Továbbfordítás

Irodalmi szenzációként robbant a hír, hogy előkerült Janus Pannonius ez idáig csupán töredékben ismert dicséneke Nápoly uralkodójáról, Szicília királyáról, Anjou Renéről. A költemény teljes szövegére rábukkanó Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész azzal lepte meg a szakmát, hogy – a tudományos forrásközlést megelőzve – az 1043 soros, kisebb kötetre rúgó verset elsőként az egykori pécsi püspök, Janus Pannonius városának irodalmi folyóiratában, a Jelenkorban, pontosabban annak februári különszámában adta közre latinul és magyarul. A pesti bölcsészkaron oktató, egyébiránt eddig Balassi-kutatóként jegyzett Szentmártoni Szabó már többször is meghökkentette kollégáit Janus Pannonius-ügyben. Tavaly nyáron egy 1458-as, Renének ajándékozott kötet egyik illusztrációjában felfedezni vélte a későbbi püspök – a korábban neki tulajdonítottól eltérő – markáns arcképét. Múlt szeptemberben, amikor az Irodalomtudományi Intézetben a szóban forgó versről számolt be, hipotézis helyett mindjárt bizonyítékokkal szolgált arról, hogy egy nápolyi kódexben ismeretlen szerző műveként meglapuló kézirat csakis Janus Pannoniusnak tulajdonítható, ráadásul három hónapos megfeszített munkája eredményeképpen előrukkolt az újonnan előkerült több mint félezer hexameteres sor magyarításával is. E folytatás a 20. század egyik műfordító idoljának, Kerényi Gráciának a fordításával próbál vetélkedni. A vers 1880-ban felfedezett 497 latin sorát az antik világ varázsában élő költőnő 1972-ben ültette át magyarra.