A legjobb rendezőnek járó aranypálmát vitte el Cannes-ból Mathieu Amalric, elsősorban azért, mert alkotása dokumentumfilmes pontossággal mutatja be, mi van egy extravagáns sztriptízműsor kulisszái mögött. Amatőr szereplői a kamera előtt élik szokásos életüket, és éppen a párbeszédek esetlensége és a forgatókönyv viszonylagos lazasága teszi a filmet sodró lendületű, élvezhető alkotássá. Pedig a történet nehezen bontakozik ki: az Amarlic által alakított Joachim vissza akar térni amerikai truppjával Párizsba, hogy megmutassa, ő még mindig valaki. A törekvés eleve bukásra van ítélve, ez egy pillanatig sem kétséges, a film mégis képes lekötni a nézőt. Ebben az esetben még az itt-ott tetten érhető zavarosság is jónak mondható, hiszen így Joachim vergődése magánéleti és szakmai kudarcai között szinte tapintható.
Szeptember 23-ától
