Több pénz közmunka programokra

Több mint 12 ezer munkanélküli 3-7 hónapos foglalkoztatását teszi lehetővé az idén a közmunkákra fordítható, a múlt évinél egymilliárd forinttal magasabb, 4 milliárd forintos keret.


Rekord munkanélküliség a világon

Rekordméreteket öltött tavaly a munkanélküliség a világon: 186 millió embernek nem volt állása. Az egyes népességi csoportok között pedig a legrosszabb helyzetben a fiatalok voltak – tette közzé csütörtökön éves jelentésében a nemzetközi munkaügyi szervezet (ILO).


Nem csak a 18-49 éveseké a világ!

Az ötven év felett járó fogyasztók elcsábítását és kiszolgálását a jóléti államokban mind előbbre sorolja a kereskedelmi és szolgáltatóipar. Ezt a korosztályt marketingszempontból hazánkban jóformán nem is jegyzik.



Vásároljon bilincsbe vert zenét!

A zeneipar, ahelyett, hogy kezet csókolna az online zeneletöltő boltok vásárlóinak, korlátozásaival fizető ügyfelei kezét is gúzsba köti. Amerikában enyhül a drákói szigor, Európa most kezdené a keménykedést.







Smart Hungary: 64 pályázó 3200 új munkahelyet létesít

A Smart Hungary keretében kiírt, a versenyképes beruházásokat és a regionális vállalati központok kialakítását támogató pályázatokon 64 nyertes összesen mintegy 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap – jelentette be Csillag István miniszter.



Több mint 10 százalékkal nőtt tavaly a reálkereset

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a legfrissebb jövedelmi kimutatásokat. Ezek szerint miközben a múltév első tíz hónapjában mintegy 10 százalékkal nőtt a reálkereset, a versenyszférában alkalmazottak száma stagnált, a közalkalmazottak száma, ha lassuló mértékben is, de emelkedett.


Az anglikán papok és a munkavállalás

Az anglikán egyház minap nyilvánosságra hozott tervezete ugyanolyan munkavállalói jogokat óhajt adni a papságnak, mint amilyenek minden más brit alkalmazottakat megilletnek, kivéve a vasárnapi pihenőnapot.



Az IBM 15 ezer fővel növeli az idén alkalmazottai számát

A világ elsőszámú számítógép-gyártója, az amerikai IBM az eredetileg tervezettnél 50 százalékkal több, 15 ezer új dolgozót alkalmaz az idén, elsősorban a szoftvergyártás és a szolgáltatások területén. Az álláshelyek számának növelését számítástechnikai ágazat élénkülése teszi lehetővé.


A Yahoo!-t is zavarja a pop-up

A pop-up az egyik leghatékonyabb online hirdetési megoldás, ám az internetezők jelentős része tolakodónak találja. Több neves internetes cég a jövőben lehetőséget ad felhasználóinak arra, hogy "kikerüljék" az alkalmazást.


Az ötmilliárdos Keszthelyi szállodaépítés 100-150 embernek ad munkát

Ötmilliárd forint költséggel ötcsillagos rekreációs szállodát épít a Smaragd-Invest Kft. Keszthely határában. A magyar befektető a Hévízi-tó melegvízi kifolyócsatornája mentén fekvő egykori angolnatelep öthektáros területét vásárolta meg Keszthely városától 300 ágyas gyógy- és wellness hotel céljára.



Finn törvénytervezet az új EU-tagállamok munkavállalóiról

A finn kormány elfogadta azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében legalább két évig korlátozzák az Európai Unióhoz májusban csatlakozó nyolc közép- és kelet-európai állam, köztük Magyarország állampolgárainak bejutását a finn munkaerőpiacra.