Intenzív osztályon fekszik Diego Maradona

A legendás argentin labdarúgó állapotát mesterséges lélegeztetéssel próbálják stabilizálni egy Buenos Aires-i klinika intenzív osztályán. A súlyos szív- és légzési problémákkal kezelt egykori focista állapotát erős nyugtatókkal igyekeznek stabilizálni orvosai.





Nő az érdeklődés a foglalkoztatási paktum iránt

Egyre több megyéből érdeklődnek az Európai Unióban és már Magyarországon is eredményesen működő foglalkoztatási paktum iránt, amelynek a munkanélküliség leküzdése a célja – közölte az OFA Foglalkoztatást Elősegítő Kht. ügyvezető igazgatója.


A tehetségeket kell segíteni, s nem a hibákat javítgatni!

Egy Gallup kutatás szerint – amelyben 80 ezer sikeres menedzsert kérdeztek meg – a vállalati karrierek hagyományos útjait lassan benövi a gyep, meg a bozót, ugyanis a munkahelyi vezetők egyre inkább teljesítményorientált szervezeteket építenek fel, amelyben az egyének szerepe lényegesen megváltozik a korábbi idők gyakorlatához képest.





Értelmileg sérültek foglalkoztatása Debrecenben

Értelmileg sérült emberek foglalkoztatására több mint 720 ezer euró támogatást nyert a debreceni szociális szolgálat által alapított konzorcium az uniós Phare-programtól – jelentette be a szolgálat vezetője.



Nem szteroid, alkohol vagy drog okozta Fehér Miklós halálát

Természetes okokból halt meg Fehér Miklós, a Benfica és a magyar labdarúgó-válogatott csatára a január 25-i bajnoki mérkőzést követően. Ezt a portugál legfőbb államügyészség közölte a toxikológiai vizsgálatok eredményére hivatkozva.


Egyre többen kapnak cégautót és mobiltelefont

A magyarországi munkavállalók kompenzációs csomagjaiban is egyre fontosabb szerepet töltenek be a Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban már széleskörűen alkalmazott juttatások. A hazai vállalatoknak azonban sok esetben nincsenek megbízható információik a különféle ösztönző eszközök eredményességét és a hozzájuk kapcsolódó munkavállalói preferenciákat illetően.


A feledékeny mobilos a legutáltabb munkatárs

A bekapcsolt, és rendre megszólaló mobiltelefonjukat rendszeresen íróasztalukon felejtő kollégákat gyűlölik a legjobban az irodai munkahelyeken Nagy-Britanniában - ez derült ki egy most közzétett felmérésből.


EU-konform a magyar munkavédelmi szabályozás

A magyar munkavédelmi szabályozás már évek óta EU-konform, ám az unióban sokkal szigorúbban veszik és szankcionálják a hiányosságokat – mondta Békés András, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) elnöke.



Három év alatt 191 milliárd forintból 100 ezer új munkahely

Az uniós források megszerzésének nem lesz kulcseleme az önerő nagyságrendje; ennél fontosabb, hogy van-e alkalmas projekt, illetve van-e projektlebonyolító szervezet – jelentette ki Csizmár Gábor a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára.


Az első beruházás a Szolnoki Ipari Parkban

A kanadai tulajdonban lévő Eagle Ottawa Hungary Bőrgyártó és Kereskedelmi Kft. települ be elsőként a kialakítás alatt álló 120 hektáros szolnoki ipari parkba, ahol mintegy 6 milliárd forint értékű beruházást valósít meg.


Rossz teljesítményért csak ritkán rúgnak ki magyar vezetőket

A DBM nemzetközi karrier-tanácsadó vállalat minden évben felméri az új állás megtalálását segítő vezetői programjain résztvevők karrierváltási tapasztalatait. Tavaly a világ 40 országában több mint 64 ezer szakember fordult meg náluk, úgy, hogy a szolgáltatást a volt munkáltatójuk finanszírozta. Az ő tapasztalataikat összegeztük, külön kitérve a hazai helyzetre.


Labdarúgás: április 28-án magyar-brazil Budapesten

A magyar labdarúgó-válogatott április 28-án az ötszörös világbajnok brazil együttes ellen lép pályára a Puskás Ferenc-stadionban barátságos találkozón - jelentette be Bozóky Imre MLSZ-elnök csütörtökön.