Szalai Sándorról szóló írásukhoz hozzászólva Szakály Sándor hadtörténész azt állította, hogy Bárdossy László miniszterelnök „nem üzent hadat egyetlen országnak sem” (HVG, 2010. augusztus 28.). 1941 júniusában ugyanis, a törvényes jogaival élő államfő, Horthy Miklós kormányzó volt a „hadüzenő”, de legyünk szabatosak: ő rendelte el „a hadseregnek az ország határain kívüli alkalmazását”. A hivatalban lévő, „a magyar törvényeket jól ismerő” miniszterelnök csupán egy rövid parlamenti bejelentést tett, mondván, „Magyarország és a Szovjet-Unió között a hadiállapot beállott.” Aztán a helyén maradt, ezzel is jelezve, hogy a hadüzenettel egyetért, de legalábbis elfogadja. A fél évvel későbbi fejleményeket hadtörténész olvasójuk nem találta említésre méltónak, noha abban ugyancsak Bárdossy játszott főszerepet azzal, hogy közölte az Egyesült Államok budapesti követével: a hadiállapot immár az USA és Magyarország között is fennáll. Ezt a diplomáciai lépést 1999-es – Magyarország története a XX. században című – monográfiájában Romsics Ignác hadüzenetként értékelte, s idézte azt a karácsonykor már Pest-szerte elterjedt, „a helyzet abszurditását jól jellemző” párbeszédet, amely a State Department illetékes tisztviselője és a washingtoni magyar ügyvivő között (nyilván nem szó szerint) így hangzott el: „Magyarország ugye köztársaság?” „Nem uram, királyság.” „Akkor van királyuk?” „Nincs, tengernagyunk van.” „Akkor van nagy flottájuk?” „Nincs, mivel nincs tengerünk.” „Van valamilyen követelésük?” „Igen.” „Amerikával szemben?” „Nem.” „Angliával szemben?” „Nem.” „Oroszországgal szemben?” „Nem.” „Hát akkor kivel szemben vannak követeléseik?” „Romániával szemben.” „Akkor most Romániának is hadat fognak üzenni?” „Nem uram, Románia a szövetségesünk.”
ISTVÁNFI GÁBOR
(BUDAPEST)
