Irodalmi szenzációként robbant a hír, hogy előkerült Janus Pannonius ez idáig csupán töredékben ismert dicséneke Nápoly uralkodójáról, Szicília királyáról, Anjou Renéről. A költemény teljes szövegére rábukkanó Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész azzal lepte meg a szakmát, hogy – a tudományos forrásközlést megelőzve – az 1043 soros, kisebb kötetre rúgó verset elsőként az egykori pécsi püspök, Janus Pannonius városának irodalmi folyóiratában, a Jelenkorban, pontosabban annak februári különszámában adta közre latinul és magyarul. A pesti bölcsészkaron oktató, egyébiránt eddig Balassi-kutatóként jegyzett Szentmártoni Szabó már többször is meghökkentette kollégáit Janus Pannonius-ügyben. Tavaly nyáron egy 1458-as, Renének ajándékozott kötet egyik illusztrációjában felfedezni vélte a későbbi püspök – a korábban neki tulajdonítottól eltérő – markáns arcképét. Múlt szeptemberben, amikor az Irodalomtudományi Intézetben a szóban forgó versről számolt be, hipotézis helyett mindjárt bizonyítékokkal szolgált arról, hogy egy nápolyi kódexben ismeretlen szerző műveként meglapuló kézirat csakis Janus Pannoniusnak tulajdonítható, ráadásul három hónapos megfeszített munkája eredményeképpen előrukkolt az újonnan előkerült több mint félezer hexameteres sor magyarításával is. E folytatás a 20. század egyik műfordító idoljának, Kerényi Gráciának a fordításával próbál vetélkedni. A vers 1880-ban felfedezett 497 latin sorát az antik világ varázsában élő költőnő 1972-ben ültette át magyarra.
Továbbfordítás
Irodalmi szenzációként robbant a hír, hogy előkerült Janus Pannonius ez idáig csupán töredékben ismert dicséneke...
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Az intézmény átvilágítása során számos szabálytalanságot talált a minisztérium.
Magyar Péter: Nem kap élete végéig juttatásokat az a köztársasági elnök, aki nem töltötte ki mandátumát
A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
A demokraták el akarják söpörni a republikánusokat a félidős választáson, Trump mindent bevet ennek megakadályozására
Molnár Áronék lefújt filmjének gyártócége szerint a színészek két héttel a forgatás előtt még nem tudták biztosan a szöveget
21,6 milliárd forintos programmal csökkentené a kormány a várólistákat
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Lannert Judit: Megújul az országos kompetenciamérés
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Tűket és szögeket rejtett valaki a gyerekeknek szánt halloweeni cukorkákba Gyömrőn, a rendőrség szemtanúkat keres
Újra befűtötték az európai boltok hűtőit, hackertámadás állhat a háttérben
Tragikus autóbaleset Bögöténél, az anyuka meghalt, egyéves kisgyermekét kórházba szállították
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Megjavították, ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja
Ezért nem tudok propagandát írni
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
Zelenszkij kész Törökországban találkozni Putyinnal
Szerinte Ankara „gyakorlatias és reális” közvetítőként léphet fel.