Kisajátították Hugyecz Lászlót – csodálkozhat rá a látogató a sanghaji világkiállítás szlovák pavilonjában látható táblára és vetített képes bemutatóra. Híres szlovák építészként büszkélkednek azzal a besztercebányai születésű magyar alkotóval, aki több mint hatvan épületével – art deco, bauhaus és modernista házakkal – nyomta rá bélyegét a kínai metropolis arculatára a múlt század 30-as éveiben (HVG, 2008. január 19.). Bár feltehető, hogy a kínai látogatók többségének föl sem tűnik a csúsztatás, a közeli magyar pavilon illetékesei már az előkészületek közepette megpróbáltak kompromisszumos megoldásra jutni – például Hugyeczet közösen bemutatni – szlovák kollégáikkal. Ők azonban elzárkóztak.
„Már nem foglalkozunk ezzel” – mondta a HVG-nek a magyar pavilon helyettes vezetője, Szöllősi Katalin. A magyarok a kulturális vetélkedésben inkább úgy vették fel a kesztyűt, hogy a sanghaji magyar konzulátussal együtt meggyőztek egy kínai utazási irodát, szervezzen Hugyecz-túrákat a belvárosban, bemutatandó a magyar építész munkásságát. Hamarosan Hugyecz-honlapot is indítanak angolul és kínaiul.
Bedő Iván
A május eleje óta nyitva tartó világkiállítás témájához, a jobb város, jobb élet jelszóhoz mindenesetre passzol a neves építész felidézése. Annál is inkább, mert több pavilon is legfeljebb az efféle kiállításokon szinte szabványnak számító országimázsfilmmel és termékbemutatókkal rukkol elő. A finnek például a skandináv dizájn szép darabjait mutatják be, de a formatervezett evőeszközöknek és gyerekjátékoknak nem sok közük van a városok élhetőségéhez. A cseh pavilon központjában a Károly híd egyik szobrának a másolata áll. Talapzatán a domborművet a látogatók ugyanúgy simára koptatják, mint az eredetit Prágában a turisták. Igaz, a cseheknek volt bátorságuk ahhoz a fricskához is, hogy akik a valódi városi életet keresnék, belebotlanak egy összegraffitizett metróaluljáróba és egy lepukkant pattogatottkukorica-árudába.
A fő témához kapcsolódó pavilonok viszont nem örvendenek túl nagy népszerűségnek. Kevés látogató ül fel az elektromos buszokra, hogy a Huangpu folyó alatti alagúton átkeljen az expó másik felébe, és a közművesítés izgalmaira koncentráljon. A szervezők azzal igyekeznek odaterelni a forgalmat, hogy e bemutatók meglátogatásáért újabban pontokat adnak, és akinek tíz összegyűlik, az belépőt kap a kínai pavilonba. Ez nagy kincs, mivel a kínaiak elsősorban saját kiállításuk megtekintéséért tülekednek, olyannyira, hogy már a sorbaálláshoz is előjegyzés kell. A kínai pavilonnál magasabbat senki sem építhetett, és ez lesz az egyetlen nemzeti pavilon, amelyet az expó után sem bontanak le.
A kínaiak leginkább saját maguknak szervezték ezt a világkiállítást – magyarázta a HVG-nek Mohr Richárd Kína-szakértő, az expó magyar kormánybiztosának helyettese. Ottjártunkkor, június elején valóban csak elvétve lehetett külföldieket látni a tömegben. A tömeg pedig egyre nő. Míg az első napokban mintha elmaradoztak volna a látogatók, május utolsó hétvégéjén már napi félmillióval állították be az eddigi rekordot. A végcél az expók történetének legnagyobb látogatottsága, 70 millió ember. Ez 12-szer annyi lenne, mint legutóbb 2008-ban, a spanyol Zaragozában. Nem kétséges – véli Mohr –, hogy a kínaiak bármi áron teljesíteni fogják ezt a tervszámot. Eddig 40 millió jegyet adtak el, és az első hónapban 8 millióan léptek be a kapukon.
Bedő Iván
Körülbelül minden tizedik látogató fölkeresi a magyar pavilont is, amelynek koncepciója – egy magyar találmány, a Gömböc bemutatása és szinte semmi más – továbbra is vitákat kelt, de annyi bizonyos, hogy az országimázsos, termékbemutatós pavilonoktól feltűnően eltér. Igaz, a látogatók legföljebb akkor tudhatják meg, hol van Magyarország és mit illik tudni róla, ha rákérdeznek.
A növekvő tömeget nem mindig könynyű kezelni. Május végén egy dél-koreai popbanda ingyenes koncertje előtt fajult tettlegességig a tülekedés – panaszolta a China Daily napilap. Néhány héttel korábban a müncheni Süddeutsche Zeitung arról számolt be, hogy a feldühödött sokadalom a földből kitépett virágokkal dobálta meg a német pavilont, és lenácizta az alkalmazottakat, mert a mozgássérültek sem juthattak be soron kívül. Az első napokban dulakodás és szitkozódás volt tapasztalható a szintén kedvelt svájci és angol pavilon környékén is. Ezek azonban kivételek, mert a kínaiak türelmes sorban állók – a május végi hétvégén a Shanghai Daily napilap szerint az egyik legnépszerűbbnek számító pavilon, a szaúd-arábiai előtt nyolc óra hosszat kellett várakozni –, és ha mégis feszültség támadna, hamar a helyszínen teremnek a rendfenntartók. Segíthet az is, hogy mobiltelefonon lehívható, mennyi ideig kell ácsorogni a legforgalmasabb pavilonokhoz.
Kisebb a tömeg azokon a kiállításokon, ahol Kína pártfogoltjainak, a külvilágban inkább lator államoknak, a gonosz tengelyeként minősített országoknak adnak propagandalehetőséget – hírek szerint kínai támogatással. Jelen van Mianmar az expó egyik néptelen csücskében, valamint Szudán és Zimbabwe a közös afrikai pavilonban. Észak-Korea most először vesz részt világkiállításon. Közvetlen szomszédja Irán. Ottjártunkkor azonnal be lehetett jutni mindkét pavilonba, és odabent nem sok izgalom fogadja az érdeklődőt. Az irániaknál már újonnan is porosnak tűnő műszerek és gyógyszeres dobozok hivatottak az ipar fejlettségét bemutatni. A galérián a szó szoros értelmében perzsavásárt rendeztek be, szőnyegekkel és olajfestménynek ható cicás, szarvasos vagy madaras szövött képekkel.
A koreaiak az önerőre támaszkodás ideológiája, a Dzsucse phenjani emlékművének másolatán kívül csak tévéképernyőket helyeztek el, a filmek lakótelepeket és boldogan táncoló fiatalokat szerepeltetnek. Ez a felfogás nem áll nagyon távol a vendéglátókétól. Ha a kínai bemutató megközelíthetetlennek bizonyult is, a pavilon aljában a tartományi kiállítások közül a pekingit megtekinthettük. Az aprócska teremben felemelő filmet vetítenek a főváros szépségeiről és gondtalan életéről. A látogató elgondolkodhat azonban, vajon miért tartja fontosnak a feltörekvő ország feltörekvő fővárosa, hogy a másik kivetítőn folyamatosan díszszemlén masírozó egyenruhásokat mutasson be.
BEDŐ IVÁN / SANGHAJ
