Trúy Gergely
Mintha Andrei Serban rendező látta volna az egykori televíziós Három nővér-paródiát Haumann Péterrel, Márkus Lászlóval és Körmendi Jánossal. Mását, Olgát és Irinát a Nemzeti előadásában is karikatúraszerű férfiak veszik körül, így aztán minden harcuknak annyi az értelme, mint vég nélkül ismételgetni, hogy „Moszkvába akarok menni, Moszkvába akarok menni, Moszkvába akarok menni...” Versinyin önimádó, saját hangjába belepistult pávakakas. Tuzenbach a könyvekből tud valamit a forradalomról, és úgy gondolja, az olvasottak szajkózásával talán lesz némi tekintélye a társaságban. Andrej már az elején sem mutat semmilyen tehetséget. Kuligin az igazgatójáért a végtelenségig rajongó, kisszerű mitugrász. A három nő ezekért a férfiakért vagy ellenük küzd hiába, mert tét nélküli az egész: magának a küzdelemnek nincs értelme. Így aztán pótcselekvésekben, mozgásban vezetik le a felgyülemlett feszültséget: Mása megszállottan ismételget légtornászkunsztokat a függöny szárnyain, Olga Versinyinnel néma, nevetséges tangóba bódul, Irina pedig azt hiszi magáról, hogy tud balettozni. A parádés szereposztású előadást – játszik benne mások mellett Udvaros Dorottya, Schell Judit, Péterfy Bori, Alföldi Róbert, Znamenák István, Kulka János – Serban az abszurditás felé tolja el, ugyanakkor ez az abszurditás nem öncélú: itt még az is helyénvaló, hogy Beatles-dallamra táncolnak a szereplők, vagy hogy Andrej két gyerekét plüss Mickey és Minny egér „alakítja”.
Nemzeti Színház
