A múlt hangjai

Az 1831-ben épült, kilencszobás épületet az EMI egyik elődje, a Gramophone Company vette meg 1929-ben, 100 ezer fontért, és két év alatt építette át stúdióvá. Az első felvétel 1931-ben Edward Elgar brit komponista szimfonikus műve volt, egy évre rá pedig a 16 éves Yehudi Menuhin játszotta fel a zeneszerző hegedűversenyét. A második világháború alatt az Abbey Roadon készítették a BBC-ben sugárzott propagandazenéket, s rögzítették 1944 szeptemberében a kor ünnepelt dzsesszzenésze, a gépével a La Manche csatorna fölött eltűnt Glenn Miller utolsó felvételeit, amiket 50 évvel később játszottak csak le. Az addig szinte kizárólag a Londoni Szimfonikus Zenekar által használt stúdióba az új korszak hangjai 1958-ban költöztek be, amikor Cliff Richard elkészítette az első európai rock and roll kislemezt (Move It). A stúdió neve mégis a majdnem minden felvételét ott rögzítő Beatlesszel forrt egybe, noha a csak 1970-ben Abbey Road Studios névre keresztelt létesítményben a brit zenei élet színe-java megfordult. A Pink Floyd 1972-ben ott rögzítette legsikeresebb albumát, a The Dark Side of the Moont, de az évtizedek során dolgozott a stúdióban a Boney M, Mike Oldfield, az Oasis és Nick Cave is. Mivel komplett zenekarok befértek, számos filmzene is készült a londoni épületben, ahol például Az elveszett frigyláda fosztogatói, A birodalom visszavág, A Gyűrűk Ura-trilógia vagy két Harry Potter-rész dallamait is rögzítették.