Egyelőre még alkotmányosan szekularizált államunkban a lelkiismereti szabadság lehetővé teszi a történelminek nevezettek mellett számos új vallás (annak álcázott formáció) létezését. A mindenféle vallásosságot elutasítók tekintélyes hányadának nyilvános megszólalása ritka, problematikus. A reálszoc szükségszerű kimúlása után a jobboldali első nyilvánosságban a materialista, az ateista szitokszó lett. Célszerű, ha a „megbélyegezettek” kínosan toleránsak. Elsőként azt véve tudomásul, hogy bolygónkon emberek milliárdjai kötődnek különféle transzcendens hittételekhez – olykor akár egymással vérre menően. Nem verik dobra ama nézetüket, hogy a homo sapiens mentális fejlődése teljét addig el nem éri, amíg maga fölé valami világkreátort, napi dolgainkat vizslató, méricskélő, jutalmazó, büntető hatalmat tételez. Ha augusztus 20-a után csak maguk között latolgatják: kimutatható-e némi párhuzamosság első királyunk és Nagy Péter, vagy Kemal Atatürk modernizáló praxisában. (Rettegett Ivánról nem is beszélve.) Elfogadván, hogy akkor úgy kellett lennie, mi több, a mű történelmileg módfelett hasznosnak bizonyult, majd megértően fogadják a rítust: a bebalzsamozott uralkodói végtaghoz járuló körmenetet (HVG, 2010. augusztus 21.) – amelybe besorolt anno a kálvinista Horthy is. Azt viszont a szekularizáció megrongálásának tartanám, ha az új alaptörvénybe bekerülne a Szent Korona-tan. Hibának tartom azt is, ha az új államfő arról nyilatkozik: minő áldásokat kér a pápától. Ha ő a nem hívő „emberek embere” is óhajt lenni – október előtt! –, úgy hitbuzgalmát hivatali kötelme lenne a személyesség és nem a közpolitika részeként felfognia, kezelnie!
SZABÓ SÁNDOR
(BUDAPEST)
