Az amerikai munkavállalók elégedettsége két évtizede most a legalacsonyabb, az úgynevezett Y generáció tagjai utálják legjobban munkájukat, legalábbis ez derül ki az egyik non-profit szervezet, a The Conference Board éves felmérésből. (Az Y generációba, másnéven „ezredfordulós” generációba egyes definíciók szerint az 1982-1995 között született pályakezdők tartoznak. Magyarországon a 15-24 éves korosztály tagjai képviselik ezt a csoportot. A szintén sokat emlegetett X generációt a 25-44 évesek alkotják.)
A 2009-es felmérés szerint az amerikai alkalmazottaknak csak 45 százaléka elégedett munkájával, míg ez az arány 1987-ben, az első hasonló kutatás alkalmával még 61 százalék volt. Legkevésbé elégedettek munkakörülményeikkel a 25 év alatti pályakezdők, mindössze 37 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy szereti állását és maradéktalanul elfogadja helyzetét. Érdekes, hogy 1987-ben, a munkaerő-piacon jelenlévő akkori legifjabb generáció tagjainak többsége ugyanúgy elégedetlen volt helyzetével, mint a mai Y generáció tagjai. Ez a felmérés összeállítói szerint leginkább annak tudható be, hogy a pályakezdők az első néhány évben, amit a munkaerő-piacon foglalkoztatottként eltöltenek, még nem tudnak feltétlenül igényeiknek és képzettségüknek megfelelően elhelyezkedni, sokan keveslik kezdő bérüket. A következő korosztály tagjai (25-34 évesek) a legelégedettebbek munkájukkal - derül ki a felmérésből: a megkérdezettek 47 százaléka így nyilatkozott.
Az is igaz, hogy az Y generáció idősebb tagjai, közel a 30-hoz már jóval kedvezőbbnek látják helyzetüket, mint 25 éves társaik, nem véletlenül, addigi pályafutásuk során legtöbbjük legalább egy-két helyen dolgozott már. Vagyis nem számítanak pályakezdőnek, jobbak a kilátásaik és munkakörülményeik. (Ez is relatív, képzettségtől, végzettségtől, és az adódó lehetőségektől függ, ki, hol, és jól tud-e elhelyezkedni.) Az azonban aggasztja a felmérés készítőit, hogy mára már csak a megkérdezettek 45 százaléka nyilatkozott pozitívan munkájáról. „A csökkenő elégedettség jelzi, hogy a foglalkoztatás terén gondok vannak” - véli Lynn Franco, az amerikai Fogyasztói Kutatói Központ igazgatója, hozzátéve, amit le kell szűrniük ebből a felmérésből, az az, hogy az Y generáció tagjai összességében nem szeretnek dolgozni.
Az Y generáció tagjai utálják legjobban munkájukat
Aggasztó tényekre világított rá a legfrissebb elégedettségi felmérés az Egyesült Államokban: a munkaerő-piacon jelen lévő legfiatalabb, 15-24 éves korosztály 37 százaléka elégedett csak állásával. Mi lehet ennek az oka?
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.