A munkahelyi pszichoterror hazánkban is szedi áldozatait

A munkahelyi pszichoterrorral kapcsolatos cikksorozatunk legújabb részében Vajda Róza szociológust egy a témával foglalkozó nemzetközi kutatásról, valamint a hazai helyzetről, Dr. Plette Richárd munkapszichológust egy új, 2005-ös magyarországi kutatás kapcsán kérdeztük.



Kevesebb a munkanélküli Borsodban

Az idén először csökkent, több, mint két és félezerrel a regisztrált munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol a munkaügyi kirendeltségek március végén 56 189 regisztrált munkanélkülit tartottak nyilván – tájékoztatott a megyei munkaügyi központ.


Kisebb-nagyobb kihívások

A két művész a Zeneakadémián inkább furcsa, mint különleges zongoraestet adott, a kritikus szerint egy emészthetetlen zenetörténeti paradoxon súlyos teherként nehezedett a koncertre.


Kilenc új trükk a nyerő önéletrajzhoz

Aki meg akarja őrizni a versenyképességét az álláspiacon, kénytelen rendszeresen megújítani az alkalmazott taktikát. Az alábbiakban új szempontokat veszünk sorra.


Egyeztetést akarnak a szakszervezetek az új kormánnyal is

A szakszervezetek folytatni kívánják a korábbi években elkezdett egyeztetést a kormánnyal annak érdekében, hogy a költségvetési hiány, az államadósság csökkentése során olyan megoldásokat keressen, amely figyelembe veszi a munkavállalói érdekeket. Egyebek között ezt hangsúlyozták a szakszervezeti konföderációk vezetői az előzetes választási eredményeket kommentálva.


Az EKB-nak nem tetszik a német fémipari bérmegállapodás

A hét végén elért német fémipari bérmegállapodás – 3 százalékos fizetésemelésről – „nem mérsékelt, és remélhetőleg nem válik precedenssé”, idézte hétfőn Axel Webert, az Európai Központi Bank (EKB) igazgatótanácsának tagját, a német központi bank elnökét a Frankfurter Allgemeine Zeitung.


Hol és mennyien: magyar munkavállalók az EU-ban

A tizenöt régi európai uniós tagállamból hatban szabadon vállalhatnak majd munkát az új tagországok munkavállalói május elsejétől, a kezdettől szabad munkavállalást lehetővé tévő Egyesült Királysághoz, Írországhoz és Svédországhoz a közelmúltban csatlakozott Finnország, Spanyolország és Portugália.


A cseh gazdaság egyre inkább függ a külföldi munkaerőtől

Egy év alatt, idén március végére, a legálisan Csehországban alkalmazottként dolgozó külföldiek száma negyedével 150 ezerre nőtt, azaz az ország gazdasági teljesítménye egyre inkább függ a külföldi munkavállalóktól – írja a Mlada fronta című cseh lap.


25 kifejezés, amely tönkreteheti az önéletrajzodat

A néhai Illés zenekartól származik a szállóige, hogy „a szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen.” Sajnos az is igaz, hogy van aki a szavakkal, ha nem vigyáz, önmagát sebzi meg. Így aztán érdemes jól megfontolni, hogy mely szavak használatától érdemes tartózkodni, különösen, ha az ember állásért folyamodóban az önéletrajzát írja.


Nem akarnak kelet-európai munkaerőt a hollandok

Nem ért egyet a holland képviselők számottevő része a kormány azon tervével, hogy az országban számolják fel az Európai Unióhoz tavalyelőtt csatlakozott kelet-és közép-európai országok munkavállalóit sújtó korlátozásokat - jelentette a holland televízió.


Macskanők a forró bádogtetőn

A zeneiparban egyre lejjebb száll a korhatár, már ami sztárság kezdetét jelenti. A WAN2 a külföldi tizen- és huszonéves dívák közül most Lindsay Lohan, Ashlee Simpson és Nelly Furtado karrierjének állását vizsgálja meg, különös tekintettel arra, hogy kik a magyar változat munkatársai! Trendfigyelés: dívák nyugaton és keleten.



Erősítik akciójukat a sztrájkoló szlovákiai orvosok

Ha a szlovák kormány és a parlament a továbbiak során sem kész foglalkozni a sztrájkoló kórházi orvosok követeléseivel, akkor valószínű, hogy a sztrájkolók május másodikától országos aláírásgyűjtésbe kezdenek, és a kórházak készültségi ügyeletein addig nem lépnek szolgálatba, amíg érdemi módon nem teljesítik a követeléseiket.



Munkahelyi pszichoterror

A dolgozók között előforduló erőszakkal a nyolcvanas évek elején kezdtek el foglalkozni Nyugat-Európában a munkapszichológusok: felfigyeltek azokra a munkahelyi jelenségekre, melyek során egy vagy több személy a szó szoros értelmében „kikészíti idegileg” egy vagy több munkatársát, különféle eszközökkel ellehetetlenítve a célpontok munkáját. Utóbbiak akár bele is betegedhetnek ebbe a zaklatási folyamatba, és gyakran elveszítik az állásukat.



Tíz fontos dolog, amely magabiztossá tesz az álláskeresés idején

Ha valaki állást keres, s a bizonytalannal kell szembenéznie, akkor komoly önbizalomra van szüksége, hogy elviselje az elutasításokat, hogy túllépjen az ismétlődő frusztrációs hatásokon, hogy elfogadja, s kezelni tudja, ha nem igazolódnak a várakozásai. Az önbizalom fenntartásához szükség van egy jó eszközkészletre. Íme.


Önkéntes munka fiataloknak

Az önkéntes munkát, a Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban régóta alkalmazott foglalkoztatási formát is kipróbálhatják a fiatalok májustól Magyarországon az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával.


Két hónap alatt 80 ezer alkalmi munkavállalói könyvet váltottak ki

A januárban és februárban kiváltott alkalmi munkavállalói könyvek száma csaknem elérte a 80 ezret, az alkalmi munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók ebben az időszakban 293 millió forint értékben vásároltak közteherjegyet – közölte Pirisi Károly, a Foglalkoztatási Hivatal főigazgatója.