1942, Monor, állami elemi. „Tóth! Vigyázz! Hátra arc! Törzsdöntés, bokafogás!” Hármat suhintott a tanító. Általános derű körben. „Bűne” mi volt? A focit nekirúgta az órák kezdetét, végét jelző kölyökharangnak. Derűs vihogás körben, a delikvens tessék-lássék tapogatta az ülepét. Negyedik után kötelező volt a levente. A módosabb szülők sarjai cserkészkedhettek. Nem vitás, minő volt az eszmei alap, de egyebek közt fegyelmet is tanultak a fiúk. 1946. Dusnok. Erdős Lázár tanító úr is pálcázott. A szakszóval „kalocsai rác”, de valójában horvát ereszték lánykái is kaphattak olykor. Sokszoknyásak voltak, ergo, vétkük arányában néhány lepel fölhajtatott. Erdős több nemzedéket tanított, kiválóan, élete végéig legendás, megsüvegelt tekintély volt. 1947, Baja. A tanítónő lediktálta, mit kell tudni töriből. Írogattam én is. Ám egykori altiszt apámnak testes könyvtára volt – nagylelkű munkaadója ajándékozta neki, amikor tőle megvált. Én már a jövő évi tananyag javát is tudhattam. „Szabó! Hozd ki!” Rajtakapott, hogy egy piros postai csekkre firkáltam: „Tarka kutya farka! Tarka kutya farka.” Körmös... Egyéb továbbtanulási lehetőség híján tisztiiskolás lettem. Nálam alig idősebb kiképzőim nem voltak „szívatósak”, de akadtak komisz élményeim. És könnyem kívánkozik ki, ha a néhai Farkas Gyurkára gondolok, volt szakaszpékámra: mennyi manírját alkalmaztam a csapatéletben. Abszurd intézmény volt? Az. Összemorzsol, vagy megedz. Velem az utóbbi történt. Kvietált alezredesként a sajtóban is az önkéntes hadsereg mellett álltam ki, mert senkit sem szabad törvényileg emberölésre kényszeríteni – és most mintha hiányozna a fikázható gyöngyélet nevelő hatása. Ki ne hagyjam: úttörőség. Ha a pedagógus épeszű volt (többnyire az), élvezetessé tudta tenni. Akkoriban a mindennapos fizikai munka a melós, a paraszti, a kispolgári csemeték kötelező penzuma volt. És szinte minden falu határában két focikapu szemezett egymással. Ma tömegsport sincs. Az evolúcióból hozott agresszivitás célszerű kanalizálására nincs metódus. Egyáltalán: társadalmunk eszköztelen a fegyelemre, önfegyelemre szoktatás dolgában. Van diszkókultusz, plázapatkányság, lődörgés. (Már egy atyai tasli is deliktum lehet. Téboly.) Írtam ezt annak friss hatása alatt, hogy a hír szerint két tizenéves megölte 16 éves „barátját”. Még valamit: ez nem „nosztalgiázás”, hanem annak jelzése, hogy még a bírálhatóan működő is fölényes előnyben van a nem működővel szemben.
SZABÓ SÁNDOR
(BUDAPEST)
