will be appealing"

Tibor Navracsis, the 39-year-old new leader of the Fidesz benches believes Viktor Orban is needed to bring about necessary changes within Fidesz. The political scientist turned politician said that the party had sufficient reserves to do better in the autumn local elections.


Münsterben tüntettek a sztrájkoló orvosok

A tartományi kezelésben lévő német egyetemi klinikák orvosai közül ezrek tüntettek kedden Münsterben magasabb bérért, jobb munkakörülményekért és a túlórák kifizetéséért.


Az EP elkötelezett a szabad munkavállalás mellett

Az Európai Parlament elkötelezett a mobilitás növelése és a szabad munkavállalást korlátozó jelenlegi akadályok lebontása mellett – hangsúlyozta Őry Csaba (Fidesz-MPSZ), az adott témában elfogadott parlamenti jelentés megfogalmazója.



Évente 2,5-4,3 milliárd forintot használ fel az OFA

Évente 2,5-4,3 milliárd forint közötti összeget használ fel az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA), a pénzt főként a non-profit szervezetek a hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásának javítására fordíthatják – közölte Molnár Györgyné, az alapítvány elnöke.


Mit javasolnak a HR-esek az állásinterjúra?

Mire is vágynak az állásinterjún Téged faggató szakemberek, az unalomig ismételt pontosság, ápoltság és felkészültség mellett? Olvasd el tippjeinket, s légy te a kiválasztott!


Ingyenes pedagógusképzést indított a Microsoft és a Jövő Háza

A Jövő Háza – Jövő Iskolája kezdeményezése 2006. januárja óta sikeresen működik azzal a szándékkal, hogy lehetőséget nyújtson pedagógusoknak és diákoknak egy újfajta tanítás és tanulás megismeréséhez. A szervezők célja egy olyan pedagógiai műhely kialakítása, amely szoros szakmai együttműködést tart fenn az ide látogató pedagógusokkal.


Napi fix támogatás a szociális foglalkoztatásra

A kormány rendeletben szabályozta a szociális foglalkoztatás engedélyezését és támogatását, amely személyenként, a ledolgozott munkaórák alapján differenciáltan napi 1800-5000 forintig terjedhet.


A munkahelyi stressz árt a szexuális életnek

A merevedési zavarral küzdő férfiak több mint háromnegyede (85 százaléka) a munkahelyi stresszt és a túlhajszoltságot teszi felelőssé a probléma kialakulásáért, derült ki a Magyar Szexuális Medicina Munkacsoport és az Origo internetes portál kutatásából.