„A szünetekben a leányok elkülönített helyen, egy felügyelő jelenlétében társaloghatnak, és a fiúkkal nem beszélgethetnek” – egy memorandum tanúsága szerint a leányaikat féltő kaposvári szülők ezt szabták a helyi iskola koedukálttá alakításának feltételéül 1946-ban. A városatyák egy idős hölgyet alkalmaztak, hogy az órák közti szünetekben a lányokat őrizze. A második világháború előtt Magyarországon ritkaságszámba mentek a lányokat és a fiúkat együtt nevelő oktatási intézmények. Budapesten már 1908-ban megalakult ugyan a koedukáltan nevelő Német Birodalmi Iskola, de először csak a két világháború között vett fel magyar diákokat. Békés megyében az 1920-as évektől kivételesen, évről évre újra elbírálva engedélyezték a két nem együttes oktatását. 1927-től egy kormányrendelet lehetővé tette, hogy „ahol a külön fiú- vagy lányiskola kellő benépesítése egyelőre nem várható, kivételesen és átmenetileg a fiúk és a lányok együtt oktattassanak”. A létszámhiány miatt létrehozott koedukált iskolákban éberen őrködtek a két nem erkölcsei fölött. A fiúk férfi tanárok, a lányok tanárnők felügyelete mellett gyülekeztek a szünetekben, az osztálytermekben külön padsorokban ültek, és a tanítás végén eltérő időben engedték őket haza – derül ki Lipcsei Imre pedagógiai szakértő doktori disszertációjából.
A koedukált oktatást a hazai iskolákban a szovjet rendszert átvéve tették fokozatosan kötelezővé az 1950-es években, és alig egy évtizeddel később már csaknem általánossá vált. A két nem közös nevelése a Szovjetunióban Anton Szemjonovics Makarenko munkássága nyomán vált követendővé. A korábban általános iskolai igazgatóként dolgozó Makarenkót 1920-ban bízták meg, hogy munkatelepeket szervezzen az első világháborúban földönfutóvá, majd fiatalkorú bűnözővé vált gyerekek tömegeinek – mesél a Magyarországon alig fél évszázados gyakorlat történeti hátteréről Fehér Katalin, az ELTE Neveléstudományi Intézetének tanszékvezetője. Több mint ötszáz – mintegy 45 ezer gyermek befogadására alkalmas – koedukált otthont létesített, ahol az oktatást a kommunista termelőmunkával kapcsolta össze. Pedagógiája világszerte ismertté vált, neveléstani koncepciója – leegyszerűsítve és dogmává merevítve – az 1950-es évek második felétől jelentősen meghatározta a szovjet blokkba tartozó országok, így Magyarország oktatási-nevelési gyakorlatát. Csak az egyházi intézmények államosítása elől megmenekült maroknyi egyházi iskola egy részében (például a piarista és bencés gimnáziumokban) tudták kiharcolni az egynemű oktatás fenntartását. A rendszerváltás után a történelmi egyházak számos korábbi iskolájukat újraszervezték, de a fiúkat és a lányokat továbbra is csak néhányban oktatják külön. Például a korábban évtizedekig fiúgimnáziumként működő győri bencés gimnáziumban – feltehetően a létszám növelése céljából – néhány éve lányokat is fogadnak.
Az ENSZ közgyűlése 1948-ban fogadta el a nemek egyenlőségét hirdető nyilatkozatot. Ennek hatására, elsősorban a lányok nagyobb arányú részvétele miatt, Európa-szerte megnőtt a tanulók száma az elemi szintű, majd a középfokú oktatási intézményekben. Lengyelországban és az akkori Nyugat-Németországban csak az 1960-as évek derekán kezdték el a vegyes osztályokat megszervezni. Nagy-Britanniában ugyanekkor még körülbelül 2500 egynemű oktatási intézmény működött, míg ma a számuk alig éri el a négyszázat. Magyarországon pedig a Közoktatási Információs Iroda adatai szerint az idei tanévben körülbelül két tucat ilyen intézmény van.
