A nyugdíjrendszerek két fő célja a munkavállalók időskori jövedelembiztonságának megalapozása, valamint célzottan az időskori mélyszegénység enyhítése. Társadalmi értékválasztás kérdése azonban, hogy milyen mértékben legyen kötelező a felkészülés az időskori életszakaszra, hogy mennyire vállaljunk szolidaritást a legszegényebbekkel, továbbá hogy mindez milyen formában valósuljon meg. A Nyugdíj és Időskor Kerekasztal szakértői által kidolgozott modellek ezekben az ügyekben mutatnak fel változatokat. Szinte az összes modellnek alapcélja, hogy a jelenleginél átláthatóbbá tegye a rendszer működését, ezáltal ösztönözve a járulékfizetést. A közülük kiragadott, svéd mintán alapuló egyéni számlás modell alapgondolata sem más, mint újfajta nyilvántartási rendszerrel transzparensebbé tenni a befizetések és a jövőbeni nyugdíjak közötti összefüggést. A többi modelltől ott tér el radikálisan, hogy kiegyenlítési mechanizmust épít be, amely felszámolja az egyes korcsoportok közötti újraelosztást – azaz folyamatosan pénzügyi egyensúlyt kényszerít ki, megvédve a rendszert a fedezetlen ígéretektől. Az ilyen jellegű fegyelmező szabály a többi modellbe is beépíthető lenne, a megszerzett jogok számításának és nyilvántartásának módjától függetlenül. Más formában, de szintén a pénzügyi egyensúly helyreállítását célozták a nyugdíjrendszerben tavaly hozott fájó szigorítások is.
Legyen mindez bármily népszerűtlen, a valóság az, hogy magasabb nyugdíjakat önmagának a nyugdíjrendszernek az átalakításával jelenleg nem lehet ígérni – még akkor sem, ha egy hiteles nyugdíjrendszer pozitívan hatna is vissza a gazdaságra. Érdemleges változást csak a foglalkoztatási és a demográfiai helyzet javulása hozhatna a munkahelyteremtés könnyítése, a befektetési környezet javítása, az oktatási rendszer korszerűsítése és a leszakadó rétegek reintegrációja, valamint a kisgyermekes anyák foglalkoztatásának elősegítése és a kisgyermekkori ellátórendszerek fejlesztése révén. Magasabb nyugdíjakat majd az ígérhet felelősen, akinek előtte sikerül ezeken a területeken eredményt elérnie.
A nyugdíjvita másik frontja a magánnyugdíjpénztárak intézményi formájának átalakítása és a járadékpiac szabályozásának kialakítása. A pénztárforma igazi hungarikum, de sajnos nem védendő érték, hanem torzszülött. A szépen hangzó nonprofit, önkormányzatiságon alapuló működési modell a valóságban többnyire csak színjáték, amely elfedi a valós érdekeltségi viszonyokat, így a pénztártagok érdekei sérülhetnek. Ráadásul a pénztárak nincsenek felkészítve a nyugdíjjáradék kifizetésére, márpedig 2013-tól elkezdenek nyugdíjba vonulni a vegyes nyugdíjrendszer résztvevői. Vitatható, hogy a köztársasági elnök által az Alkotmánybíróságra továbbküldött törvényben szereplő biztosítói forma volt-e az ideális választás a továbblépésre (a megtakarítások gyűjtését én inkább a befektetési alapokéhoz hasonló struktúrában képzelném el), de ez a megoldás is komoly előrelépést jelentene a jelenlegi rendszerhez képest.
A legtöbb problémát valószínűleg éppen a köztársasági elnök azon javaslatának megvalósulása okozná, amely egy esetleges intézményi átalakítással ismét megnyitná a visszalépés lehetőségét a tiszta tb-rendszerbe. Ez nemcsak a második pillér stabilitását áshatná alá, hanem a költségvetés szempontjából is újabb hazárdjátékra adna lehetőséget. Mivel a visszalépők pénztárakban felgyűlt megtakarításai és jövőbeli egyéni járulékai visszakerülnének az államkasszába, látszólag hirtelen megnőne a költségvetés mozgástere – ugyanakkor hasonló mértékben megnőnének a nyugdíjrendszer jövőbeni kifizetési kötelezettségei is. Ha tehát ezt a hirtelen jött pénzt elköltenénk, akkor megint csak a jövőt élnénk fel. Lehet, hogy ezt nem látnák át a közgazdaságtanban járatlan polgárok, de tisztában vannak vele például a hitelezőink, akik naponta döntenek a magyar állampapírok vásárlásáról – és akik alig egy éve felmutatták a stoptáblát.
A nyugdíjrendszer ígéretei több évtizedre szólnak, ezért a nyugdíj bizalmi kérdés. Ha minden választás előtt eljátszadoznak vele, akkor sosem válik hitelessé az ígéret, és így továbbra is a járulékelkerülés marad a magyar virtus – teljesen mindegy, hogy milyen nyilvántartási rendszer szerint. A sokat emlegetett svéd nyugdíjreform egy évtizedes előkészület után, nemzeti konszenzus alapján, 90 százalékos parlamenti támogatással született meg. Ezt kellene végre lemásolnunk.
SPÄT JUDIT
(A szerző közgazdász)
