„Barátság, forradalom, szerelem és Kína pucér alfele” – olvasható a borítón az irodalmi szövet reklámsűrítménye. Az idézett állítások (kicsit) igazak ugyan, ám a barátság inkább szétszakíthatatlan féltestvéri kötelék, a forradalom valójában az ázsiai diktatúra képzeleten túli iszonyata, a szerelemhez nagyon is odabiggyesztendő a kínai jelző, a pucér fenekek pedig egyáltalán nem pikantériát jeleznek, sokkal inkább valóságos és eszmei latrinabűzt árasztanak. A Mao Ce-tung-i kulturális forradalmat gyermekfejjel megtapasztaló Jü Hua 700 oldalas, erős idegzetűeknek is emberpróbáló nagyregénye fél évszázadnyi Kína-história – meglehetősen zárt világ, Liuváros életén, mindennapjain keresztül elbeszélve. Történelmi tabló, párját ritkító karriersztori, egyben messziről, a mára ismét világhatalmi tényezőként emlegetett birodalomból érkezett tudósítás. Olyan lebilincselő olvasmány, amelynek cselekménygazdagságánál talán csak a magával ragadó aprólékossága érdekfeszítőbb. A 2006-os kínai kiadás után a múlt évben New Yorkban megjelent angol verziót telitalálatos szófordulatok seregével magyarító Széky János nemcsak azt bizonyítja, hogy Jü Hua méltán lehet Kína egyik legelismertebb kortárs írója, hanem azt is, hogy az általa megrajzolt diktatúra természetrajza mennyire egyetemleges: tértől, időtől függetlenül a hatalmat gyakorlók önmaguk torzszülötteivé válnak, ahogy az önkényt elszenvedők is.
Magvető
