Csák Ferenc, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója

„Nincs kimagasló kézügyességem, és a művészi hajlam is teljesen hiányzik belőlem” – számol le egy lehetséges...

 

„Nincs kimagasló kézügyességem, és a művészi hajlam is teljesen hiányzik belőlem” – számol le egy lehetséges sztereotípiával a legjelentősebb magyar képzőművészeti gyűjtemény nemrég kinevezett, 36 éves vezetője. Édesapját – Görgényi Ferenc jogászt, filozófust – hamar elvesztette. Ügyvédként dolgozó édesanyja Csák Máté építész személyében lelt új társra, aki örökbe fogadta az akkor négyéves kisfiút, „így a névváltoztatás is természetes volt”. Az általános iskolás évek után Németországban talált ideiglenes otthonra, ahová a családi barát, Hargitai József bonni főkonzul révén került ki. 1989 őszén épp a falbontásra érkezett meg Berlinbe, évekkel később Bonnból már érettségivel a zsebében távozott. Előbb közgazdaságtant hallgatott Regensburgban, majd a művészettörténet–politológia szakon diplomázott. Az egyetem utolsó éveiben tanársegédként dolgozott alma materében, később a német Hans Böckler Alapítvány doktori ösztöndíjasaként kutatott. Magyarországra visszatérve galéria- és gyűjteményvezetőként helyezkedett el, 2003-ban a Magyar Művészeti Galériák Országos Egyesületének elnökévé választották, majd miniszterelnöki megbízottként a nyugat-magyarországi Pannon Eurorégió határokon átnyúló kapcsolatait koordinálta. 2005-ben MSZP-s színekben képviselőjelöltséget vállalt a soproni időközi parlamenti választáson, ahol mindössze 18 százalékot szerzett. Ez után a kancellárián Baráth Etele fejlesztési kabinetjében államtitkárként dolgozott, 2006-tól a pécsi kulturálisfőváros-projekt kormányzati koordinációs feladatát látta el, később államtitkár, majd a külügyekért felelős szakállamtitkár lett a kulturális tárcánál. 2009 őszén megnyerte a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatói pályázatát, Hiller István miniszter február elsejétől nevezte ki a Galéria élére.

A közgazdász feleségével három gyermeket (Lívia 5, Levente 3, Domonkos 1 éves) nevelő főigazgatót a vitorlázás és a horgászat kapcsolja ki leginkább. E szenvedélyeinek kiélésében segíti, hogy ha kedve tartja, II. kerületi családi házukból leutazhat a család zánkai nyaralójába.

– Most, hogy a Galéria élére került, versenyre kel exállamtitkár-kollégájával, a Szépművészeti Múzeumot vezető Baán Lászlóval, melyikük tud nagyobb látogatószámot produkáló kiállításokat szervezni?

– Semmiképpen sem. Nem azért, mert főigazgató úrral régóta jó viszonyban vagyok, hanem mert mindkét intézménynek megvan a maga feladata, küldetése, arculata, és bár vannak metszéspontok, nem a versenyfutás, a rekordok felállítása, hanem az intézmények erősítése a cél.

– A szülei, Körmendi Anna és Csák Máté nevével fémjelzett kortárs hazai művészeti magángyűjtemény az egyik legjelentősebb ebben a műfajban. A nemzet fő galériásaként nem okoz majd problémát, hogy kénytelen lesz a családját diszkriminálni? Nem vásárolgathat a családi tulajdonból nyakra-főre, még ha éppen a náluk fellelhető darabok hiányoznak is a múzeum kollekciójából.

– A dilemmának egyszerű a feloldása. Nálunk a vezetői kollégium hozza meg a döntéseket a vásárlásokról és a kiállítási stratégiáról.

– Ennyire szeret a háttérbe húzódni? Egyébiránt hogy érzi, sikerült már kinőni a szülei árnyékából?

– Tényleg sokat kaptam szüleimtől az induláshoz. Lehetővé tették, hogy éveken keresztül tőlük távol, német iskolákban és egyetemen nevelkedjek. Később sem szóltak bele soha a munkámba. Mégsem ez a probléma foglalkoztat, hanem inkább az nyomaszt, mit tudok visszaadni hazámnak, hiszen a rendszerváltás hihetetlen lehetőségeket tárt fel generációm előtt, ami így nem adatott volna meg számomra Németországban. Magyarországnak mindig nagy szüksége volt arra, hogy külföldi mintákat látott, majd azokat hasznosítani tudó emberek hazajöjjenek, és segítsék az országot.

– És ezt a politika nélkül nem tehette volna meg? Nem akarunk ünneprontók lenni, de mit gondol: akkor is eljutott volna ide, a szakmai csúcsra, ha nyolc éve nem lép be az MSZP-be?

– Úgy gondolom, hogy igen, egyszer akkor is eljutottam volna, mert itthon elsősorban mint szakembert ismernek, és általában kitartó is vagyok. Több tucat művészeti könyvet szerkesztettem, kiállításokat rendeztem és nyitottam meg kül- és belföldön egyaránt. Aki ismer, tudja, nem vagyok pártpolitikus-alkat.

– Akkor miért vállalt korábban szocialista képviselő-jelöltséget a soproni időközi választáson?

– Ez egy furcsa történet. Családommal külföldön voltam egy barátomnál, amikor vacsora közben felhívott Hiller István, aki maga is soproni, és megkért, hogy mivel a régiós kapcsolatok révén otthonosan mozgok a városban, vállaljam el.

– Mindenesetre, nem vádolható kockázatkerüléssel...

– Nem keresem, és nem kerülöm a kockázatokat. Az élet nem matematika. Eddig valóban nem a könnyű feladatok találtak meg.

– Ez derék. Ám nem gondolja, hogy ilyen előzmények után nem lesz hosszú életű főigazgató a kormányváltás után? Vagy arra bazíroz, hogy a pártközeli Baán László kinevezésével a másik oldal már úgyis precedenst teremtett?

– Lehet, hogy a kinevezése precedens volt, de Baán László bizonyította eredményeivel, hogy jó döntés volt. A Nemzeti Galéria főigazgatói posztja egy igen nehéz és sokszor hálátlan, komplex munkát követelő pozíció. Nem véletlen, hogy a hosszú évtizedek alatt eddig csak két főigazgatója volt az intézménynek. Mivel ez tisztán szakmai feladat, meggyőződésem, hogy a következő öt évben én is megkapom a bizonyítás lehetőségét. Az, hogy mennyi adatik meg a Nemzeti Galéria örökkévalóságából, persze nem csak rajtam múlik.

– Alig múlt 30, amikor meglett az első államtitkári sarzsija. Feltesszük, akkoriban még a mostaninál is fiatalabbnak látszott. Nem gondolt arra, hogy mondjuk egy szakállal komolyabb külsőt kölcsönözzön magának?

– Valóban, az első pillanatban ma is sokan meghökkennek, amikor bemutatkozom. De azt ugye önök sem gondolják komolyan, hogy egy szakállon múlik egy vezető megítélése? A külsőségeknél sokkal fontosabb a kulturált emberi viselkedés, a kapcsolatkialakítás vagy a munkastílus.

– De azért, gondoljuk, ilyen családi háttér mellett nem is egzisztenciális kérdés, hogy állami kenyéren éljen. Egyébként megrögzött baloldaliként sosem lázadt a szülei gazdagsága ellen?

– Nagy szerencsém volt a neveltetésemmel. Szüleim puritán emberek, nagyon sokat dolgoznak; amit szereztek, azt a tehetségükkel szerezték. De valóban, soha nem volt megélhetési kérdés számomra egyetlen pozícióm sem. Mindig a feladatok nagyszerűsége izgatott és vonzott.

– Csak azt ne mondja, hogy még egy nyavalyás vitorlása sincs!

– Egy saját hajó az egyben egy életmód is. Én pedig most a Nemzeti Galériát választottam.

IZSÁK NORBERT – DOBSZAY JÁNOS

Hozzászólások