A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete kedden törölte nyilvántartásából a prágai székhelyű Capital Partners a.s. (CP) befektetési szolgáltató csaknem 70 magyarországi ügynökét, mert törvénysértően tájékoztatták ügyfeleiket. A PSZÁF feljelentésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság több száz cég és magánszemély kárára, mintegy 3 milliárd forint értékre elkövetett csalás gyanújával nyomoz. A 15 főt gyanúsító rendőrség kedden már házkutatást is tartott a CP budapesti és debreceni irodáiban, és öt embert – köztük cégvezetőket és brókereket – őrizetbe vett. A felügyelet gyanúja szerint a CP-ügynökök több százezer dollár rövid távú befektetését vállalták kiemelkedően magas hozamokkal, noha tudták, hogy nem képesek betartani ígéreteiket. A tavaly július óta vizsgálódó PSZÁF szeptemberben megállapította, hogy a CP két ügynöke, az Afin Kft. és az Oceangate Kft. megsérthette a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt azzal, hogy telefonon, telefaxon, e-mailben ismétlődően és általuk nem kívánt módon sürgette klienseit (HVG, 2009. október 31.). A piaci átlag többszörösére rúgó (ügyletenként 1,5–1,9 százalékos) forgalmi jutalékuk miatt ugyanis a minél több tranzakció megkötésében voltak érdekeltek, akkor is, ha az ügyfeleknek nem is volt esélyük nyereséget elérni.
Lecsaptak a Capital Partnersre
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete kedden törölte nyilvántartásából a prágai székhelyű Capital Partners a.s.
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Az intézmény átvilágítása során számos szabálytalanságot talált a minisztérium.
Magyar Péter: Nem kap élete végéig juttatásokat az a köztársasági elnök, aki nem töltötte ki mandátumát
A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
A demokraták el akarják söpörni a republikánusokat a félidős választáson, Trump mindent bevet ennek megakadályozására
Molnár Áronék lefújt filmjének gyártócége szerint a színészek két héttel a forgatás előtt még nem tudták biztosan a szöveget
21,6 milliárd forintos programmal csökkentené a kormány a várólistákat
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Lannert Judit: Megújul az országos kompetenciamérés
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Tűket és szögeket rejtett valaki a gyerekeknek szánt halloweeni cukorkákba Gyömrőn, a rendőrség szemtanúkat keres
Újra befűtötték az európai boltok hűtőit, hackertámadás állhat a háttérben
Tragikus autóbaleset Bögöténél, az anyuka meghalt, egyéves kisgyermekét kórházba szállították
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Megjavították, ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja
Ezért nem tudok propagandát írni
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
Zelenszkij kész Törökországban találkozni Putyinnal
Szerinte Ankara „gyakorlatias és reális” közvetítőként léphet fel.