HVG, 2010. november 20.
Kránitz László úr szerint az AB 2007-es döntése okozta a „demokrácia” bukását. Ezzel nem értek egyet, ami megbukott, arról pedig ambivalens a véleményem. A „vox populi” csak explicitté tette, hogy a regnálók nem tudták reformcéljaikat jól kommunikálni, s hogy Gyurcsányék voltaképpen már korábban elvesztették a plebs előtt hitelességüket. A tömegellenszenv gyökerei a magát szocdemnek deklaráló Horn-kabinetig nyúlnak vissza: nem csak bennem keltett ellenérzéseket a pályakezdők profitéhes magán-nyugdíjbiztosítókhoz parancsolása. A hatalom nekik „vigéckedett”. Otrombaság volt. Oké, legyenek második pillérek is, de igénybevételük motívuma a szabad döntés legyen! Négy év elteltével a koalíció újrázhatott, és 2006-ban elhangzott a talponállói tónusú őszödi beszéd, majd újabb sokkhatást keltve jött az októberi rendőrbrutalitás. Plusz a megszigorítások. A Fidesz „ármánya”? Működött, de a közhangulatot a jogos kiábrándultság generálta. A hivatkozott AB-verdikt csepülése valami avítt „úriassággal” lenézi a népakaratot. Azokét, ugye, akiket felülről kell boldogítani. Én a közvetlen demokrácia szélesítésének híve vagyok, és a szakadék peremére került MSZP-vel is egyetértek abban, hogy az új alaptörvényről legyen referendum. Most persze a kivárás időszakának kezdetén vagyunk, de emiatt az AB fiaskóján kárörvendeni – gyomorfordító.
SZABÓ SÁNDOR
(BUDAPEST)
