Az utóbbi húsz év legkurtább kampányidőszaka után megállapítható: a rövidítés annyiban pozitív, hogy a hosszabb választási kampányban a pártoknak, egyszerűen szólva, több pénzre lett volna szükségük, ez pedig növeli a korrupciós kockázatot. A kampányidőszak nemzetközi összehasonlításban is kirívó korábbi hosszúságát alapvetően a magyar választási eljárás bonyolultsága magyarázta, ugyanakkor tudható volt – s ez be is következett –, hogy a rövidebb időszak a bevezetett politikai márkáknak kedvez, mivel az újaknak, kevésbé ismerteknek rövidebb idő áll rendelkezésükre, hogy bemutassák magukat. A rendszer strukturális átalakítása (például az ajánlási szisztéma és a jogorvoslatok egyszerűsítése) nélkül pedig további, egyébként kívánatos rövidítés nem is képzelhető el. Már az elfogadott szabályozás is demokratikus deficitet okoz, mivel a jogalkotó a választási eljárásban érvényesülő egyéb időtartamokat, így például az ajánlószelvények gyűjtésére rendelkezésre álló időt is megkurtította.
A jelölési eljárásban a nyári törvénymódosítás kemény szigorítást vezetett be: az ajánlások gyűjtésének ideje 35 napról 15-re csökkent. Azzal indokolták ezt, hogy az országgyűlési választásokon minden jogorvoslati lehetőség maximális kimerítése mellett is jogerős legyen a szavazólap tartalma a magyarországi voksolást egy héttel megelőző külföldi szavazás időpontjára. Kétségkívül létező problémára reagált ezzel a törvényalkotó, amit az is mutat, hogy a korábbi ferencvárosi időközi parlamenti választáskor még nem volt jogerős a szavazólap tartalma, miközben azzal már voksoltak külföldön. Persze lehetett volna az ajánlási időszakot kevésbé lerövidítő megoldást is találni, például enyhíteni a jelöltté válás feltételein.
Az országgyűlési és az európai parlamenti választásokon, illetve az önkormányzati választások egyes elemeiben a jelöltté váláshoz és a listaállításhoz szükséges ajánlások száma változatlan maradt, ám az önkormányzati megyei listák állítása esetén a háromszorosára, a főpolgármester-jelölteknél a négyszeresére nőtt. Mindez rendkívül megnehezíti a kisebb szervezetek jelölt-, illetve listaállítását, ezáltal pedig azt is, hogy új, kevésbé kiépített szerveződések jelenhessenek meg a politikai térképen. A törvényjavaslat előterjesztőinek indoklása szerint erre azért volt szükség, hogy csak valós társadalmi támogatottságúak indulhassanak a választásokon. Az igaz lehet, hogy a választási rendszer működőképességét veszélyezteti, ha nagyon sok esélytelen jelölt is elindulhat, viszont a politikai rendszer megújulási képességét csökkenti, ha a belépési küszöb olyan magas, hogy nem teszi lehetővé a részvételt új politikai vagy civil szervezetek számára.
A korábbi önkormányzati választások adatai egyáltalán nem igazolták, hogy kezelhetetlenül megnőtt volna a jelöltek száma. Éppen ellenkezőleg: míg a polgármesterjelöltek számában nem mutatható ki lényeges változás, az egyéni jelölteknél, valamint a megyei önkormányzati listáknál már a szigorítást megelőzően is egyértelmű volt a tendencia, hogy egyre kevesebben vannak (lásd a táblázatot).
Az ajánlási rendszer szigorítása a jogállamiság szempontjából a rendszert jelentősen rontotta. Egyértelműen a Fidesz számára kedvező, és a Jobbik, valamint az LMP jelöltállítási lehetőségeinek korlátozásán túl a nem parlamenti pártok és civil szervezetek támogatásával induló jelöltek számának látványos visszaesését okozta. A változtatás nyers hatalomérvényesítésnek minősíthető, amely az új politikai erők megjelenésének, illetve társadalmi hátterük megerősödésének megakadályozását, vagyis a későbbi esetleges riválisokkal szembeni megelőző csapást célozza. Figyelmen kívül hagyta azt a széles körben hangoztatott szakmai érvet, hogy az ajánlószelvény alkalmazása mára egyrészt indokolatlan lett, másrészt a személyes adatok védelméhez fűződő állampolgári jog rendszeres sérelmét okozza.
A jelölés kérdésével kapcsolatban az alkotmányjogászok véleménye megoszlik. „A jelöltek komolyságát nem garantálja semmilyen ajánlási rendszer, a demokratikus választás végeredménye az egyetlen mutatója annak, hogy kit tartanak a választók komolynak. Ezért értelmetlen a komolyságra törekedni, ami egyébként is olyan bizonytalan tartalmú cél, hogy arra törekedni jogállamban nem illik” – vélekedik egyik szakértőnk. „Az ajánlási rendszer szigorítását semmilyen alkotmányjogilag releváns körülmény nem indokolta. Módosítás esetén inkább az enyhítés mellett szólhattak volna érvek, tekintve, hogy kevésbé kiélezett versenyben is széles körben lehetett visszaélésekről hallani” – fogalmaz másikuk. „A sok-sok jelölt a szavazatok »szétszóródását« eredményezi, megkönnyítve a nagyobb pártok pozícióját” – írta egy harmadik kolléga.
A kampánycsend lerövidítése helyeselhető, megsértése jellemzően eddig sem volt szankcionálható, az internet korában pedig végképp illuzórikussá vált. A kérdés sokkal inkább az, hogy a szavazás napjára érdemes-e fenntartani a kampánycsend intézményét. A jogorvoslati eljárások határidőinek csökkentése a kampányidőszak rövidítéséből logikusan következett, de ez a jogállamiság érvényesülése szempontjából kedvezőtlen, és az alkotmányossága is kérdéses. Azt a korábbi szabályt ugyanis, amely három napban határozta meg a jogorvoslatok benyújtásának és elbírálásának határidejét, a Fidesz képviselőinek 2002-es indítványára megállapított alkotmányellenesség miatt kellett törvénybe iktatni. A most kormányzó párt akkor úgy érvelt az Alkotmánybíróság előtt, hogy a választások tisztaságának garantálásához, a megalapozott döntésekhez hosszabb jogorvoslati határidőkre van szükség.
A megyei közgyűlések választása során érvényesülő bejutási küszöb 4 százalékról 5-re emelése annyiban logikus, a jogrendszeri koherenciát szolgáló lépés, hogy a 4 százalékos mérték meghatározásakor (1990-ben) még ugyanennyi volt a parlamenti bejutási küszöb. Amikor 1994-ben ez utóbbit 5 százalékra emelte az Országgyűlés, a megyei közgyűlési választások esetén változatlanul hagyta a korábbi szabályt. Számításba veendő, hogy a 2006-os megyei közgyűlési választások idején 19 megyei vagy fővárosi lista 4 százaléknál több, de 5 százaléknál kevesebb szavazatot kapott, közöttük helyi civil szervezetek, az MDF és az SZDSZ listáit találjuk. Ennek alapján azt gondolhatnánk, hogy a küszöb megemelése érdemben nehezíti a kisebb szervezetek bejutását a közgyűlésekbe, de ez csak részben áll. Mivel a megyei közgyűlés tagjainak száma jelentősen csökkent, 5 százalék alatti eredménnyel a korábbi szabály szerint is csak nyolc helyen (Budapesten, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Pest, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében) lehetett volna mandátumot szerezni.
Az önkormányzati képviselők számának csökkentése alapvetően politikai kérdés: a jogállamiság érvényesülését nem befolyásolja, hogy egy százezres városban 32 fős vagy 20 fős közgyűlés működik-e. A kisebb közgyűlés kétségkívül valamivel olcsóbbá teszi a rendszert. Egyáltalán nem mindegy ugyanakkor, miként választják meg az önkormányzati képviselőket. Az egyéni választókerületek alkalmasak arra, hogy a győztes párt stabil többséghez jusson a képviselő-testületekben, így hatékonyan, minél kevesebb politikai háttéralkut kötve tudja kormányozni a települést. Az arányos választási rendszer viszont képes megjeleníteni egy település közéleti sokszínűségét, illetve rá tudja kényszeríteni a helyi politikusokat, hogy minél szélesebb társadalmi koalícióra támaszkodjanak. A jogállamiság szempontjából a vegyes rendszer kedvezőbb, hiszen a két, önmagában egyoldalú megoldást a másikkal korrigálja. A rendszerváltáskor éppen ezért alkotott a parlament mind az Országgyűlés, mind pedig a nagyobb települések képviselő-testületének megválasztásához vegyes rendszert amelyben a két elem közötti arány megváltoztatása számos következménnyel jár.
Ha az egyéni választókerületek számát jelentősen csökkentjük, akkor túl sok választópolgár jut egy képviselőre, ami gyengíti kapcsolatukat vele, rombolhatja a képviseleti intézményekbe vetett bizalmat. Ha az arányos elem részesedése csökken érdemben, akkor a sokszínűség, a kisebbségi vélemény megjelenése szenved csorbát. A nyári törvénymódosításkor a létszámcsökkentést úgy oldották meg, hogy az egyéni választókerületek száma kisebb arányban mérséklődött, mint a képviselő-testület tagjaié, így most az egyéni kerületekben nem hasznosuló, tehát nem a győztes pártra leadott szavazatokkal kevesebb mandátumot lehetett szerezni. A kisebb pártok és civil szervezetek bejutásának nehezítése a demokrácia megújulási képességét vetheti vissza, hiszen ahhoz, hogy egy új országos politikai erő sikereket érjen el, az ország egész területére kiterjedő társadalmi hálózatra van szüksége, ami leginkább a helyi önkormányzatok szintjén szervezhető meg. A civil szervezetek bejutásának nehezítése ráadásul a pártpolitika felé tolja el a nagyobb települések önkormányzati testületeinek működését, holott az is fontos lenne, hogy ne teljesen pártlogika alapján működjön a helyi közhatalom, hanem a társadalmi részvétel szélesebb lehetőségeit teremtse meg.
Az Országos Választási Bizottság (OVB) megbízatási idejének rövidítését azzal indokolta a törvényjavaslat benyújtója, hogy feladatainak ellátása más képességeket igényel a parlamenti, az európai parlamenti és az önkormányzati választásoknál. Ez az érv helytelen: ha ugyanaz a bíró ítélkezni tud különböző választási ügyekben, ugyanaz a helyi vagy területi választási bizottság el tudja látni a feladatait minden választási típus esetén, akkor az OVB is képes lenne rá a jövőben is. A szervezeti átalakítást más nem magyarázza, mint hogy a kormánypártok meg akartak szabadulni az előző Országgyűlés által választott OVB-tagoktól. A változtatást a korábbi OVB az Alkotmánybíróság előtt támadta meg. Mindenesetre érdekes lesz ebből a szempontból a 2014-es év, amikor egy éven belül akár négy összetételben is működhet az OVB, hiszen április–májusban országgyűlési, júniusban európai parlamenti, októberben pedig önkormányzati választások lesznek. A jogállamiságot, a jogalkalmazó szervek kiszámítható működését, a színvonalas döntéshozatalt biztosan nem szolgálja, ha egy fontos állami testület havonta, kéthavonta teljesen lecserélődik.
(Az e havi jogállamfigyelő elkészítésében Majtényi László, Miklósi Zoltán, Navratil Szonja, Szabó Máté Dániel, Tordai Csaba, Vissy Beatrix vett részt.)
