HVG, 2010. november 13.
Az Alkotmánybíróság (AB) körül a napokban kialakult perpatvar kapcsán keserű mosollyal kell belátni: az AB-t is elérte a végzete. Hogy az eseményeket jobban megérthessük, vissza kell mennünk 2008 gyalázatos márciusához, amikor is az AB teret engedett Orbánék populista népszavazásának. Ez súlyos hiba volt. Valószínűleg az AB tagjainak a Gyurcsány-kormánnyal szembeni averziója is szerepet játszott ebben. Az 1989–1990-es újkori Magyarország eszméje már ott elbukott. Ott dőlt el végérvényesen, hogy az ország versenyképességét erősítő, piacok diktálta reformok leállnak. Hogy a nyugatias (esetleg közmegegyezésen alapuló) progresszív fontolva haladást fölváltja a keleti rítusú populista politika. Ott akart Magyarország a bokrosi technokrata programon alapuló fokozatos reformokhoz visszatérni. Ezt akadályozta meg Orbán Viktor egy rettentő „csúnya belépővel”, aminek köze nem volt a „labdához”. Focista- és Orbán-nyelven is nagyon ronda szabálytalanság történt akkor a demokrácia képzeletbeli focipályáján. Az a belépő minimum sárga, de inkább piros lapot érdemelt volna. A „bíró” téves ítélete miatt továbbment azonban a „játék” a magyarországi demokrácia ellen. Ebben az AB-nek fő szerepe volt. Az AB 2007-ben dönthetett volna másképp is. Az akkori határozat időveszteségre kárhoztatta a reformok tekintetében egyébként is késésben lévő Magyarországot. A demokraták megvetéssel figyelték a „szociálisnak” hazudott, de valójában a kisemberek helyzetével visszaélő, alattomos referendumot.
Az 1989-es magyar demokrácia fölszámolása tehát már 2007-ben, 2008-ban elkezdődött. Ami utána történt, az csak a végjáték volt, a 2009-es európai uniós népszavazás, a Jobbik előretörése és a többi. Ha nincs az a referendum, a koalíció biztosan nem bomlik fel. A Fidesz és a Jobbik valószínűleg akkor is nyer 2010-ben, de nem ilyen arányban. A Fidesznek biztos, hogy nem lett volna egyedül kétharmada. Ergo az alkotmányt se tudná ilyen mértékben megváltoztatni. Legalábbis egyedül nem.
De Orbánnak végül kétharmada lett. Ezek után viszont abszolút érthető a gondolatmenete. A szabálytalanság árán megszerzett labda, illetve az alkotmányozó többség birtokában felelős az országért. Orbán nyilván nem engedheti meg magának, hogy csökkenjen a kormánya lendülete, s hogy ne a kétharmados többséget szerzett politikai tömörülés elképzelése szerint alakuljon Magyarország gazdaságpolitikája. A miniszterelnök gazdasági okokból nem engedheti meg, hogy a 98 százalékos adó után a különadók is megbukjanak. Ha engedné, hogy elsüllyedjen az 1989-es alkotmány útvesztőjében, bukásra ítélhetné mind önmagát, mind Magyarországot. Magyarországnak valóban nincs több ideje töprengeni, hogy merre tovább. Ez 2010 áprilisában eldőlt, és 2010 októberében a tavaszi felhatalmazás meg is erősödött. Ebből a szemszögből nézve, azt hiszem, el kell fogadni az ő gondolkodásmódját, bármennyire nehezünkre essék is. Igazi demokraták akkor vagyunk, ha respektáljuk, hogy a kétharmados felhatalmazást demokratikus választásokon nyerte el. Ekkora győzelemre valóban nem sok példa akad az európai történelemben.
Mindeközben eltöprenghetünk persze azon, hogy mi volt a 300 forintos vizitdíj meg a jogos tandíj a most kegyetlenül behajtandó különadókhoz, az utólagos adók milliárdjaihoz meg a nyugdíjkassza einstandjához képest. Kutyafüle! Bármennyire keserűen hangzik is, ki kell mondani: AB, edd meg, amit főztél!
KRÁNITZ LÁSZLÓ
(BUDAPEST)
