Csernust a Família Kft. váltja fel

A kilencvenes években a Magyar Televízió műsorában megismert Família Kft. című szappanopera korábbi részeivel jelentkezik a Dr. Csernus pszichológus-show helyén október közepétől a Viasat3-on – tudta meg az MTI.




Ismét tízezrek tüntettek Németország a szociális megszorítások ellen

Ismét tízezrek tüntettek hétfőn Németországban a Gerhard Schröder vezette szociáldemokrata-zöld kormány gazdasági-szociális megszorító intézkedései ellen, miközben Horst Köhler államfő egy interjúban egyes olvasatok szerint azt jelezte, hogy Németországban hosszú távon is megmaradnak az életszínvonalbeli különbségek a keleti és a nyugati országrészek között.




Doppingolt, mégsem büntették meg

Az egyik lengyel sportnapilap szerint két évvel ezelőtt pozitív eredményt hozott Julia Barcewicz-Neszterenkónak, a női 100 méteres síkfutás athéni győztesének doppingvizsgálata, de a Fehérorosz Atlétikai Szövetség különféle indokokkal elutasította eltiltását.


Az okos önéletrajzok trükkjei: kevés szóval sokat mondanak

A foglalkoztatási helyzet az elmúlt egy évben lassan javult, de korántsem annyit, hogy az álláskeresők hátradőlhetnének. A meghirdetett pozíciókra még mindig óriási a túljelentkezés, így az szerezhet előnyt, aki képes jól bemutatkozni. A hatékony önéletrajz és kísérőlevél ezért fontos fegyver az álláskereső kezében.


Draskovics megrémítette az érdekvédőket

Draskovics Tibor pénzügyminiszter bejelentette, hogy az új kormány felállítása után azonnal az államigazgatás jelentős karcsúsításába fognak. Egyes vélekedések szerint ez akár 80 ezer állami alkalmazott elbocsátását is jelentheti. Ezt annyira komolyan gondolják, hogy a jövő évi költségvetésbe már be is terveztek egy 40 milliárdos összeget, amelyből a leépítéseket kívánják fedezni. A szakszerveteket ez az elszántság megrémítette.


Annus hivatalosan is befejezte

Annus Adrián a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek hivatalosan is jelezte, hogy befejezi pályafutását. Ez azt jelenti, hogy a magyar szövetség nem indíthat fegyelmi eljárást az olimpiai bajnoki címétől doppingvétség miatt megfosztott kalapácsvetővel szemben, aki jelezte, valószínűleg visszaadja aranyérmét.


Állásbörzék Borsodban

Az őszi állásbörzék sikerétől várja a pályakezdő munkanélküliek elhelyezkedését a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ. A rendezvénysorozat szeptember 17-én kezdődik a megye több településén.


Depressziós tömeggyilkos ápoló, negyven áldozat

Betegeket gyilkolt egy kórházi ápoló az Egyesült Államokban. Charles Cullen a rendőrségen elmondta, hogy 16 év leforgása alatt 40 pácienst ölt meg, és arra hivatkozott, hogy tartós depresszió gyötörte.


Nők terveztek nőknek kísérleti autót

Egy nemzetközi roadshow keretében a Volvo ezen a héten Bécsben is bemutatta kísérleti autóját, amelyet teljes egészében a svéd autógyár nődolgozóiból verbuvált csapat tervezett, női autósok igényeinek figyelembevételével. Kár, hogy a csodaautóval az utakon egyelőre nem találkozhatunk.


Tévézzünk mobiltelefonunkon

Megállapodást írt alá két cégcsoport a mobiltelefonon történő tévénézés technológiai alapjának lefektetéséről.


David Beckham 13 milliárdért borotválkozott

David Beckham, a Real Madridban játszó brit válogatott focista a Gilette amerikai borotvapenge-gyárral 50 millió eurós reklámszerződést írt alá. Az öt évre szóló megállapodás egyik pontja értelmében Beckhamnak elsőször kopaszra kellett borotválnia a fejét.





Doppingvizsgálat a postagalamboknál

Nagy-Britanniában doppingvizsgálatot rendeltek el a galambok ellenőrzésére, mert felmerült a gyanú, hogy a röptetési versenyek résztvevőit tiltott szerekkel erősítik.