HVG, 2010. november 13.
A címben is jelzett összefüggés majdnem vitathatatlan. Majdnem, mert korántsem mindegy, hogy milyen életkorban és hogyan találkozik a gyermek a mesével. Ha csupán hallja, a hétfejű sárkány megölése, vagy a Piroska és a farkas brutalitása sem viseli meg, míg az én akkor négyéves Bianka unokám – a Foxi Maxit képernyőről látva – a „rajzhősök” viszontagságaitól elborzadt, sírva fakadt, ő ugyanis az elé tárulót valóságként fogta fel. „Ez csak kitaláció!” – mondtuk, hasztalan. Korosodván ezt már megértette, de jobban szerette, ha én mesélek neki. Nos, levettem a polcról a Bukovinai székely népmesék első kötetét, ő meg boldogan hallgatta a nyelvi archaizmusokkal megtűzdelt csángó fabulákat, csakhamar megkérdezve, miért úgy beszélnek a mesefigurák. A dolog lényegét megértettem vele, és legközelebb, már iskolásként, ő emelte le a négykötetes kiadvány valamely példányát. Majd falni kezdte korunk sajátos „mesefolyamát”, a Harry Pottert.
SZABÓ SÁNDOR
(BUDAPEST)
