Nem Isten teremtette a világot, hanem létrejötte a gravitáció törvényeinek elkerülhetetlen következménye volt. Így módosította saját korábbi véleményét a héten megjelent új könyvében Stephen Hawking brit fizikus. A Cambridge-i Egyetemen Newton egykori pozícióját betöltő tudós 1988-as világsikerű könyvében, Az idő rövid történetében még nem zárta ki egy teremtő erő létét. Most viszont nagy reményeket fűz annak az elméletnek a beigazolódásához, amely az ősrobbanást két másik univerzum összeütközéséből vezeti le. Igaz, ettől még kérdéses maradna, hogyan alakult ki a párhuzamosan létező, időnként összekoccanó világokból álló nagy „multiverzum”. Az ősrobbanással foglalkozó elméletek igazolásában vagy cáfolatában a tudósok sokat várnak azoktól a nagy kapacitású részecskegyorsítóktól – leginkább a francia–svájci határon felépített nagy hadronütköztetőtől (HVG, 2009. november 28.) –, amelyekkel modellezni lehet az univerzum egészen korai állapotait. Erre hivatkozva állítja augusztus végén megjelent kötetében John Gribbin asztronómus és tudományos író, hogy az emberiség nem áll távol parányi világegyetemek létrehozásától. Ezen az alapon a szerző azt sem tartja kizártnak, hogy a mi világunkat is mesterségesen, netán kísérleti célból állította elő egy – a miénknél nem is sokkal fejlettebb technológiai szinten álló – civilizáció.
Az utóbbi évtizedekben többen is megpróbálták kiegészíteni a Nagy Bumm elméletét, amely a legelfogadottabb tudományos magyarázat a kozmosz keletkezésére. A legtöbb alternatív tudományos elmélet azt a misztikus felhangú elemet igyekszik száműzni, amely szerint az ősrobbanás előtt nem létezett anyag és idő. Fred Hoyle 1948-ban kidolgozott hipotézise szerint az univerzum mindig létezett, és létezni is fog, többnyire változatlan formában. Az ezredforduló után viszont újra megjelent az a ciklikus kozmológiai modell, amelyet már Einstein is javasolt az 1930-as években, és amely az univerzum elpusztulásának, illetve újjászületésének visszatérő ismétlődését feltételezi. További csoportba sorolhatók azok az elméletek, amelyek a párhuzamosan létező, egymást létrehozó vagy egymásban kialakuló univerzumok lehetőségét vizsgálják. Ilyen például a múlt évtized közepén megjelent, a húrelméletből továbbfejlesztett M-elmélet, amely Hawking most megjelent könyve szerint választ adhat az elméleti fizika számos égető kérdésére is.
