HVG, 2010. december 11.
1995-ben Kardos G. György azt tanácsolta, hogy rá hivatkozva keressem meg Faragó Vilmost, a Magyar Hírlap publicisztikai rovatánál, s küldjek mindjárt kéziratot is. És lőn: évekig ott – is – „közíróskodtam”. Olykor egy egész oldalt kaptam, cifferblattom fényképével. Hármunk közül egyikünk sem volt „jobboldali”, és számos liberális, illetve máig is baloldaliként számon tartott szerzője is volt a lapnak. Amely MH akkor merőben más volt, mint a mai. Nagyjából „középütt álló”. (Visszafogottabb volt az akkori Magyar Nemzet is.) Szocdem meggyőződésűként egyet s mást ma már másként látok – a Horn-kabinet számos „húzását” ahol csak tudtam, ott kritizáltam, okkal-joggal és kezdetben illúziókat tápláltam az azt leváltó Fidesz-kormány iránt. Ám írásaim javát ma is vállalom, hiszen mindvégig az elesettek pártját fogtam. Miért szólok itt személyes dolgaimról? Nos, akkor – is – Gazsó L. Ferenc volt az MH főszerkesztője. Most pedig lett a Kossuth rádióé. Ha egykori szuverenitását és „A hír szent, a vélemény szabad!” lapjelmondatát új tisztségében is képes lesz maradéktalanul érvényesíteni... Félő, hogy nem, de talán még ne parentáljuk el. Írásukkal egyebekben nincs vitám.
SZABÓ SÁNDOR
(BUDAPEST)
